TELEKI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy Ritter Imre szószóló úrral egyet kell hogy értsek, hogy 2002 óta nem nagyon változott a helyzet a kisebbségeket illetően, és azért merem mondani, mert a 2013-as beszámolóból is ez látszik tisztán és világosan.
Háromszintű az önkormányzati rendszer a nemzetiségi önkormányzatoknál: a helyi nemzetiségi önkormányzatok a településen belül dolgoznak, ezenkívül vannak a területi, a megyei szintűek és az országos önkormányzatok. Mind a háromban lehet látni azt a képet, hogy stagnálnak azok a források, amelyek rendelkezésre állnak, de legjobban a helyi szinteken alakult visszafelé az a folyamat, ami igazán lehetőséget adott volna arra, hogy építkezés történjen. Tehát ha a számokból tudunk olvasni, akkor láthatjuk, hogy mennyire minimális összegekből kell dolgozniuk a helyi nemzetiségi önkormányzatoknak, és teljesen mindegy, most már egyébként az utolsó évben nem, de az azelőtti években mindegy volt, hogy mekkora településről van szó.
Ezért tehát én azt gondolom, hogy ha a területi szinteket megnézzük, akkor még jobban látjuk a problémát, mert a megyei közgyűlések nem voltak úgy partnerek, mint ahogy a települési önkormányzatok sok esetben, tehát magukra hagyták a nemzetiségi területi önkormányzatokat, ezért az állami forráson, a minimális állami forráson kívül nem nagyon volt egyéb forrásuk, még akkor sem, ha egyébként azt mondjuk, hogy ott volt az a lehetőség, hogy a feladatalapú támogatásból lehetett különböző forrásokat lehívni. Erről egy kicsit később majd beszélek. Tehát a területi szintek, ha úgy tetszik, akkor nem tudtak működni az elmúlt időszakban, és lehet látni a számsorokból, illetve lehet látni az elemzésekből, hogy ez így van, de egyébként, ha nyitott szemmel járunk, és hallgatjuk a közvéleményt, akkor azt is láthatjuk, hogy valóban igaz, amit én mondok.
Az országos önkormányzatoknál teljesen más a helyzet. Ott, főleg a roma önkormányzatnál van egy olyan helyzet, hogy az Országos Roma Önkormányzatot Farkas Flórián elnök úr miatt nagy kegyekben tartja a Fidesz, ezért folyamatosan kiemelt költségvetést kap. A kiemelt költségvetés akár a többi 12 nemzetiséggel összehasonlítva is látszik, hogy ők sokkal kevesebbet kapnak, mint az Országos Roma Önkormányzat. Persze, nem szeretném azt vizionálni, hogy esetlegesen nagyon sokat kap az Országos Roma Önkormányzat, viszont mindenképpen aránytalan a többivel szemben. Itt nem kérdezem meg, hogy miért, majd máshol meg fogom kérdezni, hogy mi ennek az oda. De egyetlenegy biztos: a helyi és a területi szint nincs szinkronban az országos képpel.
A harmadik dolog, amiről szeretnék beszélni, a feladatalapú finanszírozás. Tisztán és világosan lehetett látni, hogy 2010, illetve 2008 körül azért kezdtük meg ennek a feladatalapú támogatásnak az elindítását, hogy azok az önkormányzatok, ahol több tevékenységet végeznek és célzottabb feladatokat látnak el, kapjanak olyan pluszforrást, amellyel tudnak különböző, olyan kreatív programot kialakítani, amely akár a nyelv, akár pedig a kultúra fenntartásához elengedhetetlen. Ebből azt látjuk, hogy a feladatalapú támogatások sem tudták elérni sem a helyi, sem a területi, sem az országos önkormányzatokat. Ebből adódóan én azt látom, hogy minden területen lehet látni a visszaesést a költségvetésben, és a 2013. évről szóló tájékoztató ezt számomra egyértelműen kimutatja.
Ezért tehát, azt gondolom, itt van előttünk és majd fogjuk látni a 2015. év költségvetését, bizonyára nem fogunk mást látni bent újra, mint azt, hogy hogyan fog alakulni az Országos Roma Önkormányzat támogatása, amelyet Farkas Flórián miatt most biztosan újra nagyon támogatnak, viszont a helyi szinteken az együttműködés nem fog tisztán kialakulni azért, mert nem tudnak dolgozni, és nem tudnak tevékenységet végezni azok a kisebbségi szervezetek, illetve az önkormányzatok, amelyek azért jöttek létre, hogy partnerei legyenek akár a mindenkori kormánynak, akár pedig a helyhatóságnak, és közös feladatokat végezzenek.
(18.20)
Ebből adódóan azt gondolom - mivel láthatjuk, hogy a települési önkormányzatok is ki vannak véreztetve -, nem látom a lehetőségét annak, hogy bármelyik települési önkormányzat erőn felül fogja tudni támogatni a helyi kisebbségi, nemzetiségi önkormányzatokat. Ebből adódóan tehát lehet látni azt, hogy nem fog nagymértékben növekedni az, amit egyébként jogosan vár a lakosság a kisebbségektől, hogy minél több olyan kreatív programot indítsanak el, amely a többség és a kisebbség viszonyán tudna változtatni.
Ezért tehát azt gondolom, hogy a mostani beszámolót, törvénytervezetet nagyon nehezen lehet támogatni, illetve én a magam részéről persze nem is fogom tudni támogatni, mivel nem látom a 2013-as sorokban azokat, amelyeket szerettem volna látni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem