SZABÓ SZABOLCS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS (Független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úr! A magyar Országgyűlés 2015 nyarán döntött úgy, hogy támogatja Budapest olimpiai pályázatát. Mindez - ugye tudja talán mindenki - komoly költségvetés kiadással fog járni, ezért ebben a határozati javaslatban is szerepel, hogy a kormánynak felül kell vizsgálni a megrendezéshez szükséges kormányzati fejlesztéseket, illetve koordinálóként kell fellépnie minden, az olimpiához kapcsolódó beruházással kapcsolatban. A szavazáskor ugyan nem ismerhettük a megvalósíthatósági tanulmány részleteit, de a vezetői összefoglalóból már akkor is tudtuk, hogy ez egy nagyjából 3 ezer milliárdos beruházás lesz, és a teljes beruházási költség legnagyobb része - ami nagyjából 1900 milliárd forintot tesz ki - közlekedésfejlesztési beruházás lesz. Már akkor is tudtuk, hogy ebbe a csepeli HÉV is bele fog tartozni, bár a részletek nem voltak világosak. Annyit tudtunk csak, hogy a Közvágóhíd és a Boráros tér közötti szakasz ki lesz váltva, valami más megoldás lesz, és erre 28 milliárd forintot közvetlen beruházási összegként kormányzati forrásból fogunk felhasználni.
Meglepetésként ért minket értelemszerűen most ez a terv, amit a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztettek, hogy villamossá alakítanák a csepeli HÉV-et, ezzel kapcsolatban kérdezném meg egyrészt államtitkár úrtól, hogy valójában támogatja-e a kormány azt, hogy vasútüzemről villamosüzemmé váltson át a HÉV. Egészen pontosan mi várható attól, hogy a Kvassay híd után egy új átkötés épülne, tehát hogy a Csepel felől érkező HÉV-ek egy jobbkanyarral a 2-es villamos végállomásához csatlakoznának. Meglehetősen nagy kérdések merülnek fel bennünk azzal kapcsolatban, hogy milyen járművek fognak ott közlekedni. Mi egyszerűen nem tudjuk máshogy értelmezni azt a bizonyos helyszínkiválasztási javaslatot, ami a főváros elé került, mint hogy ott régi Tatra villamosok fognak közlekedni.
Kérdezném államtitkár úrtól, hogy mi lett az észak-déli regionális gyorsvasút tervével, ami az összes fővárosi fejlesztési dokumentumban szerepel, hiszen ez biztosítaná hosszú távon, hogy nagy kapacitással, elővárosi vasút jelleggel tudjanak a csepeliek bejutni a belvárosba. Hogy lehet tartani majd a villamosüzemmel a menetrendet, a komfortot, ha egyszer régi Tatra villamosokat fognak oda a tervek szerint áttenni? Hogyan fognak elférni ezek a villamosok a Körúton és a pesti Duna-parton? Látjuk azt, hogy a pesti fonódó villamosnál is villamosdugók alakulnak ki, sokkal alacsonyabb járatsűrűség mellett. Nem fog-e dugót okozni az, hogy a kétpercenként induló villamosok a csepeli gyorsforgalmi utat szintben átvágják, hiszen nincs az anyagban szó szintbeli kereszteződésről.
Ezekre a kérdésekre várnám államtitkár úr válaszát és a kormány állásfoglalását, hogy mit terveznek a csepeli HÉV-vel kapcsolatban. (Taps a függetlenek soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem