DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ez a törvényjavaslat valóban nem újdonság a Ház előtt, hiszen a tavalyi évben ennek a vitája során már ugyanígy elmondtuk, előre felhívtuk a figyelmet, hogy ilyen terjedelmű javaslatot nem lehet lóhalálában a parlamentben elfogadni, és idő és türelem kéne ahhoz, hogy egy ekkora kódexet alaposan átgondolva és szakmailag előkészítve tudjunk elfogadni. Ekkor egyetlenegy módosító javaslatot nyújtottunk be a törvényhez, amelyet magam a vezérszónoklatban is tartalmi szempontból előremutatónak neveztem, és valóban egy olyan törvényerejű rendeletet vált fel ez a kódex, ami Magyarországon az utóbbi években vagy évtizedekben példaértékű. A törvényjavaslat előké-szítetlensége okán, és ami talán még fontosabb - ez most fog csak kiderülni majd, a hatálybalépése után -, a hatálybalépéséhez szükséges anyagi és egyéb más eszközrendszer nem látható, nincs ilyen szempontból sem a törvény előkészítve, ezért azt kértük, hogy halasszák el ennek a törvénynek a hatálybalépését.
Természetesen a kormány és a kormánypárti többség legyintett ránk, nem egészen egy év telt el, és láss csodát, itt tartunk, hogy ezt a törvényt a hatálybalépés előtt újra tárgyalja az Országgyűlés. Sőt, nemcsak hogy újra tárgyalja, de a paragrafusszámokban és egyébként a módosítás terjedelme tekintetében a javaslat majd’ kétharmadához hozzá kell nyúlni még a hatálybalépése előtt. Az indoklásban maga a kormány is elmondja, hogy erre azért van szükség, mert lefolytattak szakmai egyeztetéseket az elmúlt időszakban, amihez külön gratulálni tudunk, hogy a törvény elfogadása után sikerült szakmai megbeszéléseket, egyeztetéseket folytatniuk. Holott meggyőződésünk, hogy mind az igazságügyi területen, mind az igazságszolgáltatás területén, mind pedig a büntetés-végrehajtás területén Magyarország bővelkedik olyan szakemberekben, megfelelő szakmai hozzáértéssel rendelkezőkkel, akikkel egyeztetve a kormány ezeket a problémákat előre kiküszöbölhette volna.
A jelenlegi törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban is sajnos továbbra is fennáll ezen problémánk és felvetésünk. Ezért most is csak olyan módosító javaslatot nyújtottunk be, amit sajnos nem láttunk, hogy a kormány beismerne és támogatná, ami rendszerszinten választ ad arra a kérdésre, hogy a törvénymódosítási javaslat hatálybalépésére vajon felkészült-e a büntetés-végrehajtási szervezet, vajon felkészült-e az igazságszolgáltatás, és nem a hatálybalépés utáni napokban és hetekben kell majd újra a parlamentbe rohangászni a kormánynak, hogy rájöjjön, mekkora hibákat vétett.
Két javaslatunk van. Az egyik az, hogy a kormány márciusig, a tavaszi ülésszakig nyújtson be egy olyan egyértelmű koncepciót és végrehajtási tervet, amely világosan megjelöli, hogy milyen eszközöket rendel hozzá; értsék jól: anyagi és fizikai eszközrendszert rendel hozzá ennek a törvénynek a végrehajtásához. Másrészt pedig, miután a kormány ma azt állítja, bár a kormány jelenleg tett ígéreteinek túl nagy súlyuk nincsen, hiszen napról napra mutatja be, hogy amit ígér, azt még egy napig sem tudja tartani, de ma azt ígéri, hogy jövő júniustól a rendvédelmi területen érezhető, akár 30 százalékos béremelés lesz. És ez érintené a büntetés-végrehajtás dolgozóit is, ezért azt kérjük és azt javasoljuk, hogy ez a törvény csak ezen béremelés után lépjen hatályba. Hiszen ezen törvényjavaslat rengeteg pluszfeladatot fog róni azokra a bv-dolgozókra, akik egyébként ma még a rendvédelmi szerveken belül is a legmegalázóbb és legkétségbeejtőbb körülmények között dolgoznak mind anyagilag, mind a fizikai munkakörülmények tekintetében.
Ezért még egyszer amellett szeretnénk érvelni, hogy fogadják el azon módosítási javaslatainkat, ami a törvény hatálybalépése mellett világossá teszi, hogy a kormány milyen pluszforrásokat rendel ennek a törvénynek a végrehajtásához, ami így, magában pluszforrások nélkül lehet, hogy csak további gondot okoz. És olyan sürgős vagy egyik napról a másikra olyan törvénymódosításokat vonhat maga után, mint amit láttunk egyébként már szökött fegyencek kapcsán, vagy bármilyen más, az országban jogosan felháborodást keltő ügyekben. Most szólunk előre, ennek most lenne itt az ideje, és nem utólag. Egy.
Kettő. Szeretnénk kérni, hogy a törvény azért is lépjen később hatályba, hogy azt a pluszfeladat-rendszert, amit mindenféle, a törvényben lévő ellentételezés nélkül rónak egyébként a büntetés-végrehajtás területén dolgozó kollégák nyakába, ezeket a feladatokat akkor adják csak nekik, miután már a bérüket rendezték. És így világossá válhat számukra is, hogy a megélhetésük és a családjuk létfenntartása, mert náluk erről beszélünk, nem attól függ, hogy melyik hónapban mennyi túlórát güriznek, ahogy mondani szokták, akár a belüket kihajtva, hogy abból a kis pluszpénzből hazamenve egyébként a gyereknek az ebédjét be tudják fizetni vagy ruhát tudjanak nekik venni, mert az ő helyzetükben nagyjából ez a helyzet. Ilyen helyzetben nincs erkölcsi és jogi alapja a kormánynak ezekre az emberekre pluszfeladatot róni.
Egyébként még egyszer rögzítem, mint ahogy a múltkor is, tartózkodni fogunk, mert a törvény szelleme és a módosítási javaslat iránya alapvetően jó irányba tett lépés, de a feltételek hiánya miatt nem tudjuk támogatni igen szavazatunkkal a törvényt, mert a hatálybalépése feltételei megítélésünk szerint nem állnak fönn.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem