IKOTITY ISTVÁN,

Teljes szövegű keresés

IKOTITY ISTVÁN,
IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A közszféra dolgozóival szembeni kormányzati hozzáállás tökéletes lenyomata ez a törvényjavaslat. Cinikus, és a dolgozók megbecsülése helyett azok megalázásáról, egymás ellen fordításáról szól.
A Balog Zoltán és Lázár János által beterjesztett törvényjavaslat úgy tenné munkaszüneti nappá a szociális munka napját, hogy ugyanazzal a lendülettel megszüntetné a közszolgálati dolgozók napját mint munkaszüneti napot. A két napnak persze semmi köze egymáshoz, nincs átfedés a dolgozók között, vagyis nem arról van szó, hogy duplán ünnepelhetnének bárkit is, és ezért volna szükség az egyik ünnepnap megszüntetésére. Két, egymástól teljesen független munkavállalói csoportról van szó: a 93 ezer fős szociális ágazatról, illetve a több mint 110 ezer köztisztviselőről, illetve kormánytisztviselői jogviszonyban állókról. Semmilyen logikai összefüggés nincs tehát a két nap között.
Lázár János és Balog Zoltán egyéni képviselői indítvány formájában terjesztette be ezt a javaslatot. Lázár János a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórummal való előzetes egyeztetés nélkül javasolta az ünnepnap eltörlését, amely önmagában sokat mond arról, hogy mennyire is becsüli meg a saját tárcája alá tartozó dolgozókat. Az önkormányzati köztisztviselőknek külön odaszúr, amikor lehetővé teszi azt, hogy az önkormányzatok saját költségükre tartsanak munkaszüneti napot július 1-jén.
Balog Zoltán szociális dolgozókhoz való cinikus hozzáállását is jól mutatja a javaslat indokolása. Idézem: „A szociális munka a társadalmi munkamegosztás kiemelkedően fontos, értékteremtő tevékenysége. Az ágazatban dolgozók megbecsülésének kifejezéseként, megfeszített munkájuknak elismeréseként jelen törvényjavaslat biztosítja, hogy a szociális munka napja munkaszüneti napnak minősüljön.”
A kiemelkedően fontos értékteremtő tevékenységet annyira nagyra becsüli a kormány, hogy hat éve nem képesek béreket emelni a legrosszabbul fizetett ágazatban, csak egymás után vezetik be a pótlékokat.
A 2010-es kormányprogramban még valódi anyagi megbecsülést ígért a kormány, amiből aztán semmi sem lett. A 2014-ben bevezetett pótlék alig több, mint nettó 5 ezer forintot jelent átlagosan, az egy évvel később bevezetett kiegészítő pótlékból pedig már az ágazat legrosszabbul kereső egyharmada ki is maradt. A pótlék, mint tudjuk, bármikor egy tollvonással megvonható, nem képezi a bér részét.
Innen nézve különösen cinikus dolog Balog Zoltán minisztertől az, hogy az ágazatban dolgozók megbecsüléséről, munkájának elismeréséről ír. Ha valamit nem tett meg a kormány, akkor ez pont az, hogy nem rendezte a legrosszabbul kereső szociális dolgozók béreit. Ezért is van 10 százalékos munkaerőhiány a szociális ágazatban, ezért hagyja el a pályát vagy az országot, aki csak teheti.
A miniszterek célja ezzel a javaslattal teljesen világos. Két legyet akarnak ütni egy csapásra: egy semmibe sem kerülő, olcsó lépéssel akarják leszerelni a december 5-ei sztrájkot, egyúttal egymás ellen akarják fordítani a szociális és a közszolgálati dolgozókat. Ez a már ismert „oszd meg és uralkodj” politikája, amit már annyiszor láttunk az elmúlt években. A dolgozók megosztásával, egymással való szembefordításával könnyebb leszerelni a kormánnyal szembeni elégedetlenséget, mint a követelések teljesítésével, a dolgozók helyzetének rendezésével.
Önöket nem az érdekli, hogy hogy élnek az emberek, hogy akik az államnak végeznek valóban szolgálattal felérő, áldozatos munkát, meg tudnak-e élni a fizetésükből. Nem érdeklik a létminimum alatt élő emberek, csak az, hogy rend legyen, a dolgozók pedig elégedjenek meg azzal, amit kapnak.
A Lehet Más a Politika szerint ez a javaslat elképesztő cinizmusa miatt elfogadhatatlan, még akkor is, ha tartalmazza a szociális munka napjának, november 12-ének munkaszüneti nappá nyilvánítását. Nemcsak a már felsorolt okokból elfogadhatatlan, hanem azért is, mert a dolgozóknak nem a bérrendezés helyett, hanem amellett lehetne ilyen munkaszüneti napot bevezetni.
A szociális munka napja mint munkaszüneti nap nem helyettesíti a béremelést. Márpedig, mint tudjuk, jövőre sem lesz valódi béremelés, megint jön egy újabb pótlék, az összevont pótlék, amit megint megtoldanak majd valamennyivel. A minimálbéremelés ugyan javít majd a helyzeten, de még arra sem lesz elég, hogy a létminimum fölé emelje a béreket, a minimálbér feletti béreken pedig nem változtat.
Az LMP szerint tehát ez a javaslat így nem fogadható el. Ne a dolgozók egymás ellen fordításával és a valódi anyagi megbecsülést jelentő béremelés nélkül sakkozzanak a munkaszüneti napokkal! Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem