VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már szinte egészen meghatott Lázár úr figyelemfelhívása a sportszerűségre vonatkozóan. Hogy az mennyire összhangban van a Fidesz működésével, arról szeretnék néhány gondolatot elmondani annak kapcsán, hogy Rogán Antal úr korábban polgármesterként és akár jelenleg miniszterként hogyan viselkedik. Bebizonyosodott, hogy a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat az adófizetők pénzén fizette a „Pesti srácok” című internetes portált. Megpróbálták megúszni, hogy mindez kiderüljön, ezért a cég felszámoltatását, illetve végelszámolását is kezdeményezték. Ezért ilyen módon az okiratokat eltakarítani szerették volna, de szerencsére mindez eddig még nem következhetett be, mert egy apró figyelmetlenségük nyomán igenis a közokirat kikérése eredménnyel járt. A végelszámolás elindításával oly módon akarták eltüntetni ezeket az okiratokat… - amelyek egy része ilyen módon megmentésre került. A felszámoló cég megküldte ezeket az okiratokat, és bebizonyították, hogy a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat az adófizetők pénzén fizette a Pesti srácok propagandaoldalait. A végelszámolás elindítása után a felszámoló cég által küldött okiratokból nyilvánvaló, hogy a Pesti srácok kiadója folyamatosan küldte a teljesítési igazolásokat, a Rogán-féle fideszes önkormányzati cég pedig kifizetőhelyként viselkedve osztotta számukra a pénzt. Ezért cserébe cikkeket írtak, olykor a politikai ellenfeleket lejáratni szándékozó írásokat tettek közzé.
Az már bizonyos, hogy tízmilliós tételben rendeltek meg anyagokat, és közpénzen pártlapként működtették. Azt is közölték, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt bejelentést is teszünk az ügyészségen. Februárban egyébként kiderült már, hogy a Pesti srácok azzal bukott le, hogy kiderült, hogy a Földművelésügyi Minisztérium 12 cikket rendelt meg tőlük még tavaly, hogy különböző földügyekben lejárató cikkeket, pontos szövegtartalommal egyeztetett cikkeket készítsenek. Erre vonatkozóan sikerült a sajtónyilvánosságból is megtudni, hogy 12 millió forintot a Miniszterelnökségtől, 10 millió forintot a Belügyminisztériumtól, valamint 4,4 millió forintot és 3,8 millió forintot a Fidesz-frakciótól is kaptak minderre. Így a hiteles és nyilvános olvasottságméréssel ugyan nem rendelkezik ez az oldal, jelenleg is szinte kizárólag állami, baráti megrendelésekkel rendelkeznek, ilyen hirdetéseket lehet látni, mint például az Erzsébet-utalvány reklámja. Szóval, ezek a szponzorált cikkek, ezek a lejárató cikkek azok, amelyeket kormánypártok rendeltek meg, azok képviselői rendelhettek meg ettől a cégtől, és ennek nyomán keletkezhetett mindez. A teljesítésigazolásokban egyébként ott vannak a pontosan egyeztetett szövegű cikkek is. A szerződésekben, szeretném fölhívni arra is a figyelmet, hogy hogyan működik a sportszerűség keretében Lázár János által az éppen az előbbi figyelemfelhívásával mindaz, amit a Fidesz-frakció is megrendelésével elkövet. A megjelenések időpontját, azok pontos, szövegszerű tartalmát egyeztetniük is kellett valószínűleg.
Ahogy az adott cikkel a minisztériumnak gondja volt, vagy a frakciónak, akkor a Pesti srácok két napon belül köteles volt kijavítani mindazt a hibát, amit elkövettek. És ennek megfelelően lehet sorolni, hogy mi mindent követtek el ebben az összetételben. A Miniszterelnöki Hivatalnak egyébként nem oly régen nyilatkoznia kellett arról is, hogy pontosítsa, milyen megrendeléseket, hirdetésmegrendeléseket tett közzé.
(14.40)
Ennek kapcsán szeretném említeni, hogy mindenki azokra a médiumokra tudjon figyelni: a TV2 kapott 232 millió forintot, a Hír TV 3 millió forintot, az Echo TV 386 ezret, a PestiSrácok 11,8 millió forintot vagy a VS.hu pedig 6,8 millió forintot.
Hát, ennyit a sportszerűségről, kedves Lázár miniszter úr! Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem