DUNAI MÓNIKA,

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA,
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2016. december 1-jei ülésén megtárgyalta a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló T/12914. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. országgyűlési határozat 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, 7 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A bizottsági ülés során megtárgyaltuk a Kulturális bizottság, valamint a Törvényalkotási bizottság módosító javaslatait. Az elfogadott összegző módosító javaslat nyelvhelyességi módosítást, valamint a redundáns rendelkezés elhagyására irányuló, továbbá a jogrendszer koherenciáját szolgáló technikai jellegű módosításokat tartalmaz.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném az Országgyűlés támogatását kérni az előterjesztéshez, amely azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a törvényhozás jóváhagyásával és döntése alapján felállítsa a Magyar Corvin-lánc Testületet. Úgy gondolom, hogy a köztestületi működés hozzájárulhat a speciális közfeladatok színvonalas ellátásához; szervezeti és működési sajátosságaiból adódóan rugalmasan és könnyen alkalmazkodhat az aktuális kihívásokhoz. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
(18.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem