DR. SZŰCS LAJOS,

Teljes szövegű keresés

DR. SZŰCS LAJOS,
DR. SZŰCS LAJOS, a Költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A következő törvényjavaslatoknál a törvényalkotási bizottsági feladatokat a Költségvetési bizottság látta el, éppen ezért ezt a véleményt szeretném önökkel megosztani.
A 2016. évi központi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásához a kijelölt Költségvetési bizottságon kívül egyedül a Magyarországi nemzetiségek bizottsága csatlakozott. A részletes vitát bizottságunk május 18-án megtartotta, ahol igazán érdemi vita nem alakult ki. A bizottság által megfogalmazott véleményt T/10534/10. irományszámon találhatják meg a hálózaton, amelyben megállapításra került, hogy az indítvány a határozati házszabálynak megfelel.
A 2015. évi törvény módosítására azért van szükség, mert a 2016. évi költségvetés tavaly tavaszi elfogadása óta számos olyan igény, folyamat merült fel, amelyekre választ kellett adni. Örvendetes, hogy egy olyan költségvetési módosításról beszélhetünk, ami nem elvon, hanem pluszforrásokat biztosít, mindezt úgy, hogy a pénzforgalmi hiányt nem érinti, valamint a változások egyenlegsemlegessége következtében az államadósságot sem növeli. A kiadási oldalon jelentkező többletek fedezetét a 2015. évi folyamatokból adódó magasabb adóbevételek - társasági adó, általános forgalmi adó, jövedéki adó, személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó -, illetékbevételek, valamint a 2016. évben kedvezően jelentkező költségvetési folyamatok biztosítják.
A többletforrás növeléséhez hozzájárultak az adófizetési morál javítása érdekében hozott kormányzati intézkedések, például az EKÁER, az online pénztárgépek bekötése. Ahogy a bizottsági ülésen is elhangzott, érdekes tény, hogy a nem várt kedvezőtlen első negyedévi GDP-adat nem mutatkozik meg a költségvetés első negyedévi bevételein. Úgy vélem, ebből kiindulva joggal gondolhatjuk, hogy csak időleges visszaesésről van szó.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel a javaslat olyan intézkedéseire, amelyek jelentős többletforrást biztosítanak például a „Modern városok” programra, az Irinyi János iparstratégiai tervre, az otthonteremtési programra, útfelújításokra, azt kérem a tisztelt képviselőtársaimtól, hogy a holnapi szavazáson és a jövő heti zárószavazáson támogassák az indítványt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem