CSIZI PÉTER
CSIZI PÉTER
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A tavaszi ülésszak utolsó pillanatában, a nyári szünet előtti percekben is jól látszik, hogy ha a személyi dimenziót vesszük alapul, akkor ennek a Háznak az üléstermében nagyon ritka az a pillanat, amikor egyetértünk egymással. Általában szópárbajok és politikai csatározások zajlanak, ami, azt gondolom, hogy teljesen természetes egy politikai testületnél.
Viszont ha egy kicsit feljebb emeljük a tekintetünket, körbenézünk ebben a teremben vagy végignézzük ezt a gyönyörűséges épületet, akkor politikai hovatartozástól függetlenül mindannyian büszkék vagyunk arra az épületre, amely ma a magyar parlamentnek, a Magyar Országgyűlésnek helyet ad 1904 óta. Mindenki mást lát ebben az épületben. Van, akit az épület nagysága nyűgöz le, a méretei, vannak, akik az 1904-es állapotokhoz mérten azt a hihetetlenül modern műszaki, technikai és tervezési technológiai ellátást veszik alapul, ami akkor tényleg egyedülálló volt, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.
(15.00)
És vannak azok, akik az épület díszítettségére, színezetére és hangulatára büszkék. Hát, mi úgy vagyunk ezzel, pécsiek, hogy mi arra vagyunk büszkék, hogy ezt az épületet Zsolnay kerámiával díszítették. Hiszen a XIX. század második felében megalapított Zsolnay gyár pont a Parlament, az Országház megépítésének pillanatára és átadására vált európai és világviszonylatban is ismertté. Akkor a gyár gyakorlatilag olyan újításokat tudott bevezetni, amelyekre még a mai napig is büszkék vagyunk, és Budapesttől Kolozsvárig, Párizstól egészen az Újvilágig mindenhol vannak olyan épületek, olyan közintézmények, olyan szobrok, és nagyon sok polgári lakásban találhatóak olyan porcelánok, ami a pécsi Zsolnay gyár terméke volt.
Az elmúlt évtizedekben sajnos sokszor féltünk, hogy ez a dicső múlt el fog tűnni. Számtalanszor, főleg a rendszerváltás utáni időszakban aggódhattunk mi, pécsiek elsősorban a gyár gazdasági háttere, anyagi háttere és likviditási nehézségei miatt, hogy a Zsolnay termékek a múlté lesznek. Most azonban a legeslegújabb pillanatban különösen fel kell hívjuk a figyelmet, akár itt, az Országházban, hogy nagy a baj a Zsolnay háza táján. Mert ma már nemcsak gazdasági nehézségek kísérik a gyár mindennapjait, hanem a 150 fős munkavállalói létszámból 130-an döntöttek úgy, hogy otthagyják régi munkahelyüket. Azt a munkahelyet, ahol sokan fiatalkoruk óta tevékenykednek.
Ez nem egy egyszerű gyár, ez nem egy egyszerű munkahely. Ezt a munkát nem tudja mindenki ellátni, aki a Zsolnay gyárban dolgozik. Gyakorlatilag a Zsolnay-örökség azoknak az embereknek a kezében, hitvallásában és szellemiségében van, akik a mai napig, egészen pontosan múlt hét keddig a gyárban dolgoztak. A 150 főből 130-an megelégelték azokat az állapotokat, amik hónapok óta jellemzik a gyárat. Több száz millió forintos tartozással, számtalan kifizetetlen számlával és menet közben pedig olyan hírekkel kell szembesüljünk, hogy a gyár termékeit nem hivatalos úton értékesítik. A legújabb hangfelvétel, ami a mai napon került nyilvánosságra, azt mutatja, hogy a gyár külföldi tulajdonosa nem jó gazdája a gyárnak, nem jó gazdája nemzeti kincsünknek.
Éppen ezért Pécs város polgármestere, dr. Páva Zsolt kezdeményezte a kormányzatnál, hogy nyilvánítsa stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté a gyárat. Ezt a kérésünket a kormány jóváhagyta, úgyhogy mondhatjuk, hogy míg a város és a kormány jogi védelmet nyújtott, addig a múlt héten a dolgozók fizikálisan is kiálltak a Zsolnay-értékek mellett. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, bár a harc még zajlik, bár a tulajdonos heves szópárbajokban próbálja védeni a mundér becsületét, bár a NAV a nyomozását még nem hozta nyilvánosságra, ami hűtlen kezelésről és lopásról szól, de egyet kijelenthetünk, hogy mindannyian aggódunk a Zsolnay gyárért, a Zsolnay-értékért, és bízunk benne, hogy nemzeti kincsünk nagyon hamar ismét biztos kezekbe fog kerülni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
