GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, az elektronikus kapcsolattartás tekintetében alapvetően azt kell mondjam, hogy nyilván erősíteni kell ezt a folyamatot. Támogatni kell ennek a folyamatnak a kialakulását, de rögtön szeretnék egy kiegészítő félmondatot is hozzátenni, hogy természetesen abban az esetben, ha az a munkavállalói jogok érvényesülését nem nehezíti el. Gyakorlatilag most ebben a formában, amelyben beterjesztették, ez ilyeténképpen nem mondható, hogy az igazságnak megfelelne. Ezért önmagában ez az előterjesztés ebben a formában nem támogatható a részünkről.
Szeretném visszaidézni ön előtt is 2015 novemberét, amikor az elektronikus ügyintézés és kapcsolattartás alapvető szabályait érintő törvény életre hívása megtörtént. Nem oly sok idő telt el azóta, nem telt el még egy év, fogalmazhatunk nagyon egyszerűen.
(15.30)
És akkor, egy évvel ezelőtt, vagy még nem egész egy évvel ezelőtt úttörő jellegű törvénytervezetnek nevezte ön, Pogácsás Tibor államtitkár úr ezt a törvényt, kellő büszkeséggel előterjesztve. Most azt látom, hogy ha jól emlékszem, akkor sem, most sem voltak hatásvizsgálatok a dologban, gyakorlatilag átalakítják azt, amit igazából ki sem próbáltak, és - még egyszer mondom - hatásvizsgálatok nélkül teszik ezt, ami egyébként törvényi kötelezettség.
Komolytalan! Komolytalan így, amit csinálnak. És a komolytalanság mellett azt kell hogy mondjam, hogy bizonyos értelemben időt is és rengeteg pénzt is, akár milliárdokat is elpazarolnak. Bizonytalanság, káosz az, amit csinálnak e tekintetben, azzal együtt - és itt befejezem, azzal együtt -, hogy az elektronikus kapcsolattartás erősödését támogatni tudnánk, csak nem ilyen keretek között. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem