DR. HÖRCSIK RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. HÖRCSIK RICHÁRD
DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy hiszem, hogy a Fideszt ért kritikákat illetően éppen a parlamentben van az a hely, ahol érdemes megvitatni pró és kontra jelen esetben a CETA létjogosultságát. Ha van hely, akkor az a magyar parlament, és ez a természetes, hogy a kormány aláírása előtt mi, a nép által választott képviselők tárgyaljuk meg.
(14.00)
Nos, a történelem szempontjából Gyöngyösi Márton képviselőtársamnak szeretnék egy rövid választ adni. Gyakran azzal vádolt bennünket, a Fideszt és a KDNP-t annak idején, hogy olvasás nélkül írtuk alá, illetve ratifikáltuk a lisszaboni szerződést. Nos, én is azon képviselők között voltam, akik ezt tették, de ha emlékezetem nem csal, akkor 2004-et megelőzően - az akkori Európai ügyek bizottságában mint ellenzéki képviselő - többször megtárgyaltuk a lisszaboni szerződést, még akkor tervezetként, ami alkotmánynak indult, de aztán végül szerződés lett belőle; arról nem is szólva, hogy a bizottsági ülésünkön majdnem egy tucatszor tárgyaltunk az Európai Konventben elhangzottakról, módosító javaslatainkról, például Szájer József képviselőtársam többször beszámolt erről a munkájáról. Az tehát nem igaz, hogy a képviselők - lehet, hogy a nagy többsége így van, hogy teljesen ismeretlenül szavazott igennel a lisszaboni szerződésre; én azon kevés képviselők között voltam, akik - ugyan nem olvastam el azt a 3526 oldalt, ugyanakkor - kivonataiban többször áttekintettük a lényeges részeket.
És már csak arra maradt időm, hogy Bana alelnök úrnak csak annyit szeretnék mondani, hogy a CETA nem azonos, nem egyenlő és nem előfutára a TTIP-nek, tudniillik a TTIP-nek egyetlen fejezete sincs lezárva, míg a CETA már készen van. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem