HISZÉKENY DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

HISZÉKENY DEZSŐ
HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét egy ügy, amely a bűnüldözés köntösébe bújtatva lesz a közbeszéd része. Ismét egy karaktergyilkosság, egy politikus lejáratása, ellehetetlenítése a választási kampány oltárán. És ismét egy ellenzéki politikusé. Nem feltétlenül kéne ennek így lennie.
Ellentétben azzal, amit bizottsági elnök úr elmondott, van olyan közvádas ügy, amely gyanúsítottjának nem adta ki a mentelmi jogát a parlament. Ma is itt ül közöttünk, Simon Miklósnak hívják. (Moraj a Fidesz soraiból. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Még vádol is!) Az ő érintett ügyében azóta bírósági ítéletek is születtek.
Még egy megjegyzést tennék, ami az ügyemen kívül van, ez pedig a tisztelt frakcióvezető úrnak szól, aki az előző napirend során kioktatott bennünket, és egyébként jó tanácsokkal látott el, mármint a jelöltjeinket illetően, hogy nem lenne baj, ha jobban odafigyelnénk magunkra. Én olvastam néhány bátortalan kísérletet az V. kerületben folyó ügyészségi nyomozásról, az ott elkövetett esetleges gyanúsításokról és bűncselekményekről, ugyanakkor az utóbbi időben ezekről nem olvasok semmit, valamilyen érdekes ok miatt. És az ott indított jelölt személyisége is érdekes képet mutat. De ennyit, ami nem az én ügyemre vonatkozik.
Visszatérve arra az akcióra, amely az én ügyemre vonatkozik, úgy gondolom, hogy annak időzítése alig leplezhető módon az önkormányzati választások eredményeinek befolyásolására vonatkozik. Az ügyészség vádaskodik, egyébként hangzatos történetet ad elő, mert ez a megrendelés. Ilyen kell, mert ez adható el. Később már nem érdekes, hogy ebből mi bizonyítható jogszerűen. Az elmúlt években számtalan visszaélésre, a büntetőeljárás eszközeinek törvénytelen alkalmazására derült fény. Koncepciós perekben meghurcoltak, politikai érdekből kötött vádalkuk mutatják azt az utat, amelyen a jelenlegi hatalom jár. Már több esetben kiderült bíróságok jóvoltából, hogy különösen az ügyészség nem válogat az eszközökben, ha politikai megrendelésről van szó. Éppen ezért kezdeményezni fogjuk, hogy az ilyen koncepciós ügyekben és a koholt vádak összeállításában közreműködők felelősségre vonhatók legyenek.
Vajon mi igaz a leírtakból és az elmondottakból? Valószínűleg a fele sem. (Moraj a Fidesz soraiból.) Az egész ügyről ordít, hogy politikai indíttatású, előre megtervezett, tehát koncepciós eljárás. Nincsenek illúzióim a felhasznált eszközöket és módszereket illetően sem. Régi időket idéző történések ezek. Egy nagyszerű film jut eszembe, az a címe - Bacsó Péter rendezte -, hogy Tanú. Az elmúlt néhány év hasonló ügyeiből le lehetne forgatni a második részt.
Nézzük meg, hol tartunk most. A háttérapparátus már korábban végzett a forgatókönyv megírásával, most a napi aprómunka, a média tematizá-lásának megszervezése, a féligazságok, hazugságok szivárogtatása a feladat. Ebben sincsenek illúzióim, meglesz. Utána ismét az ügyészségé a főszerep. Rabosítás, esetleg bilincs, vezetőszár. Emlékszünk még ugyanezen politikusok felmentő ítéleteire és az eljáró bíró ügyészséget megrovó szavaira? Nem nagyon hallhattak róla, pedig ez igaz. Ha a forgatókönyv szerint haladunk, most itt adnak engedélyt a műsorra. A film címe: Vadászat egy ellenzékire. (Moraj a Fidesz soraiból.)
Nos, képviselőtársaim, a döntésüket követően kezdődhet a műsor. Önöknek a páholyból, nekem a küzdőtérről. Már csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt: ellenzéki képviselőtársaim, ki lesz a következő?
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem