DR. VAS IMRE,

Teljes szövegű keresés

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság július 2-án megtartott ülésén megtárgyalta a T/5128. számon benyújtott, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyhez 20 igen szavazattal, 11 nem ellenében összegző módosító javaslatot és összegző jelentést fogadott el.
A módosítás célja, hogy rendezze azt az esetet, ha az alapító meghal vagy jogutód nélkül megszűnik, és nincs az alapítói jogok gyakorlására kijelölt személy vagy szervezet az alapítványnál. Erre az esetre a Ptk. megfelelő magánjogi megoldást tartalmaz, azonban kiemelhető, hogy akár a kuratórium, akár a bíróság általi alapítói jogok gyakorlása nem tekinthető ideális helyzetnek. Ha az alapító meghal vagy megszűnik, az eredeti működési állapot szerint a felépítés nem állítható már vissza, ugyanakkor amennyiben az alapítvány egyébként működőképes, céljai elérésére képes, törekedni kell a normarendszernek arra, hogy olyan megoldásokat kínáljon, aminek segítségével rendezhető az alapítványi szervek eredeti funkciójának betöltése.
A Törvényalkotási bizottság saját módosító javaslatot fogalmazott meg, amely pontosításokat tartalmaz a határidőkre és az átmeneti rendelkezésekre vonatkozóan. A bizottságunk az említett módosító javaslatot 23 igen szavazattal, 11 nem ellenében fogadta el. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem