DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! A felsőoktatási törvény legutóbbi módosítása az állami felsőoktatási intézményekben létrehozta a kancellári tisztséget. A kancellár számos egyéb feladat- és jogkör mellett gyakorlatilag teljhatalommal rendelkezik az intézményekben minden olyan ügyben, amely pénzügyet érint. Aláírása nélkül ténylegesen semmi olyan tevékenység nem folytatható, amelynek financiális bázisa van.
A felsőoktatási intézményekben ugyanakkor továbbra is megmarad a rektori tisztség. A rektort évszázados hagyomány szerint az egyetem saját professzorai közül választja ki, és megbízatása idején az egyetemi autonómia elidegeníthetetlen elemeként a rektor irányítja az intézményt.
A kancellári tisztség és a törvény módosítása által meghatározott kancellári jogkörök eredményeként egyetemeinken és főiskoláinkon kétpólusú vezetés, az irányításban kétfejűség jött létre. Túl azon, hogy véleményem szerint mindezt sikerült úgy megvalósítani, hogy az egyetemi autonómia csorbát szenved, külön ki kell emelnem, hogy jelenleg, a 2014-15-ös tanév elején az intézményekben, tisztelt államtitkár úr, teljes a bizonytalanság. Az eredeti elképzelések és nyilatkozatok ellenére ugyanis nem sikerült időben lebonyolítani a kancellári pályázatokat; egyetlenegy intézményben, egyetlenegy egyetemen vagy főiskolán nincsen kancellár. Így aztán az az elképesztő helyzet jött létre, hogy a tanév kezdetén a rektor teljes jogkörrel irányítja az intézményt, majd most már nyilván a tanév közben, ha majd kinevezik egyszer a kancellárt, onnantól meg nagyrészt ő, a kancellár veszi át az irányítást. Egy tanéven belül ez így a teljes felfordulás.
Mindezek alapján arra kérem államtitkár urat, hogy mondjon nekem egyetlen olyan egyetemi, akadémiai tevékenységet, feladatot, amely nem kerül pénzbe, magyarul, nem a kancellár aláírásának hatáskörébe tartozik.
Arra is kérem államtitkár urat, válaszoljon, mi a véleménye a kialakulófélben levő kettős irányításról a magyar felsőoktatás intézményeiben, amely kettős irányítás egyébként sehol nincs, sehol Európában. Van, ahol vannak kancellárok; van, ahol vannak rektorok, de ilyen feladat- és hatáskör-megoszlásban sehol egyetlenegy országban, az önök által gyakran példaként emlegetett német nyelvterületen és Németországban sincs. Ott vannak, de leginkább voltak kancellárok, meg vannak rektorok, de így egyetlenegy intézményben nincsen.
Azt is szeretném tudni, tisztelt államtitkár úr, hogy a kormány tervei szerint mikorra kerülnek kinevezésre a kancellárok. Ezért kellett ugyanis módosítani a nyár elején a felsőoktatási törvényt, hogy önök időben kinevezhessék a kancellárokat szeptember 1-jére. Egyetlenegy helyen nem tudták kinevezni. Most azt mondták, október közepére fogják kinevezni. Itt vagyunk október 13-án, egyetlenegy állami felsőoktatási intézményben nincsen kancellár. Mikor lesz?
Mikor kerül sor a kinevezésre, államtitkár úr? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem