DR. MENGYI ROLAND

Teljes szövegű keresés

DR. MENGYI ROLAND
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az indított kétperces reakcióra, amit Z. Kárpát Dániel képviselőtársunk mondott. Sajnálom, hogy nem tartózkodik a teremben, mert tudnánk folytatni ezt a beszélgetést.
Az ÁSZ-jelentésről szóló határozat tárgyalásán vagyunk jelen. Nyilván a tanácsadás kapcsán felhasználta a lehetőséget arra, hogy a legfontosabb makroadatokat bírálja, amelyek ma Magyarországot, az egész tendenciát, illetve a Fidesz polgári kormányzását jellemzik. Tette mindezt mesteri csúsztatásokkal, ahogy a Jobbikra általában ez jellemző. Ennek ellenére vagy mindezért szeretnék pontosítani.
Növekedés tekintetében az utolsó ismert GDP-adatunk tavalyi évről a 3,5 százalék, ezt megelőzően, amikor átvettük a kormányzást, 2010 előtt mínusz 6,8 százalék volt. Bár bántja a szocialisták érzékenységét, és ők úgy nevezik, hogy „elmúltnyolcévezés”, én úgy nevezem, hogy tényszámok ismertetése, mégis szeretném jelezni, hogy 2001-ben ez 3,7 volt, 2002-ben meg 4,5 százalék. Az államadósság ügye: 81 százalékos államadósságot vettünk át. Z. Kárpát képviselő úr azt mondta, hogy nem történt ebben változás és nem csökkent. Jelentem, hogy a 76 százalékot közelítjük. 2002-ben 50 százalékkal adtuk át a szocialistáknak, bármennyire is fáj ez nekik. Államháztartási hiány: mínusz 9,6 százalékkal kaptuk. Azóta immár harmadik-negyedik éve 3 százalék alá tudtuk szorítani, felemeltük Magyarországot arról a szégyenpadról, ahova a szocialisták ültettek bennünket.
Állandóan elmondja az adóterhelést, hogy milyen kiemelten magas ez. Szeretném jelenteni a tisztelt képviselőknek, hogy 2010 előtt magasabb volt, mint 41 százalék az adóterhelés. Ezt mi, a polgári kormány szorította vissza 38 százalékra. Majd kicsit növekedett és közel 39-nél stabilizálódik. De ez azért van, minden kutatásunk, statisztikai eredményünk, nemzetközi elemzők elismerik, mert akkorát fehéredett a gazdaság, hogy nominálisan növekedett ez a szám, tehát a 39 százaléknál lévő stabilizáció kifejezetten jó. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Folytatom majd, mert még számos adat van, amit meg kell ismerniük. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem