APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

APÁTI ISTVÁN
APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem hiszem, hogy az én beszédtempómmal vagy a beszédem sebességével kellene foglalkozni. Érdeklődő típus vagyok, kíváncsi képviselő vagyok, szeretek két perc alatt minél több kérdést feltenni, és szeretném, ha nemcsak engem, hanem a tévé nyilvánosságán keresztül a közvéleményt is tájékoztatná hitelesen ezekről a kérdésekről. Gyakorlatilag egyetlen kérdésre sem vagy nagyon kevés kérdésemre érkezett érdemi válasz. Jó lenne, ha méltányolná és figyelembe venné azt, hogy nem állítottam, nem vádaskodtam, nem kérdésben fogalmaztam meg sunyin állításokat, hanem kulturált és adekvát kérdéseket tettem fel ezzel a botránnyal kapcsolatban.
Egyébként önöknek fogja a legnagyobb kárt okozni, ha nem ismerik fel azt, hogy pontosan az önök legfőbb érdeke az, hogy tisztázzák magukat, és kivessék maguk közül azokat, akik akár magánemberként, legfőképpen pedig hivatalos személy minőségükben esetleg vállalhatatlan cselekményeket követtek el, adott esetben bűncselekményeket valósítottak meg. Ez az önök politikai érdeke, és az ország politikai érdeke is.
Egyébként nem fognak szabadulni a következő hetekben sem a jobbikos kérdésektől. Várjuk a neveket, neveket akarunk végre hallani. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Vádakat! - Először vádakat halljunk már!) Elhiszem, hogy önöknek kellemetlen, hogy 2006 óta végre nem önök támadnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hanem defenzívába szorulnak, és magyarázkodásra kényszerülnek. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem