DUNAI MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Én is jobban szeretem, hogyha a rádióból jó magyar zene szól, még annál is jobban, mint amikor magunkat, képviselőket hallgatjuk benne. Tehát azzal maximálisan egyetértek, hogy azt valamilyen módon forszírozni kell, és ragaszkodni kell ahhoz, hogy minél több jó magyar zene legyen az összes rádiócsatornán és egyesével is, nem csak összességében. Az meg kifejezetten üdvözlendő, hogyha fiatal zenészeket és fiatal együtteseket, énekeseket még a jelenleginél is nagyobb arányban lehetne megmutatni és hallhatni a rádióban.
Korózs Lajos ugyan már kiment a teremből, és az MSZP-től, úgy látom, hogy egy képviselő sincs jelen az ülésteremben, ugyan azt mondta Korózs Lajos, hogy nem tart igényt a válaszunkra, a válaszomra, de azért én mégis szeretném elmondani azt, ami az ő szavaira való, én azt gondolom, hogy talán helyreigazító reflexió lenne. Olyan szavakat használt, igyekeztem jegyzetelni MSZP-s képviselőtársam, hogy kivégzik meg (Gőgös Zoltán: Az nagyon enyhe kifejezés!) betiltják, nyilván a Fidesz vagy a kormány kivégzi a különféle sajtóorgánumokat, meg betiltja, meg hazugsággyárról beszélt, meg gazemberség-típusokat állított fel. (Gőgös Zoltán: Az nagyon szolid!)
Én azt gondolom, ha valaki tudja, hogy ha a médiáról beszélünk, mi az, hogy kivégezni alternatív sajtóorgánumokat vagy betiltani, sőt nem is engedélyezni sajtóorgánumokat, vagy hazugsággyárat üzemeltetni, vagy gazemberségekre vetemedni, nos, azt az 1990 előtti korszak pártja, állampártja nagyon jól tudta. Nem volt mit tenni, szamizdat újságokat jelentettek meg azok, akik másképpen gondolkodtak. De azért, tisztelt jelen nem lévő Korózs Lajos képviselőtársam, azért ugye, azt ön sem gondolja, hogy a ’90 előtti egysíkú tájékoztatást bármilyen módon össze lehet hasonlítani a mai magyar médiaszabályozással, akár az elvekkel, amelyek törvényi szinten vannak garantálva, akár a gyakorlattal. Mindenki olyan televíziócsatornát kapcsol be, amilyet szeretne, ha a képviselőtársam az ATV-t szeretné nézni, vagy bármelyik állampolgár, akkor bekapcsolja és azt nézi. Ha a Hír TV-t szeretné nézni - nézek jobbikos képviselőtársaimra -, akkor a Hír TV-t kapcsolja be. (Dúró Dóra: Jaj, jaj!) Ha valaki a közmédiát szeretné nézni, és ebből vannak a legtöbben ma Magyarországon, akkor azt nézik. Van, aki… - én mindegyiket nézem, mert fontos és érdekel, hogy melyik csatorna mit ad és milyen értékeket közvetít. Azt gondolom, hogy ezt mindenféleképpen visszautasítom, hogy bármiféle párhuzamot lehet vonni az 1990 előtti magyar médiahelyzet és a mai médiahelyzet között, ég és föld a kettő.
Az, ami arra a gondolatra vonatkozik, ezt többen is mondták a vezérszónoki felszólalásukban, hogy nagyon sok ez a pénz, amit a közmédiára szánunk és hagyunk jóvá, meg a többlet, hogy idén is több pénzt kellett a közmédiába tenni még év közben: hát, azért ne feledkezzünk el arról, hogy a legdinamikusabban fejlődő ma Magyarországon a médiumok közül a közmédia. (Mirkóczki Ádám: Ennyi pénzből!) Ne feledkezzünk arról el, honnan akarnának pénzt kivenni. Szeretnék megszüntetni az éppen most beindult kulturális csatornát? Én azt gondolom, hogy nagyon értékes kínálata a közmédiának az új, szeptemberben beindult kulturális csatorna. Ez nyilván többletpénzzel jár, a többletfeladat többletpénzzel is jár. Vagy az M4, amely egyébként a maga nemében már nézettségi csúcsokat szokott dönteni (Kész Zoltán: Ezt honnan veszi?), onnan irigylik esetleg MSZP-s képviselőtársaim a pénzt?
(13.20)
Melyik médium közvetítette és vette meg a jogát a foci-Eb-nek, amikor az ország együtt szurkolt, és néztük a televízión a meccseket, a közvetítéseket? Ott voltak láthatók. Az olimpiai közvetítéseket - azoknak a jogdíjai -, a paralimpiai közvetítéseket is mind-mind az új M4 csatorna közvetítette. Igen, többletpénz kellett rá, és ennek a szolgáltatásnak ez volt az alapja. Enélkül nem tehette volna meg. Azt gondolom, hogy elvitatni azt, hogy szükséges például a magyar M4-nek ez a missziója és a közmédiának ez a missziója, gondolom, hogy senki nem akarja.
És azt is mindenki teljesen józanul belátja, mint ahogy a családban, ha születik eggyel több gyerek, akkor értelemszerűen az eggyel több gyarapodás, és anyagiakban is többet fog jelenteni a család számára. Ugyanúgy, ha eggyel több csatorna - sőt, itt kettővel több csatorna - indul, az is többletfeladat, többletpénzzel is fog járni.
Én nem hiszem, legalábbis reménykedem, hogy képviselőtársaim nem szeretnék ezt a költségvetést megnyirbálni, hogy ezek a szolgáltatások kikerüljenek a közmédia kínálatából. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem