DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azokat a pozitív és azt kell mondanom, vitathatatlan előnyeit az előterjesztésnek, amelyeket elsősorban a Fidesz vezérszónoka, de Hargitai János különösen részletesen ismertetett, nem kívánom megismételni. Néhány olyan észrevételt szeretnék tenni, amivel szeretném, ha az az irány, amelyet tulajdonképpen ez a törvényjavaslat is képvisel, részben folytatódna, részben pedig kiteljesedne.
Arról van szó, és azt gondolom, nem lehet emellett elmenni, hogy itt az MSZP vezérszónoka előhozta ismét azt a régi és egy alkalommal már nem lezárt, de mindenképpen megvitatott kérdést, hogy mi a helyzet az arányosság és mi a helyzet az igazságosság területén, mi a helyzet, végső soron erről van szó, az egykulcsos adó tekintetében. Erről néhány gondolatot szeretnék megosztani. Nincs okom a korábban kifejtetteket megváltoztatni, de azt el kell ismernem, hogy a kormánynak az a törekvése, ami egy nehéz gazdasági helyzetben egy merész húzással olyan helyzetet teremtett az adók világában, ami megalapozhatta a költségvetés szilárdságát, biztonságát, de lehetővé tehette még az adósságcsökkentésnek is egy jelentősebb mértékét, most ez idő szerint nem vitatható. Ugyanakkor örömmel látom, hogy azért van bizonyos gondolkodás ezen a területen. Ennek tekintem például az eho területén azt, hogy most már létezik két kulcs, az én álláspontom ugyanis töretlenül az, hogy az arányosság egy fontos elv, de az igazságosságot soha nem lehet mellőzni az arányosság alkalmazásánál.
Ezt azért tartottam szükségesnek előrebocsátani, mert e tekintetben nekünk, a Fidesszel szövetséges polgári kisgazdáknak, ezen nincs okunk változtatni, ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom, elismerem, hogy a kormánynak ezek a lépései nemcsak gyakorlatiasak, szükségesek, de eredményesek is voltak.
Szeretném kifejteni ugyanakkor azt, hogy ebben a javaslatban van néhány olyan elem, amellyel eddig senki nem foglalkozott, és különösen nem olyan irányban, ami meggyőződésem szerint további lépéseket tesz lehetővé.
Az őstermelőkkel ez a javaslat megítélésem szerint pozitívan foglalkozik. A javaslat, különösen abban a részében, ahol a közös őstermelői igazolványok esetében ad egy lehetőséget egyfajta tehermegosztásra, azt gondolom, egy jelentős lépés előre. Azért egy pillanatra itt álljunk meg! Önmagában ezt az őstermelői kifejezést is, engedjék meg, de atavisztikus kifejezésnek érzem. Nevezhetnénk kistermelőnek meg sok minden másnak, de ez az őstermelő tulajdonképpen nem fejez ki semmit. Márpedig ha egyszer van ilyen, éspedig nem néhány ezer, hanem több tízezer, de talán százezret is elérő nagyságrendű olyan ember és család, amelyik érdekelt ezen a területen, érdemes ezzel foglalkozni.
Ezért külön pozitívnak tekintem az előterjesztésben azt, hogy lehetővé teszi, ez látszólag teher lenne, a magasabb járulék befizetését. Van ebben egy előregondoskodás, egy előregondoskodási szellem megvalósítása, amit csak támogatni lehet. Valóban abba az irányba kell elmozdítani azokat is, akik most az őstermelői minősítés és az őstermelői működés területén látnak bizonyos előnyöket, hogy látniuk kell azt is, hogy az elkövetkezendő időket is biztosítani kell. Amikor a kormány erre ad egyfajta lehetőséget, én ezt pozitívnak érzem.
Ugyanakkor itt pont az őstermelői megállapításoknál és javaslatoknál van egy olyan rész, amely mellett nem tudok elmenni szó nélkül, többek közt ezért is kértem szót. Nem kellene a családi gazdaságot belekeverni, az őstermelői fogalommal összemosni, szerencsétlen dolog. A családi gazdaság tekintetében előbb vagy utóbb el kell jutnunk addig, hogy világossá tegyük, hogy olyan, hogy egységes családi gazdaság, nem létezik. A családi gazdaságoknak van egy üzemrésze, és azok, amelyek több száz hektáron vagy akár több ezer hektáron gazdálkodnak, pontosan olyan üzemként működnek, mintha nem rokonok lennének; és vannak azok a családi gazdaságok, amelyek egyértelműen egy családi méretű és családhoz mért területen gazdálkodnak, és ennek megfelelően tudnak fennmaradni, eredményt elérni.
(9.50)
Az őstermelő megint egy másik kategória. Ez nem az adótörvény előterjesztőinek a hibája, nem azok hibáznak, amikor így terjesztik elő. Itt lenne az ideje, hogy az agrárvilágon belül ezeket a fogalmakat egyértelműen meghatározzuk, törvényben rögzítsük és világosan alkalmazhatóvá tegyük. Ennek hiányában állandóan egyik területből a másikba csúszunk át, és ennélfogva azok a jó eredmények, amiket helyenként tényleg elérünk, nagyon gyakran úgy tűnnek, mintha nem is érvényesülnének.
Tisztelt Ház! Egy olyan területre szeretnék még rámutatni, amelyet szintén érint, ha csak érintőlegesen is, ez a javaslat. A kormány nyilván érzékelte azt, hogy ez idő szerint a magyar lakáshelyzeten belül rendkívül fontos szerepe van annak, hogy jelentős mértékben megnőtt a bérlakások száma, éspedig a magánbérlakások száma. Azok a magánbérlakások, amelyeknek nagy része úgy jött és úgy jön létre, hogy azok a polgári emberek, akik hosszú távon gondolkodnak és már a nyugdíjidőszakukra vagy a jövőbeni megélhetésükre is gondolnak, igyekeznek valamiféle olyan hátteret biztosítani, amihez ma a nagyon-nagyon alacsony kamatok mellett a tőkebefektetések, a kamatbefektetések aligha hozhatják meg az eredményt. Ezek a lakások, amelyek nyilvánvalóan bérlet útján kerülnek hasznosításra, meggyőződésem szerint feltétlenül előnyösek a társadalom számára. Ezért ezek egységes kezelése, és azt kell mondanom, hogy a kezelésen belül talán még az előnyök biztosítása is a jövőre nézve egy indokolt lehetőség.
Mire gondolok? Ma van egy olyan szabályozás hatályban, amely azt mondja, hogy ha az 1 millió forintot eléri egy lakásbérbeadó egyévi bevétele, akkor ebben az esetben az első forinttól kezdve mindvégig ehót kell fizetni. Most már csak a saját alapelvünkre térek vissza, nem is az igazságosságra, hanem az arányosságra. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy átgondolandó ügy. Azért is átgondolandó, mert azt kell mondanom, hogy az egyik legnagyobb probléma ezen a területen - azt hiszem, hogy az adószakemberek ezt sokkal jobban tudják, mint én - az, hogy az adó szempontjából mennyire lehet egyfajta tisztább helyzetet teremteni ezeknek a bérbeadásoknak a területén. Ha olyan szabályok vannak, amely szabályoknak a megkerülése ha erkölcsösnek nem is, de indokoltnak látszik, akkor azt gondolom, hogy ezeket a szabályokat át is fogják hágni, és ilyen vagy olyan módon meg fogják kerülni. Következésképpen egy tisztább helyzet megteremtése érdekében - mint ahogy elismertem és ismételten elismerem, hogy az egykulcsos adó hozott egy eredményt, ellentétben azzal, amit én ebben korábban hangsúlyoztam és hangoztattam; az embernek tudnia kell időnként önmagát is revideálni - itt is meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyek eredményekre vezethetnek.
Tisztelt Ház! Szocialista oldalról elhangzott az is, hogy a kormány túl gyakran változtatja az adótörvényeket. Én viszont ezt nem tartom kártékonynak. Az alapos és szükséges törvénymódosítások meggyőződésem szerint inkább szolgálják a biztonságot, mint ha egy-egy olyan társadalmi és gazdasági kihívásra, amire válaszolni kellene, halogatjuk a válaszadást. Ha látszik, hogy mire kell választ adni, és azt jól meg lehet fogni - a kormány ezeket meggyőződésem szerint időben és jól megfogja -, akkor ezekre választ kell adni a lehető legrövidebb időn belül. A Háznak meg az a dolga, hogy ezen belül azokat a javaslatokat, amelyek még beépíthetők, tegye meg.
Tisztelt Ház! Én összességében azt gondolom, hogy az előttünk lévő javaslat előremutató, meggyőződésem szerint sok szempontból könnyíti elsősorban a kis- és középvállalkozások helyzetét, de könnyítheti még jobban is, ha átgondoljuk azokat a lehetőségeket, amelyeket bátorkodtam röviden felvázolni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem