GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mintegy negyven víziközmű-szolgáltatóról beszélünk és az őket érintő törvénytervezetről. A víziközműszolgáltatóknak akár a gazdasági, technikai, technológiai vagy épp a személyi felkészültségét is érintő, valamint az üzemeltetési szerződésből következő és a működés területének a lehatárolásával, határainak a kijelölésével is kapcsolatos mindaz, amiről beszélünk. Ezeknek a kérdésköröknek, ezek részének a mentén való kettébontása történik meg a jelenlegi víziközmű-szolgáltatási engedélyeket érintően. Egyrészt átalakítják, másrészt pedig újraszabályozzák. Átalakítják az engedélyezési rendszert, és újraszabályozzák a különféle rendelkezéseket.
Na most, ezzel a részével nagyon nem akarok foglalkozni. Sokkal inkább azzal a részével, ami gyakorlatilag a víziközmű-szolgáltatók helyzetét érinti, gyakorlatilag az ellehetetlenülését, a már múltbéli ellehetetlenüléseket, mert erről is lehet számot adni, vagy/és a belátható jövőbéli ellehetetlenüléseket jelenti. Nem lehet elvitatni sajnos, hogy csökkenő bevételek mellett növekvő ráfordításokkal párosítva élik a mindennapjaikat ezek a víziközmű-szolgáltatók, és nyilván keresik, kutatják az elmúlt esztendőkben azt, hogy hogyan lehet költséghatékonyabban, hogyan lehet hatékonyságot növelő módon végezni a munkatevékenységet, de ismereteim szerint oda jutottak, hogy nagyjából elérték ezeknek a felső inflexiós pontját, tehát nem nagyon van mozgástér e tekintetben.
Mint ahogy ma már itt szó esett a parlament falai között róla, igen magas fix költségekkel dolgoznak a víziközmű-szolgáltatók. Heringes Anita képviselőtársam konkrét számadatot, arányt is használt, 80-85 százalékos mértékű arányt, ami helytálló, meg kell hogy erősítsem. Hozzá kell tegyem, hogy miközben ezek a fix költségek ilyen nagyságrendet és mértéket öltenek, aközben a bevételek meg befagyasztottá váltak. Ha a fix költségek volta és léte ilyen mértékű, miközben a bevételek befagyasztottá váltak, akkor mi ennek a következménye? Nyilván az, hogy egy idő után veszteségessé válnak ezek a cégek. E veszteségesség kialakulásának folyamatát még erősíti az is, hogy kintlévőségek vannak, és egyre növekvő mértékű kintlévőségek vannak. A közel negyven víziközmű-szolgáltató szintjén vannak olyanok, amelyek éves árbevételének 8 uszkve 12 százalékát teszik ki ezek a kintlévőségek. Ez már az a szint, ami a kezelhetetlenség szintjét jelenti, hiszen gondolják el, hogy ha egy 85 százalékos mértékű fix költséggel dolgozik a bevétel változatlansága mellett egy cég, és közben 12 százaléknyi kintlévőséggel kell szembenézni, akkor hogyan és milyen mozgástere van magának a cégnek. Hát semmilyen.
Abba a helyzetbe jutunk ennek a folyamatnak az eredményeképpen, hogy gyakorlatilag az alapvető szolgáltatási tevékenysége kerül veszélybe. Magát a konkrét, kézzelfogható szolgáltatás biztosítását veszélyezteti ez a folyamat. Azt kell hogy mondjam, a veszteségessé váló cégek nyilvánvalóan nem tudnak eleget tenni azoknak a tényleg minimális, szub-minimális elvárásoknak, amelyek arról szólnak, hogy felújításokat végezzenek, ami arról szól, hogy a szükségszerű karbantartási feladatokat lássák el. A karbantartási feladatok el nem látása újabb költségeket hoz. A felújítások el nem végzése pedig azt a veszteségtartalmat eredményezi, hogy nyilván nem lehet hatékonyabban működni, és nem lehet költségtakarékosabbá tenni a folyamatokat. Ha belegondolunk abba, hogy mondjuk, a negyven víziközmű-szolgáltató hol, hogyan oszlik meg az ország szintjén, és ezzel párhuzamban egy másik gondolatmenetet is végigveszünk, azt a kivetett közműadót, amely folyóméterenkénti nagyságrendekhez illesztetten határozza meg azt, hogy milyen mértéket kell befizetni, akkor azt kell hogy lássuk, hogy megint azok a víziközmű-szolgáltatók kerülnek hátrányos helyzetbe, amelyek alapvetően a hátrányosnak mondható térségekben vannak, halmozottan hátrányos helyzetű kistelepülések sokaságának a lakosságát szolgálják ki. Teljesen logikus, hogy nem mindegy az, hogy egy fő gerincvezetéken keresztül Budapesten, egy nagyvároson belül hogyan és miképpen tudunk szolgáltatást biztosítani, vagy mondjuk, egymástól 6-8-12 kilométerre lévő településen, ahol élnek 300-an vagy éppen 500-an, végezzük a szolgáltatást.
Hosszú évek során, időszakán keresztül itt a Parlament falai között is többször felvetettük és kértük azt, hogy a közműadó kivetése tekintetében ne az egyenértékű folyóméterenkénti közműadó kivetésére kerüljön sor a víziközmű-szolgáltatók tekintetében, hanem vegyék számításba a szolgáltatási területet is, azt, hogy a szolgáltatási területen belül hány településen keresztül kell ezt a szolgáltatást végezni, és ne csak az határozza meg, hogy hány folyóméteren keresztül végzik ezt.
Nyilván egy olyan térségben, hogy teljesen világos és egyértelmű legyen, ahol nagyon sok aprófalvas település van, és nem tömbösített formában, keretek között élik az emberek az életüket, ahol nem egy utcában lakik 8 vagy 12 ezer ember Budapest vagy megyeközpontok viszonylatában, hanem egy településen 300 vagy 500, és a mellette lévő 8-12 kilométerre levő település kapcsán meg másik 300, ott sokkal több a kilométereknek, nem a métereknek, a kilométereknek a száma, mint amennyi egy sűrűn lakott térségben. Ebből kifolyólag pont azok a szolgáltatók, akik tényleg az ország hátrányosabb helyzetű térségeiben végeznek alapvető szolgáltatást, ők azok, akiknek mértékeiben nagyobb közműadóbefizetési kötelezettségei vannak, ezáltal az, aki hátrányos helyzetben van, még halmozottan hátrányosabb helyzetbe kerül nemcsak a térség vonatkozásában, hanem a kivetett közműdíjakból fakadóan is, és nem képesek, nem hajlandók és nem akarnak változtatni ezen a rendszeren. Azt kell hogy mondjam, ez elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan egyrészt azoknak a szolgáltatóknak, akik ezen a területen végzik, de elfogadhatatlan az emberek szemszögéből is, akiknek ezek a szolgáltatók végzik a szolgáltatás nyújtását. Nyilván előbb-utóbb olyan helyzetek kialakulására kerül sor, hogy ezek a közműadóból fakadó költségek áthárulnak a lakosságra. Így vagy úgy, de áthárulnak a lakosságra.
Azt akarom tehát még egyszer - nem ma, hanem az elmúlt hónapokban és években nem először, hanem többedszer - megfogalmazni és államtitkár úrtól nagy tisztelettel kérni, végre kezdjenek már el gondolkozni azon, hogy a közműadó kivetése tekintetében nem az egységnyi folyóméterenkénti adómértékek megjelenítését kellene megtenni, hanem sok minden egyéb más szempont számításba vételét is. Egyébként nagyságrendileg, úgy tudom, éves szinten ez egy ilyen 20 milliárd forintos nagyságrendű kivonást jelent az ágazatból. Óriási, óriási pénz!
(14.50)
Ha ezek nem kerülnének kivonásra, vagy nem ilyen mértékben, vagy egymáshoz viszonyítottan az előbb említett probléma feloldásával kapcsolatosan csak részarányban, és egy tízmilliárdos forintos nagyságú, a felének megfelelő forráskivonás nem következne be, már az is nagy segítség lenne a vízi-közmű-társaságok számára, és ezáltal az emberek számára is, mert a végkifejlet kapcsán nyilván ők is a szolgáltatási díjakat könnyebben meg tudnák fizetni.
Még három egyszerű dologról szeretnék szólni. Az egyik az, hogy ha ezekben a szükségszerűen megteendő lépésekben nem tesznek semmit, akkor tovább fog romlani az ellátás biztonsága. Nem szeretném, ha ez bekövetkezne, de ehhez viszont önöknek meggyőződésem szerint tennivalójuk van. Mondok néhány olyan életszerűnek tekinthető példát, amivel az emberek szembetalálják magukat.
Törvényben vagy rendeletben, most nem tudom, nem emlékszem vissza, de teljesen mindegy, szabályozták azt, hogy a vízmérőórákat négyévente cserélni kell, hitelesíteni, de általában ezek cserékkel is párosulnak. Úgy tudom, ahogy végignéztem Európa országaiban, az ilyen vízmérőórák nagyjából 10 meg 20 éves időintervallumot töltenek el, és végzik a feladatukat, ennyi a kihordási idejük. Miért kell nekünk négyévente, nagyjából éves szinten plusz kétmilliárd forintot beleinvesztálni ezekbe a hitelesítésekbe, mérőóracserékbe, ha valójában tényleg 10 és 20 év közötti kihordási idővel bírnak ezek az órák? Ez az évi kétmilliárd forint egyébként is több, mint a pontatlanságból adódó bevételkiesés lenne. Akkor mitől racionális ez a történet?
De mondok egy másik dolgot is. Azt hiszem, szóba hozta Heringes Anita képviselőtársam a leolvasások mikéntjét is, az okosmérés rendszerét, az online felületeken, a távleolvasás szükségszerűségét. Persze olyat, ami helyesen teszi mindezt. Ismerek már ilyen rendszereket, amelyek bevezetésre kerültek, csak sajnos azzal a problémával is szembesülnek az emberek, hogy egészen fals adatok jelennek meg a kibocsátott számlákon, mint a valós mérések tekintetében.
Meg azt már nem is mondom, hogy mondjuk, a társasházi lakásokban célszerű lenne ezen távleolvasás keretei közötti órákat úgy elhelyezni, hogy azokat le is lehessen olvasni. Nemcsak távleolvasással, hanem ha kontrollálni akarja az ember, hogy valójában milyen vízfogyasztása van, akkor azt le is lehessen olvasni. Számtalan olyan helyet tudok önöknek mutatni, ha kell, ahol képtelenség ezeket az órákat leolvasni, még tükörrel is, mert a szerelődobozban - idézőjelbe tett dobozban -, a plafonnak állítva, csövek garmada között jelennek meg ezek az órák. Szóval, azt gondolom, ezek mind-mind apró kiegészítő dolgok, de nagyon fontosak annak érdekében, hogy előre lehessen lépni a tekintetben, hogy egy normális rendszer működjön.
Mondok még egy dolgot. Tudják, ha egy közösségben van egy főmérőóra meg vannak almérőórák, akkor nem lenne baj, ha mondjuk, a település szintjén leolvasók is lennének, merthogy nincsenek sok helyen ma már. Ez olyan problémák sokaságát okozza, hogy a víziközmű-társaságok nem tudják követni tisztességgel a fogyasztásokat, és ennek az az eredménye - konkrét eseteket tudok erre vonatkozóan is mondani -, hogy megszállják az adott közösségeket, és lakásokba mennek csapokat nyitogatni annak érdekében, hogy keressék, hogy nincs-e fals vízfelhasználás. Miközben csak annyit kellene tenniük, hogy a hosszú évtizedeken keresztül biztosított leolvasók foglalkoztatását megtegyék, és akkor ilyen problémákkal nem néznének szembe.
Utolsó gondolatomban pedig arra szeretném felhívni a figyelmüket, Fónagy államtitkár úrral sokszor beszéltünk már róla, hogy érdemes lenne hosszú idő után végre egyszer rendbe tenni azt is, ami a víziközmű-szolgáltatóknál a foglalkoztatottak körét érintő foglalkoztatási biztonságot, illetve a bérek, a fizetések kérdését is a fókuszba tenné, és azt rendezné. Hosszú idő, óta ígéretek sokaságával néztek szembe az érdekképviseleti szervezetek is e tekintetben, de kézzelfogható, egyértelmű, pozitív visszaigazolásokat nem kaptak. Elnök Úr! Köszönöm szépen.
