DR. POLT PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. POLT PÉTER
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ezek jogdogmatikai kérdések. Én a bűnösségről beszéltem, ön valami egészen másról beszél. Itt a bűnösségnél azt kell valószínűleg elmagyaráznom, hogy természetesen tudta az elnök úr, az alelnök úr, hogy ez a jövedelem valahonnan származik, azonban jóhiszeműen abban a tévedésben volt, hogy nem kell feltüntetnie, mivel ezt a jövedelmet nem tartotta meg, hanem továbbutalta.
Ami pedig a másik kijelentését illeti, tehát hogy itt különbségek vannak az összegek között, én azt gondolom, hogy ez egy olyan új tény, ami hogyha a feljelentésben - mert már erről is értesültünk, hogy új feljelentés lesz - megjelenik, akkor az ügyészség meg fogja vizsgálni, és határozatában majd ezt is elbírálja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem