DR. HOPPÁL PÉTER,

Teljes szövegű keresés

DR. HOPPÁL PÉTER,
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a demagógiára ne reagáljak (Ander Balázs: Ez a valóság, kérem szépen!), azokat már megszoktuk a Jobbiktól, ellenben a törvénymódosításra vonatkozó megjegyzésére szeretnék válaszolni érdemben.
Arra a felvetésére, hogy hajdanán, száz esztendővel ezelőtt 170 ezer munkavállaló végezte el azt a szükséges kétkezi munkát, amit ma 37 ezer végez el: nyilvánvalóan ön sem gondolja komolyan, amikor nem kamerák előtt beszél, hogy az idő hátrafelé haladna, és hogy a modernizáció megváltoztatható. (Ander Balázs: Nem volt erről szó! Szövegértés, államtitkár úr!) Minden iparágban, mindenfajta tevékenységben ebbe az irányba halad a világ, hogy a létszámok csökkenésével végezhetőek el a korábbi feladatok.
A Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló, ön által említett törvényjavaslatnak a 144. §-a szerint valóban hatályát veszíti a munka törvénykönyvének, a 2012. évi I. törvény 101. § (3) bekezdése, ön ezt idézte. E rendelkezéssel a korábban hatályos munka törvénykönyve szerinti állapot visszaállítása történik csak meg, tisztelt képviselő úr, tehát a korábbi állapot helyreállítása.
A jelenleg hatályos szabályozás szerinti, a készenléti jellegű munkakörben történő foglalkoztatás kivételként történő szabályozása a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzéssel összefüggésben ugyanis nem indokolt, ilyen korlátozást a korábban hatályos munka törvénykönyve nem tartalmazott a vasutas munkavállalók foglalkoztatását illetően.
A MÁV-csoport munkáltatói, a 170 éve működő vasútüzem sajátosságainak megfelelően, a készenléti jellegű munkakört betöltő munkavállalókat munkavégzésre osztották be a vasárnapi és az ezt közvetlenül megelőző szombati napon is. A MÁV-csoport munkáltatói az elmúlt években is a munkavállalók érdekeit figyelembe vevő munkaidő-beosztási rendszert alkalmaztak.
Az új szabálymódosítás nem jelent keresetcsökkentést a munkavállalók számára, erre felhívom a figyelmét, tisztelt képviselő úr, ha az egyébként törvényben korlátozott mértékű rendkívüli munkaidő éves szinten nem csökken. Ugyanez mondható el a vasárnapi munkavégzés esetén: a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalóknak továbbra is jár a vasárnapi pótlék, mind a rendes munkaidőben történő, mind pedig a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén, a törvény ezen nem változtatott.
A munkavállalók számára kedvezően kialakított vezénylések eredményeképpen nem kellett több időt távol tölteniük a családjuktól. Annak érdekében, hogy ne kelljen ezt a vezénylési gyakorlatot teljesen felesleges módon a munkavállalók hátrányára módosítani, és ne kelljen a szombati napokon a bíróság ítélete szerint mindenképpen felmerülő túlórák miatt a kiesett rendes munkaidőt máskor ledolgoztatni, merült fel a hivatkozott törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezésének szükségessége.
A MÁV-csoport munkáltatóinak továbbra is elemi érdeke és kötelezettsége is a jogszerű foglalkoztatás, aminek érdekében a jövőben is mindent el fognak követni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem