DR. HOPPÁL PÉTER,

Teljes szövegű keresés

DR. HOPPÁL PÉTER,
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. És köszönöm szépen képviselő úr felszólalását, nyilvánvalóan a parlamenti szezon zárásakor, az utolsó órákban, amikor még az utolsó adok-kapok időszaka is van, üdítő pillanat, amikor van olyan téma, amiben ellenzéki és kormányoldal azonosul és egyet tud érteni. Köszönöm szépen képviselő úrnak, hogy felhangosította, kihangosította felszólalásával a sportolók és szurkolók zarándoklatát, ezt az ünnepi eseményt, amit Mátraverebély-Szentkúton hagyományteremtő szándékkal reményeink szerint majd a következő években is sikerül megrendezni.
Nagyon fontos a helyszín meghatározása, hiszen a ferences atyák és a Magyar Katolikus Egyház indítványát a kormány elfogadva, az elmúlt esztendőben egy nagyon jelentős felújítási programon esett át a kegyhely, és ennek köszönhetően 2015 szeptemberében - nem is egy esztendeje - 2,76 milliárd forintos európai uniós, illetve magyar állami támogatással megújulhatott a kegyhely, és Áder János köztársasági elnök úr részvételével vehették birtokba az atyák és a zarándokok. Én azt gondolom, hogy a megszépült, megújult és funkciójában is kibővült zarándokhely pontosan az ilyen társadalmi alkalmaknak lehet új otthona a jövőben, és ezért is tartjuk valóban fontosnak azt, hogy felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül, illetve hitbéli meggyőződés nélkül tudjunk közösen, közösségként kiállni olyan értékeinkért, amelyek a magyar kultúrában, az európaiságunkban is ott gyökereznek egyszerre. Én azt hiszem, hogy ez a kezdeményezés Mátraverebély-Szentkúton egy megújult kegytemplomban, a ferences atyák megújult rendházában, a kültéri miséző oltár által sugalmazott lelki nyugalomban, a komfortossá vált zarándokházban, ahol, azt hiszem, 140 új zarándokhely került kialakításra, olyan méltó és nemzetközi rangú helyet biztosítanak az ilyen és ehhez hasonló események számára, amelyekre igenis elementáris szüksége van a magyar társadalomnak, ön helyesen fogalmazott, szívből egyetértek ezzel a megfogalmazással.
Ha megengedi, képviselő úr, eltekintenék attól, hogy nyilvánvalóan az egyház, a történelmi egyházak általában, de akár a katolikus egyház sporttal, illetve egészséggel kapcsolatos tanításait és gazdag, megfontolásra is érdemes intézkedéseit számba vegyem, azt hiszem, hogy majd az ünnepi alkalom szentmiséjén nálam avatottabban majd a prédikáló püspök úr ezt meg fogja tenni, de a sportolók és a szurkolók búcsúja mindenképpen egy követendő esemény, amire nagyon bizakodunk, hogy az ország több szegletében is folytatás történik.
Azért is tartjuk ezt fontosnak, mert az elmúlt napokban, ha kinyitottuk az újságokat vagy ránéztünk az internetes hírekre, akkor elég szomorúan valóban azt tapasztalhattuk, amire ön is utalt, hogy a nemzetközi nagy rendezvények kísérőjelensége a futballhuliganizmus, a vandalizmus és a borzasztó negatív cselekmények, ezek körbelengik sajnos még a futball-Európa-bajnokságot is napjainkban. Mi nyilvánvalóan, akik szeretünk a sporthoz úgy közelíteni, hogy ez egy társadalmi esemény, ami a lelket és a testet is erősíti és nemesíti - ugye, klasszikus értékek alapján már az ókori görögök és a rómaiak is ezt tették -, komolyan gondoljuk azt, hogy egy lelki elcsendesedés valóban hozzájárulhat ahhoz - szurkolói és sportolói oldalról is -, hogy ezeket a társadalmi jelenségeket csökkentsük, és akár meg is szüntessük. Ez, azt hiszem, nekünk, magyaroknak különleges és kiemelt érdekünk, de ha ezzel egy kicsit példával járhatunk elöl az európai nagy események irányába, akkor már többet tettünk, mint ami vállalható.
Mindenképpen azt kívánom, önnel egyetértésben, hogy a zarándoklat után egy testben és lélekben is megújult, megfrissült szurkolói és sportolói magyar közönség és csapat, illetve a csapatokat követő szurkolói tábor mindig a „Ria, Ria, Hungária!” felkiáltással a nemzeti önazonosság és az egészséges életmód mellett tudjanak kiállni. Ehhez a kormány a rátartozó segítséget mindig meg fogja adni.
Köszönöm szépen felszólalását, képviselő úr. (Mirkóczki Ádám tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem