DR. VEJKEY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztában vagyok azzal, hogy a szó és az érv olyan hatalmával ugyan nem rendelkezem, amely a liberális demokrácia feltétlen híveinek azon álláspontját megváltoztatná, amely szerint a vád akkor is megalapozott, ha rákiáltják valakire a bűnösséget bármiféle konkrét bizonyíték feltárása nélkül, de mégis politikai és lelkiismereti okom van arra, hogy ezzel a prejudikált váddal, nevesítetlen, bizonyítékok nélküli koncepciós eljárással szemben véleményemet és ellenérzéseimet kifejtsem.
Politikai okom abban áll, hogy Európa őrállójaként Magyarország szabadságharcát vívja, és hiszek abban, amit Schuman mondott: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
Lelkiismereti okomat pedig Ezékiel próféta könyvéből azzal a hitbéli paranccsal világítanám meg, miszerint ha az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem fújja meg a kürtöt és nem figyelmezteti a népet, akkor Isten tőle kéri számon az elveszett emberi életeket. (Gőgös Zoltán: Szent Ágostont is lehetne.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A XXI. századra az idő lejárt a forradalmak klasszikus formája felett, a szuverenitás vágya azonban mégsem oltható ki a magyar nemzetből, így a magyarság ma újra szabadságharcát vívja. A magyar nemzet pedig mindig saját kezében akarta tudni sorsát; ennek objektív bizonyítéka az 1703-as, 1848-as és 1956-os forradalom és szabadságharc.
Magyarország ma Európa legegységesebb nemzete, olyan nemzet, amely egy új és büszke korszak kapujában áll. Mi hiszünk abban, hogy „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”.
Ma olyan időket élünk, amikor a gyenge és gyáva nemzeteknek nincs jövője, az ilyen nemzetek széthullanak. Magyarország kiáll állampolgárai jogaiért, és nem tudja elfogadni azt, hogy úgy vádolják kívülről magyar állampolgárait, hogy az alapul szolgáló információkat nem osztják meg.
Nem fogadja el Magyarország a magyar emberek, a magyar kormány, a magyar parlament demokratikus elkötelezettségének a megkérdőjelezését. Magyarország újra kiáll magáért, megvívja harcait olyan ellenfelekkel szemben is, amelyek nagyobbnak és erősebbeknek tűnnek, de az igazság győzni fog.
Hazánk bebizonyította a világnak, hogy mi az erősek és a bátrak nemzete vagyunk. Az ország egymás után törte le a korábban törhetetlennek gondolt bilincseit, emlékezve azokra, akik életükkel fizettek a magyar szabadságharcért. Haláluk nem volt hiábavaló.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sokan még ma is azt gondolják, hogy csupán a világpolitika kedvezése, az elszánt reagani politika és a peresztrojka döntötte el azt, hogy Közép-Európa és benne a magyarság újra szabad legyen. A világ azonban nem így működik. Ez önmagában kevés lett volna a fordulathoz.
Most engedjenek meg egy idevágó idézetet Szent II. János Pál pápától: „Egy nemzet gazdagsága mindenekelőtt az őt alkotó emberekben rejlik.”
Európa politikai térképét nagyhatalmi szinten könnyű átrajzolni, de ténylegesen meglépni a szükséges változásokat, nos, ahhoz már nemzeti vízió, egyéni bátorság és mindenekelőtt hit kell.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt húsz év hazánkban az átmenet ideje volt, ahol a neoliberális körök szüntelenül viszonylagossá igyekezték tenni a különbséget a szabadság és a diktatúra között, továbbá magát az igazságot is relativizálták. Ma ennek vége. Ezt a korszakot rákiáltással nem lehet visszahozni. Nem jöhet vissza semmilyen zászló alatt az, ami Bacsó Péter A tanú című filmjében úgy fogalmazódott meg: Virág elvtárs, ez nem a vádirat, hanem már az ítélet.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Isten áldja Magyarországot! (Taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem