DR. SIMICSKÓ ISTVÁN,

Teljes szövegű keresés

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN,
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon fontos kérdést tett fel. A kormány elhatározott célja az, hogy egészséges nemzedékeket neveljen fel és a sportot használjuk eszközként ehhez. A sport nagyon sok értéket hordoz, ezt mindannyian jól tudjuk.
2010-ben azt tapasztaltuk, hogy a gyermekeink 75 százaléka kizárólag a testnevelésórák alkalmával végez testmozgást, azaz sportol. Ezért úgy döntöttünk, hogy bevezetjük a mindennapos testnevelést. Ennek kézzelfogható eredménye már most látszik: 890 ezer gyermek legalább a testnevelésórák alkalmával mozog, sportol rendszeresen.
Látjuk azt, hogy emellett a sportbarát kormányzati döntéseknek egy másik pozitív hatása is már érzékelhető, hiszen 100 ezerrel nőtt az igazolt utánpótlás-korosztályú sportolók száma, 230 ezerről 330 ezerre. Ezek kézzelfogható eredmények. A felnőtt lakosság esetében is 2009-ben mindösszesen 5 százaléka sportolt az embereknek, ma ez a szám megháromszorozódott: 15 százaléka.
A kormányzatnak az a célja, hogy a sportolás feltételeit is biztosítsa, és ön a kérdésében megemlítette a fontos szempontokat, mégpedig arra vonatkozóan, hogy megtanulhat-e minden magyar gyermek úszni. Valóban ez a célunk. Ebben az évben 6 milliárd forint áll rendelkezésre tanuszoda-építésre és tornaterem-építésre, ebből mindösszesen 23 tanuszodát tervezünk felépíteni és 25 tornatermet. Minden járásban lesz tanuszoda, hogy a gyermekeink valóban elsajátíthassák az úszás minden fogását. Az úszószövetséget 300 millió forinttal támogattuk abban, hogy a „minden gyermek tanuljon meg úszni” program elindulhasson, sőt a kormányzat a tanuszodák üzemeltetését is átvállalja állami költségekre.
Úgy látom, hogy nagyon komoly erőfeszítéseket tettünk és kívánunk tenni a jövőben is pont azért, hogy a gyermekeink sportolhassanak, pont azért, hogy minden gyermek megtanulhasson úszni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem