CSENGER-ZALÁN ZSOLT

Teljes szövegű keresés

CSENGER-ZALÁN ZSOLT
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A jelenlegi ellenzék mindig is szeretett a kormánypárt pénzügyeiben vájkálni, miközben a saját házuk táján rendszeresen elfelejtenek sepregetni. Egy pillanatra most tekintsünk el a Demokratikus Koalíció vezérének, Gyurcsány Ferencnek a vállalatbirodalmától, amely már a 2014-es választások előtt is meglepő pénzügyi adatokkal szolgált. Inkább térjünk át a szintén szocialista kötődésű Együtt-PM pártra, melynek pénzgazdálkodása szintén érdemel néhány szót.
A párt korábbi elnöke, Bajnai Gordon egyszemélyes tanácsadó vállalkozása hatalmas összegeket termelt a korábbi szocialista miniszterelnök számára, ugyanakkor napvilágot látott a párt offshore botrányban való érintettsége is. Nos, mindezek ellenére hiába várnánk némi szerénységet a baloldaltól, akik újabban előszeretettel vájkálnak a kormány külföldi utazásainak finanszírozásában. Vajon a baloldal, amely több mint tíz éve hazudik reggel, délben és este, milyen összegeket fordított Bajnai Gordon utaztatására? A volt szocialista miniszterelnök járt Egyiptomban, Izraelben, de többször tett látogatást az Amerikai Egyesült Államokba is, ám az Együtt-PM-et meglepő módon ezeknek az utazásoknak a költségei mégsem izgatják annyira.
Mindezek következtében tehát felmerül a kérdés, hogy mennyiért is utazott Bajnai Gordon miniszterelnökként az Amerikai Egyesült Államokba, és az is kérdés, hogy korábbi pártelnökük pénzügyei miért nem foglalkoztatják ilyen intenzíven az Együtt-PM-et. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(16.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem