DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Ami a terroristák kérdését illeti: nem azért vannak terroristák most Európában, mert Magyarországon népszavazási kampány van, hanem azért, mert tudatosan kihasználják a bevándorlás ellenőrizetlen jellegét. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor még szó sem volt Magyarországon népszavazásról, az Abdeslam nevű terrorista Magyarországon próbált napokon keresztül társakat toborozni. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük dr. Szél Bernadett: Hogy tehette meg a TEK mellett?) Ezeket a tényeket nem lehet elvitatni.
Sajnálom egyébként, hogy az ön pártja semmibe veszi 3,3 millió magyar állampolgár véleményét. Ezek az emberek világosan azt üzenték, hogy Brüsszel nem erőltetheti ránk a betelepítési terveket. Ezeknek az embereknek volt világos véleményük, de ugyanaz az LMP-ről nem mondható el. Sajnos önök a népszavazást megelőző politikai maszatolásukkal azokhoz csatlakoztak, akik mindent megtettek a népszavazás gáncsolására. A nemek 98 százalékos elsöprő többsége csattanós válasz ezekre a törek-vésekre.
De miközben lehet, hogy önök a belső párt-csa-tá-rozásokkal voltak elfoglalva, azért voltak olyan LMP-sek, akik nagyon is keményen küzdöttek a kvóták bevezetéséért. (Dr. Szél Bernadett: Nem az LMP-ről kérdeztünk.) A ki tudja, még hány helyre bedolgozó Meszerics Tamás nevű EP-képviselőjük erősen nyomult ebben a témában. Engedje meg, hogy emlékeztessem az ő szavaira: „Az LMP nem tudja máshogy elképzelni a válság megoldását, mint a kötelező kvótarendszer bevezetésével.” (Dr. Szél Bernadett közbeszólása.) Máshol meg azt mondta, hogy „logi-kai képtelenség, hogy valamilyen tehermegosztás ne szerepeljen az európai megoldásban, abba Magyarország bele fog kényszerülni”. Ez volt az LMP európai parlamenti képviselőjének az álláspontja. Világos álláspont, és erre mondja ön, hogy érdektelen. Nem is értem.
A kérdés ezek után már csak az, hogy ha az LMP EP-képviselője világosan tisztában van azzal, hogy van egy brüsszeli betelepítési terv, és még keményen kampányol is azért, hogy ebből legyen is valami, akkor idehaza önök miért maszatolták el ezt a kérdést. (Dr. Szél Bernadett: Nem maszatoltuk.) Sokkal őszintébb lett volna, ha nyilvánosan, őszintén bevallják, hogy támogatják a betelepítést. Sokkal őszintébb lett volna, még ha az ország érdekeit nem is szolgálta volna. (Dr. Szél Bernadett: A kormány véleményére vagyunk kíváncsiak.)
Tisztelt Képviselő Úr! A tegnapi népszavazás eredménye kötelez. Kötelezi a kormányt és kötelez minden pártot. Mivel a kormány rövidesen közjogi köntösbe is foglalja a népszavazásból fakadó teendőket, ez az LMP számára is egy jó lehetőség, hogy korrigálja az eddigi álláspontját: hogyha valóban lehet más a politika (Dr. Szél Bernadett: Fiatal demokraták, hajrá!), akkor figyelembe veszik azt a számot, ami az eredményjelzőn szerepel: 98 százalék. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem