VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kényszerülök arra, hogy megint vagy még egyszer szóljak ebben a tárgyban, mert néhány héttel ezelőtt, amikor a kormány egy ilyen hozzászólásom után írásbeli választ ígért, mind ez idáig ez nem történt meg, és ezért úgy gondolom, hogy a körülményekben is annyi változás bekövetkezett, amiből az következik, hogy szólni kell erről a védelempolitikáról.
De miről is szól ez, mi van e mögött a cím mögött? E mögött a cím mögött az van, hogy a kormány sok olyan területet talált magának, ahol védelemre hivatkozva úgy gondolja, hogy lépéseket tesz, és megvédi azokat a kereskedőket, akik eddig dohánykereskedelemmel foglalkoztak, és megvédi, de most már nem kell hogy foglalkozzanak vele, mert a barátainak adja oda, és nem terheli őket ez a felelősség.
Vagy megvédte a nyugdíj-megtakarításokat attól, hogy bárkinek fel kelljen használni, mert egyszerűen elkobozta, az állami költségvetésbe beépítette és saját maga felhasználta, ahelyett, hogy egyébként a tíz évnél is tovább tartó, régebb óta tartó megtakarításoknak a valódi célját elérhették volna, és azok az emberek, akik úgy gondolták, hogy időskorukra vagy nyugdíjaskorukra az állami nyugdíj mellé kiegészítésük lesz, most 2 millió 900 ezer embernek nem lesz ilyen, mert megvédték őket ettől.
De megvédték a szóhasználat szerint azokat a földtulajdonosokat is, akik a gazdálkodásukat a földjükön képzelték el. Itt a védelem szót aztán tényleg idézőjelbe tehetjük, mert az, ami földügyben az elmúlt egymásfél évben történt az országban, azt gondolom, hogy példátlan. Példátlan az, ami országszerte történt, de ezek közül kiemelem azt, ami Hortobágyon történt, mert a 10-15 éve működő gazdaságok alól egy elképzelt pályázattal kivonták azokat a földeket, amelyeken eddig családok éltek, a jövőjüket tervezték, és a gyermekeik számára ezt átadni kívánták. A Hortobágyon számos ilyen család van, akiket ettől a lehetőségtől megfosztottak.
Azt gondolom, hogy a kormánynak ezzel a cselekedetével el kell számolnia. Azért is így van, mert a kormány ígéretet tett, hogy a Kehi-vizsgálatot elvégzi a pályázatok értékelése után, merthogy nyilvánvalóvá vált mindenkinek, hogy ez törvénytelen módon zajlott le, de mivel a tavaszi választások megtörténtek, így a Kehi-vizsgálat eredményét már nem volt hajlandó a kormány nyilvánosságra hozni, és már nem is érdekes, hogy mi történik az emberekkel.
(19.10)
Éppen ezért augusztus 31-én, amikor ezek a szerződések lejártak, ezeket az embereket ellehetetlenített körülmények közé hozták. Hiába jöttek a petícióval a kormányhoz segítségért, azt elutasították, és figyelmen kívül hagyta a kormány. Éppen ezért szót kell emelni ezeknek a gazdáknak az érdekében.
Azért is kell szót emelni, mert új fejlemény is történt. Önmagában az, hogy az egyik érintett, Váradi András halála egy balesetben bekövetkezett az elmúlt napokban, annak körülményei és annak feltételei, ahogy bekövetkezett maga ez a baleset, én azt gondolom, hogy a kormánynak és az illetékes szervezeteknek különleges felelőssége van abban, hogy ezt pontosan kivizsgálja.
Ezért felhívom a figyelmét mindenkinek, hogy ez ügyben, én azt gondolom, hogy szükség van arra a nyilvánosságra és megnyugtatni mindenkit, hogy itt nem az az oka annak, hogy Váradi Andrásnak meg kellett halnia, mert ő túl sokat tud arról, ami azon a környéken történik, merthogy vannak olyan jelek, amikor ezt is figyelembe kell venni. Például sajtóhírek szerint is látszik, hogy azokat, akik demonstráción részt vettek, köztük például Váradi András, retorzió ér. Retorzió érte a gazdákat a NAV által, és megszállták a gazdaságaikat, és éppen ezért a következőkben erre még vissza kell térni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Kiss László tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem