CSEPREGHY NÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Igen, elnök úr. Köszönöm szépen a szót. A közbeszerzési törvény módosításának vitája itt a nyitóvitában, illetve a TAB-on is nagyon sok kérdést döntött el. Az első és legfontosabb kérdés az volt, hogy hogyan tudjuk megtalálni azt az egyensúlyi pontot, amikor a közpénzek felhasználásának nyilvánossága és az életszerűség az üzleti döntések kapcsán egyensúlyba tud kerülni egymással.
A könnyebb kérdéssel kezdeném, a 25 millió forint visszatérítendő források esetében mellőzhető közbeszerzési eljárásról beszélnék elsőként, mert azt gondolom, és ez, azt gondolom, a TAB-on Tukacs képviselő úr számára is világossá válhatott, hogy azért nem indokolt a közbeszerzési eljárás alkalmazása ebben a körben, mert visszatérítendő forrás esetében egy olyan beruházásról beszélünk, ahol az állam lényegében kölcsönt ad egy vállalkozónak, amely kölcsönt nominális alapon visszakapja. Tehát hogy a vállalkozó a kiválasztási eljárása során milyen szolgáltatást vagy milyen terméket vásárol, ő drágábban vásárol, mint ami piacilag indokolt lenne, akkor nem az államot éri kár, hanem a vállalkozót, hiszen neki a magasabb értéket kell visszafizetnie az államnak. Tehát az állam minden esetben a visszatérítendő források esetében visszakapja azt a pénzt, amit a vállalkozónak lényegében megelőlegez, ezért nem értelmezhető az, hogy kár érné a magyar államot akkor, amikor visszatérítendő források felhasználása esetén a közbeszerzési mentességet megadja a kedvezményezett vállalkozónak.
A másik kérdés esetében pedig, ami a versenytilalmi eljárás alól adna mentességet, amikor az eredeti módosító javaslat megérkezett a Ház elé, akkor az úgy szólt, hogy az európai uniós közbeszerzési direktívának megfelelően az ajánlatkérő jogosultsága lenne eldönteni azt, hogy az adott piaci viszonyokat ismerve, a potenciálisan szóba jöhető ajánlattevők nagyságát ismerve dönthet úgy, hogy ha a verseny nem biztosított a szűkítő feltételek alkalmazása esetén, akkor nem veszi figyelembe a versenyhatóság korábbi kizárását, ami a potenciális ajánlattevőket érinti, hanem feloldja lényegében számukra ezt a tilalmat.
(17.30)
Erre mondtam a kormány nevében már a nyitó vita során is, hogy a kormány hajlandó elfogadni egy olyan verziót, amely verzió alapján lehetősége van arra az ellenzéknek is, és lehetősége van bárkinek, aki be kíván tekinteni a közpénzek felhasználásába, hogy kormánydöntéshez kösse az ez alól a tilalom alóli mentesítést, ezáltal pedig a közvéleményben megjelenő döntésről beszélünk, ami kellő módon transzparenciát és biztosítékot jelent arra, hogy csak megfelelő indokoltság mellett nyitjuk ki ezt a lehetőséget.
Én azt gondolom, hogy az első javaslat az üzleti életszerűség, a második javaslat pedig abból a szempontból is támogatható kell hogy legyen az ellenzék által, hogy pont az ellenzék a transzparencia hiányát említette az eredeti módosító javaslat egyik leggyengébb pontjaként. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem