VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hét eseményeit, azt hiszem, így az ülésszak utolsó napján érdemes kiterjeszteni akár az elmúlt fél évre. És az általános értékelésen túl, amelyet sajtótájékoztatón megtettünk, ezen túlmenően van-e olyan téma, van-e olyan ügy, amelyet figyelmen kívül hagyott a Ház, a kormányzati tevékenység inkább csak súlyosbította a helyzetet, ezt szeretném vizsgálni, és erre szeretném az önök figyelmét felhívni, mert igenis van ilyen téma.
Mégpedig ez arra vonatkozik, hogy 2013 közepe óta az öregségi nyugdíjra jogosult közszolgáknak választaniuk kell: vagy nyugdíjba mennek, vagy tovább dolgoznak, de a fizetésük mellett nem utalnak nekik nyugdíjat. Ötezren vannak olyanok, akik az elmúlt években nem kaptak nyugdíjat, miközben munkát vállaltak, mert dolgoztak. Közülük volt olyan, aki ezt a bíróságon követelte magának, és egészen eljutott az Európai Bíróságig, ahol jelentős kártérítést szavaztak, illetve ítéltek meg az ő számára, és a bíróság döntése alapján ezt a magyar államnak ki kell fizetni. Ugye, itt fejenként több millió forintos kártérítésre számíthatnak azok, akik egyébként ezt hasonlóan megteszik. Nekik, azt hiszem, hogy joguk és lehetőségük adott arra, hogy ezt a kártérítést maguk is követeljék. Ez különösen azért van így, mert 2013 közepe óta, mióta ez a törvény életben van, egy különösen diszkriminatív megoldást alkalmazott az állam. Amikor ez a döntés megszületett, a diszkriminációnak csak az egyik része volt az, hogy a magyar állam a magánvállalkozók, magánfoglalkoztatók területén ezt nem érvényesíti, a közszolgáknál viszont igen. De azon belül is vannak különös kivételek, és különös kivételeket jelentenek a politikai vezetés szereplői. És éppen ezért ebben a formában elfogadhatatlan.
A döntést korábban egyébként azzal indokolták, hogy a nyugdíjtörvény vonatkozó része ellentétes az emberi jogok európai egyezményével, sérti a megkülönböztetés tilalmát, ugyanis ahogy említettem az előbb, mint a magánszektorban, mind pedig a közszektorban, a közfoglalkoztatásban van ilyen különbség. Az Emberi Jogok Európai Bírósága, bár legitim célként fogadta el a költségek csökkentésének szándékát, de ezt ilyen formában nem lehet megtenni.
Éppen ezért a magyar állam ellen indított perek nagy száma súlyosabb következményekkel is járhat, és ebben a döntésben vagy ebben a megoldásban, amit a magyar állam itt alkalmazott, benne van az elmúlt fél év, de ennél hosszabb időszak is, hogy milyen módon járt el. Másoktól, a gyengébbektől, akiknek kisebb az érdekérvényesítő képessége, azoktól pénzt vesz el, és olyanoknak adja, amiből akár például a stadionok is épülnek. A kényszerszabályok folytán az érintetteknek két rossz közül lehetett egyébként választani. Vagy lemondtak a továbbfoglalkoztatásról, és így megszűnt az aktív foglalkoztatás lehetősége számukra, ha viszont a továbbfoglalkoztatást választották, akkor már a megszolgált nyugdíjuktól estek el. Ezen kevesek érdekében szólok most is. Az a választási kényszer is sérti a munkavállalás szabadságát, hogy a jogosan járó nyugdíjszolgáltatás felfüggesztése sérti a szociális biztonsághoz való jogot. Éppen a magyar ügyben állapította meg a bíróság Strasbourgban, hogy a közszolgálati jogviszony hosszú távra szóló különös bizalmat feltételez, amit sértenek az állam váratlanul és egyoldalúan meghozott, korábbihoz képest teljesen új viszonyai.
Éppen ezért a Demokratikus Koalíció ebből a szempontból egy új törvényjavaslat kimunkálásán dolgozik, ezt benyújtjuk azok érdekében és annak érdekében, hogy az állam ilyen rendkívüli megoldásokkal ne éljen és ne élhessen a jövőben; akiknek pedig kárt okoztak, azoknak pedig fizessék meg a tartozásukat. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem