HARRACH PÉTER

Teljes szövegű keresés

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden ember felelős minden emberért, és ha az embertárs szegény, akkor a felelősségünk arra irányul, hogy enyhítsük ezt. Természetesen nem azonos mértékű mindenki felelőssége, mert ha valaki arra vállalkozott, hogy hivatásszerűen ezzel a kérdéssel foglalkozik, annak jóval nagyobb a felelőssége. Ilyen a politikus is. Természetesen nem a pártpolitikai vitákra gondolok, mert ha a szegénység problémájának a kezelése napirendre kerül, akkor három szinten szoktunk ehhez nyúlni.
Az első, amit az előbb említettem, a pártpolitikai viták, biztos, hogy nem hoznak eredményt, hiszen azoknak nem az a célja, hogy enyhítsék a szegénységet, hanem az, hogy a másik oldalt hiteltelenítsék. A következő szint a kormányzati intézkedések, parlamenti döntéssel megtámogatva, és a harmadik a karitatív szervezetek, egyházi közösségek és a felelős polgárok szintje.
Az elsőről csak néhány mondatot hadd szóljak! Nyilvánvaló, hogy az a törekvés, ami a politikai vitákban megjelenik, ma Magyarországon fokozott. Az előbb, amikor az ellenzék, az MSZP képviselője a napirend előtti felszólalását mondta, jól látszott az a kommunikációs stratégia, ami kezdetben csupán a demokrácia hiányáról szólt, és mivel ez nem hozott eredményt, egy új stratégia lépett életbe. Ennek a lényege az, hogy be kell bizonyítani: a jobboldali politikusok gazdagodnak, és az ország szegényedik. Ennek érdekében valótlanságokat is mondanak, eltorzítják a hozzászólásokat, és azt kihangsúlyozzák. Igazi eredményt azonban csak a következő szint, a kormányzati intézkedések hoznak, és ahogy említettem, a harmadik szint, a karitatív szervezetek.
Mi történt a kormányzati intézkedések kapcsán - néhány példát mondanék erre. A segély helyett munka irányába terelés azt jelenti, hogy a munkabér több, mint a segély, nemcsak nominálértékben, hanem emberi szempontból is, hiszen az önértékelést növeli. A kirekesztettség egyik eleme a munkanélküliség. Ennek érdekében, azt hiszem, vannak eredményeink, amelyekre büszkék lehetünk, mármint a munkanélküliség csökkentése, illetve a foglalkoztatás növelése. A romló mutatók között szerepel az energiaszolgáltatóknak való tartozás növekedése. Ez azt mutatja, hogy az energiaárak csökkentése az egyik fontos eleme a szegénység elleni küzdelemnek. Ehhez tartozik a tűzifaprogram is, amely 2014-ben 268 önkormányzat részvételével zajlott, és természetesen a rezsicsökkentés, ami gyakorlatilag 20-25 százalékos csökkenést eredményezett a családoknak.
Van egy terület, amiről sok szó esik, és itt szeretnék megállni néhány percre: a gyermekszegénység kérdése. Elsősorban az ingyenes, illetve kedvezményes étkeztetésről kell szólnunk. 2009-ben, a szociálliberális kormányzat utolsó teljes évében 26 milliárd forintot fordítottak erre a célra. 2014-ben ennek a dupláját, közel 53 milliárd forintot, és 2015-ben 58 milliárd forint lesz.
Sok szó esik a nyári gyermekétkeztetésről. El kell mondanunk, hogy minden hátrányos helyzetű település nyert azon a pályázaton, amely erre irányult. 120 ezer gyermek étkezett ingyen a nyári szünet ideje alatt, év közben 275 ezer gyermek ingyen kapta az iskolai, óvodai étkeztetést, és 150 ezer gyerek fél áron. Ezt a számot jelentősen emelni kívánjuk a következő időszakban. Szólhatnánk az ingyenes tankönyvről, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásról, amely 160 ezer gyermeket érintett, de említhetnénk a szüleik részére akár a közmunkaprogram alakulását, amely, ha jól néztem a számokat, 270 milliárdot jelent jövőre.
Úgy gondolom, hogy ezt sorolni lehetne tovább (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de az időm letelt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem