DR. BENE ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BENE ILDIKÓ
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A rendszerváltozást követően, a ’90-es évek közepére Szolnok nagy múltú üzemei, gyárai, néhány kivételtől eltekintve, sorra megszűntek, privatizálásra kerültek. Nagyjából tízezer ember veszítette el a munkáját, rengeteg család került kilátástalan helyzetbe. Szomorú tény, hogy az akkori balliberális kormány a kialakult helyzetet egy természetes folyamatnak állította be.
A közel százéves cukorgyár ledózerolásának rémképe még most is él minden szolnoki lokálpatrióta szívében. 2006-ban a megválasztott jobboldali többségű önkormányzat Szalay Ferenc polgármester úr vezetésével megkezdte egy új ipari struktúra lerakásának alapjait. Számos új befektetőt hoztunk Szolnokra, és régebbieket is sikerült megerősítenünk, gondoljunk a Stadler-vonatgyárra, a Béres-gyógyszergyárra, az Eagl Ottawa hatalmas üzemére vagy az új erőre kapó MÁV Járműjavítóra.
A munka még nem fejeződött be, Szolnokon szeptember elején helyeztük le a magyar-kínai közös beruházásban megvalósuló, 34 milliárd forintból felépülő citromsavgyár alapkövét. Az előzetes becslések alapján a másfél év alatt felépülő citromsavgyár 440 új munkahelyet teremt, évente mintegy 60 ezer tonna citromsavat állít elő az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára. Ehhez 106 ezer tonna kukoricát kell feldolgoznia, mely kiváló lehetőséget teremt a Szolnok térségében élő gazdálkodóknak is.
Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, tájékoztasson arról, hogy a Szolnokon most megvalósuló beruházás hogyan illeszkedik a kormány keletinyitás-politikájába, valamint a javuló foglalkoztatottsági adatokon túl mekkora állami és önkormányzati bevétellel számol a kabinet.
Várom megtisztelő válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem