DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Az egyik cégnek a megbízott ügynöke beszél ezen a videón. Tehát ez nem egyfajta, senki által el nem ismert történet. Illetve, államtitkár úr, arra sem válaszolt, hogy megkeresték a Magyar Nemzetet, hogy adják ki az adatokat, hogy ki volt az az orosz állampolgár, aki bűnözőként letelepedési jogot kaphatott. Erre is kérem, hogy a viszonválaszban válaszoljon. Illetve nyolc év itt-tartózkodás után lehet állampolgárságot kérni, tehát lehet a hatályos jogszabályok alapján. Ezt megteheti az is, aki ezt a 300 ezer eurót kifizeti.
Államtitkár úr, küldtek egy részletes kimutatást, amit köszönök szépen, amiben valóban benne van az elutasítások ténye, de az is benne van, hogy ha a letelepedési és tartózkodási engedélyeket nézzük, és összeadjuk a családtagokat is, akkor közel 18 ezer ember jött be a programon keresztül. Ez abban van, amit önök írtak: közel 18 ezer ember. Hogyha természetesen a számok nem valósak, vagy én értettem valamit félre, akkor folytassunk még szakmai vitát, de úgy tűnik, hogy a sajtó is ugyanúgy félreértette, mint mi. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem