DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY,
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY,
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iménti percekben kétfajta álláspontot hallhattunk. A kincstári optimizmusnak Molnár képviselő asszony volt az egyik képviselője. Egyébként értem is ezt a helyzetet, hiszen a kormányban legyen azért talán annyi önérzet, legyen annyi, a saját munkájára való büszkeség, hogy a saját eredményeit megpróbálja felmutatni úgy, mint érdemi vagy az egészségügyben nagyot szóló vagy jól hangzó segítséget.
A másik oldalról egy kincstári pesszimizmust hallhattunk, ebben az esetben az MSZP vezérszónokától. Egyébként nagyon sok mindenben igaza van. Úgy gondolom, ülünk a patkó minden oldalán olyan pozícióban, akik egyet is tudnak érteni ezekkel a kijelentésekkel, részben vagy teljes egészében. De talán a helyes megközelítés egy kincstári valóság lehetne, hiszen valójában itt mindannyian az optimizmussal, illetve a pesszimizmussal is saját magunknak hazudunk arról, hogy mi is az egészségügy jelenének valósága. A jelenlegi magyar egészségügy, amit sokan XXI. századinak tartanak, de valójában, úgy gondolom, még mindig a XX. századhoz tartozik, egyik fontos problémája, és mástól kölcsönzöm ezt a véleményt, talán ő is mástól kölcsönözte ezt a véleményt, hogy még nem történt meg a rendszerváltás ezen a területen.
Nem sikerült, tisztelt képviselőtársaim, felrúgni olyan tabukat, nem sikerült megszüntetni olyan tabukat, amiket 1990 előttről hordoztunk, hoztunk magunkkal, ami a szocializmusban berögződött, nemcsak betegekbe, hanem a dolgozókba is mélyen beivódott. Úgy gondolom, az lenne a legjobb hozzáállás, ha nem túlzott optimizmussal, ha nem teljes pesszimizmussal, hanem valamilyen szinten egy átfedő, egy mindent felölelő konszenzuskísérlettel állnánk hozzá az egészségügyhöz, és abban akár jobb- és baloldal egyet tudna érteni, hogy mely tabukat kellene ledönteni ahhoz, hogy utána esetleg mélyreható szakmai vitákat lehessen folytatni.
Teljesen nyilvánvaló, hogy az elmúlt 26 évnek és az elmúlt 26 év egészségügyének legfőbb kihívása az volt, amit egy konferencián nagyon szellemesen elmondott egy ezzel foglalkozó közgazdász, hogy három fő problémája van a jelen egészségügynek: az első az alulfinanszírozottság, a második az alulfinanszírozottság és a harmadik is az alulfinanszírozottság. Ez egyébként nemcsak az ellenzék, hanem a szakemberek vesszőparipája is. Hiszen nemcsak az ellenzék állítja azt, hogy nemzetünk gazdasági teljesítményéhez képest keveset költünk az egészségügyünkre, hanem a környező országokkal való összehasonlításunk, az európai uniós átlaggal való összehasonlításunk, de akár a világszínvonallal való összehasonlításunk, ha az OECD-átlagokat nézzük.
Ez egyetlenegy dolgot mutat: Magyarországon az elmúlt 26 évben, talán pontosan azért, mert nem sikerült a tabukat felborítani, ledönteni, nem sikerült a rendszerváltást elhozni az egészségügyben, senki nem merte kimondani azt, hogy az egészségügyre fokozottan költeni kell a pénzt. Márpedig közismert és a technológia, a növekvő életkor, az egyre jobban kitolódó életkor, az egyre hosszabb ápolási idő, egyre több, egészségügyben eltöltött év mind-mind azt irányozzák elő, hogy egy olyan nyomás, olyan finanszírozási nyomás, kényszer van minden költségvetésen, amelynek engedni kell; egyébként diszfunkciók, krízis-, válságjelenségek ütik fel a fejüket az egészségügy rendszerében.
Így hát mindenképpen úgy gondoltam, hogy első gondolatokként ezeket lehetne fölvázolni, és bár egy egészségügyi salátatörvény, azaz egy részletekbe menő törvényi szabályozás törvényjavaslatának vitáján vagyunk itt, mégis fontos, hogy beszéljünk ilyenekről. Hiszen maga államtitkár úr mondta azt, hogy esetleg egy ilyen általános kitekintést is nyújthatunk, illetve az ellenzéki pártok vagy a kormánypártok elmondhatják egyes kérdéseiket, felvetéseiket. Így vettem én azt a bátorságot, hogy beszéljek a rendszerváltás szükségességéről, a mindent átfedő vagy lefedő - angol nyelven overlapping consensus, teljes konszenzus vagy sok területet lefedő, pártokon átívelő - konszenzus szükségességének igényéről.
Úgy gondolom, ha felelősen állunk az egészségüggyel szembeni gondolkodáshoz, és szóljon ez csak a dolgozók egyszeri finanszírozási problémáiról, az intézmények finanszírozási problémáiról, a népegészségügyi céljainkról, hiszen itt is azért tegyünk egy cezúrát benne: Magyarországon botrányosan rossz egészségügyi mutatók vannak. A magyar állampolgárok, nem tudom, hogy egyébként az egészségügyből fakadóan, vagy az egészségügyi hiányosságokból fakadóan vagy akár saját magunkból fakadóan, de rendkívül rossz egészségi állapotban vannak, csak a környező országokhoz viszonyítottan is. Ezekben mindenképpen lépni kell.
És ha ezeket a kérdéseket nem vitatjuk meg, és ha nem keresünk majd egy lehetőséget arra, hogy a politikai lövészárkokból kilépve ezeket a tabukat, amelyek 26 éve vagy már régebb óta terhelik az egészségügyet, akkor szerintem jottányit nem fogunk előrehaladni az egészségügy helyes útra terelésében.
(14.10)
Ami magát a törvényjavaslatot illeti, én csak pár olyan pontot emelnék ki, ahol az élet bebizonyította, hogy igenis szükség van hozzányúlni, és igenis van értelme más, illetve jó irányba gondolkodni, és most egyes ilyen korábbi gondolatokat természetesen alátámaszt ez a törvényjavaslat.
Rögtön az első, az Elektronikus Szolgáltatási Térrel, az EESZT-vel kapcsolatosan. Amúgy ez egy olyan elektronikus rendszer, összekapcsolt adatbázis, amely lehetővé teszi - és itt próbálom lefordítani mindannyiunknak érthetően - az egészségügyben kezelt betegek valamennyi adatának, álljanak az ellátás bármelyik fokán, legyenek háziorvosnál, legyenek egyébként fekvőbeteg-ellátó intézményekben, vagy tényleg más ellátásban részesüljenek, a modern technikát kihasználva, az adatbázisok összekapcsolásával… - lehetőség legyen egy hatékony kezelést, egy hatékony ellátást megvalósítani a számukra. Ezen EESZT kapcsán én nem fogom kifogásolni azt, ami most a törvényjavaslatban benne van, bár adatvédelmi szempontból rengeteg aggályt elmondtak azzal kapcsolatosan, hogy milyen gond van az EESZT körül, hogy milyen kiterjesztően értelmezi és kezeli azokat az adatokat, amelyekkel a mai világban azért mindenki szenzitíven szokott bánni, ennek a kritikája mégsem az, hogy milyen adatokat von be, hanem az, hogy ez az EESZT-rendszer működik-e, vagy nem működik.
Hol áll jelenleg ez a projekt? Ugyanis arra, hogy kiépítsünk egy ilyen előremutató és egy ilyen rendkívül hasznos kezelőfelületet, az ehhez szükséges infrastruktúrát, a kormány egy nagy valag pénz elköltött. Egy nagyon komoly pályázati rendben egy multinacionális kommunikációs vállalat nagyon komoly pénzekben részesült azért, hogy ez a rendszer működjön, hogy ez a rendszer készen álljon és bevezethető legyen minél hamarabb. Jelenleg azonban nemcsak hogy médiacsend van, hanem úgy gondolom, minden szinten csend van akörül, hogy ez az EESZT-nek nevezett teremtmény egyáltalán életre keljen. Így hát én úgy gondolom, az államtitkár úr majd mindenképpen tud válaszolni arra, hogy hol tart jelenleg az EESZT, egyáltalán tudjuk-e tartani azokat a határidőket, amiket a kormány korábban kitűzött maga elé. És akkor nyugodtan ki kell mondani: a Magyar Telekom Zrt. van-e egyáltalán olyan helyzetben, hogy egy ütőképes és működőképes rendszert adott át az egészségügynek? Mert ha nem, akkor meg kell fontolni, hogy miként lehet ezt jobbá tenni, és miként lehet elszámolni ezzel a társasággal.
Az élet bebizonyította azt is, hogy a leletkiadások környékén nagyon sok probléma van (Dr. Molnár Ágnes felé:), és ezért is nézek fideszes képviselőtársam felé, hiszen ő orvosigazgatóként, illetve intézményigazgatóként pontosan látta, hogy mennyire particionális, mennyire töredezett az a gyakorlat, hogy egyes intézmények hogyan adják ki a leleteiket. Rendkívül sokféle mód volt. Egy biztos volt, hogy ez rendkívül bosszantó volt a betegeknek, és sok esetben a betegek hozzátartozóinak, márpedig úgy gondolom, hogy aki az egészségügyi ellátás során az egészsége kezelésének a lehetőségét átadja az intézmény számára, és ezzel a privát szférájába enged egy betekintést, egy ráhatást, akkor az erre vonatkozó eredményeket is meg kell hogy ismerje. Az ombudsman talán helyesen fogalmazta meg, hogy az embereknek az egészséghez és az egészséges környezethez fűződő jogának egyik részjoga az iratok megismerése.
Éppen ezért szükséges az, hogy a leletkiadás szabályozása nemcsak hogy egységes, hanem fair legyen. Ugyanis az elmúlt időszakban egyre több helyről lehetett azt hallani, hogy nemcsak hogy nem fair, hanem ezt a betegek és a hozzátartozók hátrányára gyakorolták. Voltak olyan intézmények, ahol száz forintnál is többet kértek egy lap kiadásáért. Elképzelhetik, hogy ha ez 20-30 oldalt érint, ez mekkora tehervállalás. Sokszor azt is megnehezítették, hogy ezekről egyáltalán ki lehessen kérni másolatokat. Egy nem is olyan régi ügy: az ombudsman előző évi beszámolójánál éppen Bangóné képviselőtársam hozta fel azt az ügyet, ami a karcagi kórházban történt, ahol a hozzátartozók folyamatosan keresik, keresték a beteg - egyébként a pszichiátrián kezelt, rossz állapotú beteg - hollétét. Már lassan egy éve semmit nem tudnak arról, hogy hol van, hova távozott, egyáltalán eltávozott-e. És ebben nem ez a felháborító, valójában az is felháborító, hogy erről nem tudnak a hatóságok semmit, hanem az a felháborító, hogy a kórház semmilyen iratot nem volt hajlandó a részükre kiadni. Ezt csak azért mondom el, mert egyébként én magam is Karcagon élek, és én nem erről az oldaláról ismertem meg az intézményt. Ez is mutatja, hogy nagy gond van ezeknek az iratoknak a kezelése körül, tehát mindenképpen indokolt egy szabályzat.
Nagyon röviden érintem azt is, hogy a kötelező pszichiátriai gyógykezelésekre vonatkozó eljárásnál egy olyan - ezt viszont meg a jogász mondatja velem, kollégáknak üzenve -, régebbi szabály is tisztázásra kerül, ami a fellebbezésre vonatkozott, hiszen itt is voltak ellentmondó vagy nem teljesen tiszta rendelkezések. A fellebbezésnél végső soron nemcsak az lett meghatározva, hogy a fellebbezésnél ki jár el, hanem az is, hogy soron kívül jár el, hiszen magának az egész beavatkozásnak és az egész jogintézménynek a tulajdonsága indokolja azt, hogy mindenképpen soron kívül járjanak el.
Ami az egészségfejlesztési irodákat illeti: az egészségfejlesztési irodáknál szintén nem az a kérdés, hogy hogyan módosul a törvényjavaslat, hanem hogy mi lesz velük, milyen szerepet tudunk szánni az egészségfejlesztési irodáknak, amelyek egyébként szintén nagyon töredezetten vannak jelen az egészségügyi ellátórendszerben, hiszen vannak olyan helyek, ahol egyáltalán nem hoztak létre, és vannak olyan helyek, ahol létrehoztak belőlük elég sokat, viszont nagyon nehezen, nem könnyen állapítható meg, hogy milyen eredménnyel dolgoznak. Jelenleg egyébként a finanszírozásuk a költségvetés szempontjából nem is egetverően nagy, viszont ha kicsit komolyabban vennénk őket, akkor nagyobb teljesítményre lennének képesek. De ha nem szeretnénk őket komolyan venni, akkor majd el kell dönteni, hogy mi lesz az ő sorsuk, és mihez kezdünk az ott felhalmozott tudással meg az ott felhalmozott, egyébként korábban uniós pénzekből futtatott programokkal.
A nemdohányzók védelmével kapcsolatosan valóban nagyon régi a vitánk, és talán nem is kellene annyira mélyen belemenni. Én úgy gondolom, hogy a kormány továbbra is fordítva ül ezen a lovon, hiszen a sokszor egyébként elektronikusnak, de valójában elektromosnak hívott eszközöknek a mindenfajta büntetése, a trafikokba való beterelése, én úgy gondolom, egy teljesen hibás lépés. Legutoljára Csepreghy Nándor államtitkár úrnak adtunk át egy 200 oldalas tanulmányt, Szávay István képviselőtársam jóvoltából, a brit Royal College of Physicians jóvoltából, amely egyébként tényekkel és ha úgy tetszik, bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az egészséghez több köze van az elektromos cigarettáknak, hiszen a rászokás ezek által az eszközök által, hiszen a kormány mindig azt mondja, hogy azért kell tiltani, mert a rászokás lehetőségét adja: 1,5 százalék a használók közül az, aki ezáltal szokott rá a dohányzásra. Ehhez képest bebizonyították, hogy mindenki, tehát az összes többi rész a leszokáshoz használja, és egyébként eredményesen használja. Tehát a nemdohányzók védelmével és az ehhez fűződő népegészségügyi céljainkkal pont az ellenkezőjét próbálja a kormány tenni, hiszen gazdasági kérdésként kezeli ezt. Én úgy gondolom, ezt a piacot nagyjából békén kellene hagyni, és egyébként figyelni, hogy hogyan működik, de önmagába a piacba nem beleszólni, hiszen én úgy gondolom, hogy ezek a tanulmányok, akár az Eurobarometer tanulmánya és kimutatásai is egyöntetűen azt támasztják alá, hogy sokkal több köze van a leszokáshoz, mint a rászokáshoz.
Ami a Jobbik által benyújtott módosító javaslatokat illeti, és erre megpróbálok 1 perc 40 másodperc alatt kitérni, és aztán természetesen folytatom, ha van még olyan kérdés, amire válaszolni kell: a Jobbik koncepciója ezzel kapcsolatosan az volt, hogy a tulajdonlással, illetve a tulajdonrészek megszerzésével kapcsolatos vita talán egy helyes mederben halad.
Nagyon helyes egyébként a kormánynak az a célkitűzése, hogy nemzeti érdekkörben és tulajdonosi érdekkörben próbálja tartani a közforgalmú gyógyszertáraknál a tulajdonlás kérdését, azonban a jelenlegi rendelkezés álláspontom szerint, és ezt jogászi szemmel néztem, talán túl nagy jogköröket és hatásköröket ad az OGYÉI-nek. Tehát én azért javasoltam, hogy ezt a részt teljes egészében töröljük, mert talán nem ebben a salátatörvényben kellene, vagy más módon, más törvények módosításával is lehetne sokkal finomabbra hangolni az itt alkalmazott lehetőségeket. Hiszen nagyon sok olyan nyomozatira hajazó, büntetőeljárásszerű eljárásra hajazó jogköröket kap a hatóság, ami, úgy gondolom, azért túlmegy már egy picit azon a határon, amit mindenképpen célozni kívánt a kormányzat ezzel az intézkedéssel. Ezt szerintem sokkal finomabban kellene megoldani, pláne úgy, hogy egyébként a tulajdonrészek ellenőrzésére közhiteles nyilvántartások is rendelkezésre állnak. Tehát egy cégnyilvántartás, illetve a korábban bekért szerződések alapján azért el lehet dönteni, hogy hol van esetleg valami kihívás, hol kell közbelépnie a hatóságnak és hol nem. Én úgy gondolom, hogy a gazdálkodók privát szférájába túl nagy beavatkozási lehetőséget adna egy-egy ilyen ellenőrzés.
Így nem volt más mód arra, mint hogy egy olyan irányú módosítót adjunk be ebben, amelyik ezt most kiveszi ebből, és egy későbbi jogszabályra hagyja ennek a rendezését. Én úgy gondolom, a vita további részében kérdésekkel, kérésekkel továbbra is elő fogok állni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
(14.20)
