SZIJJÁRTÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm szépen a kérdését, különös tekintettel arra, hogy egy olyan kihívásról kérdezett, amely kétségtelenül jelen van a magyar Külügyminisztérium prioritásai között.
Önnel teljes mértékben egyetértek akkor, amikor azt tudom önnek mondani, hogy számos megoldatlan kérdés, számos, nagyon fontos kihívás áll jelenleg a magyar külügyi irányítás előtt a szomszédos országokkal kapcsolatos együttműködés tekintetében, főleg, amikor az adott ország területén élő magyar nemzeti kisebbségekről van szó. Abban kérném az ön türelmét és korrektségét, hogy mondjuk, három hét alatt talán ne vonjon le sommás véleményt arról, hogy ezen a területen mit sikerült elérnem.
Röviden arról tudom önt tájékoztatni a pozsonyi látogatásom kapcsán - ezt egyébként megtettem Gyöngyösi képviselő úrral is, amikor ő vett részt az elmúlt héten azon az egyeztetésen, amelyet rendszeresen folytatok a parlamentben képviselettel rendelkező pártokkal -, hogy mielőtt én elmentem Pozsonyba, természetesen konzultáltam a Magyar Közösség Pártjának vezetőjével, a találkozók után pedig azonnal ellátogattam hozzájuk, leültem velük, és újra konzultáltunk. Többek között az ővelük folytatott konzultáció nyomán vetettem fel a szlovák külügyminiszternek azt, hogy mi úgy látjuk, hogy az a vegyes bizottsági rendszer, amely arra lenne hivatott a két ország között, hogy a megfelelő szakmai megoldásokat kínálja a politikai döntésekhez, teljes mértékben csődöt mondott az elmúlt időszakban, ezért az MKP javaslatának megfelelően javaslatot tettem arra, hogy szervezzük át ezt a teljes vegyes bizottsági működési rendszert, mert így az égadta világon semmi értelme nincsen ennek.
Nyitottságot kaptunk, Lajčák külügyminiszter úr egyébként a sajtótájékoztatón egy idevonatkozó kérdésre azt mondta, hogy ők nem akarnak több állampolgárt elveszíteni, ha tetszik, ez egy jó kiindulási alap arra, hogy valóban európai megoldást találjunk ezekre a kérdésekre, amelyek kétségtelenül jelen vannak, és amelyeket semmiképpen nem szeretnék eltagadni vagy nem tudomást venni róluk, mert ezek a legfontosabb megoldandó kérdések közé tartoznak.
Ezért azt tudom mondani önnek tisztelettel, képviselő úr, hogy kérem, kövesse figyelemmel továbbra is a szomszédos országba külügyminiszterként tett útjaimat is, és azt tudom önnek ígérni, hogy minden tárgyaláson a legfontosabb kérdések között szerepel a helyi magyar nemzeti közösség ügyeinek kérdése, és természetesen nyitott vagyok bármifajta konzultációra ebben az ügyben, ha képviselő úrnak vagy a pártjának ebben a tekintetében meglátásai vannak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem