SALLAI R. BENEDEK

Teljes szövegű keresés

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Mindössze egy kérést szeretnék megfogalmazni, ami a felszólalásom végére idő miatt nem fért bele. Államtitkár úr, konkrét jogszabályhelyeket említettem a felszólalásban, megkérném, ha lehet, szíveskedjen majd erre konkrétan reagálni, hogy mi a véleménye ezekről a jogszabályhelyekről és ezeknek az alkalmazásáról, mert ez alapvetően befolyásolhatja a további magatartásunkat, hogy hogyan ítéljük meg ezt a csomagot; tehát hogy lát-e esélyt arra, hogy ezekre konkrét reakcióval próbáljunk meg reagálni, úgy, hogy lássuk a Fidesz-KDNP irányát, és lássuk, amiket konkrétan felvázoltam, hogy hogyan tudja megítélni. Ebben kérném szíves együttműködését. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem