SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném egy kicsit jobban kifejteni azt a kérdéskört, amit képviselőtársam az előbb elmondott. Én konkrétumokat is mondanék, hogy mi volt az, ami a bizottsági ülésen a Jobbik képviselőinek abszolút nem tetszett.
Kezdjük ott, hogy önök nemzeti kormánynak nevezik magukat. Minden egyes intézkedéshez - ami ellen már többször fölemeltük a szavunkat – odateszik a „nemzetit”. Nem értjük, hogy mitől nemzeti, mondjuk, egy dohánybolt, és még sorolhatnánk ezeket a dolgokat. Amikor viszont olyan kérdésekről kellene tárgyalni, amelyek valóban a nemzet ügyéhez tartoznak, akkor önök egész egyszerűen teljesen más álláspontra helyezkednek. Ilyen volt az, amit képviselőtársam is elmondott: mi azt szerettük volna, hogy a humanitárius segítségnyújtásnál egyértelműen elsőbbséget élvezzenek a magyarok által lakott területek. Egy olyan országnak, mint Magyarország, amelynek a nagy részét elcsatolták, és jelen pillanatban idegen országok területének minősül, de magyarok lakják, egy ilyen helyzetben lévő országnak igenis kiemelten kell figyelni, s nemcsak szavakban, hanem tettekben is a határon túl élő magyarokra. Ami megdöbbentett minket, az például az volt, hogy államtitkár úr, aki ott ült azon a bizottsági ülésen, azt mondta, hogy a nemzethez tartozás nem lehet egy megkülönböztetett elbírálásnak, egy megkülönböztetett mérlegelésnek az alapja. Hát mi más lehetne, ha nem ez? Ez minket megdöbbentett, és felháborítónak is tartottuk.
A másik pedig, ami szintén felháborított minket, azok - ahogy képviselőtársam is említette - a Balla-féle reakciók az ilyen felvetésekre. Még egyszer hangsúlyozom, egy törvényről van szó. Mi jelen pillanatban országgyűlési képviselőként azért vagyunk felelősek, hogy a tisztelt Házban törvényeket alkossunk, és ezeket a törvényeket utána a lehető legjobban betartassuk, betartsák utána, mert ezzel tudjuk az országot irányítani és jobbá tenni. Mit mondott Balla György képviselő úr erre a felvetésünkre? Azt mondta szóról szóra, hogy ez csak egy papír. Teljesen mindegy, hogy mit írunk rá, az lesz a lényeg majd, hogy mit fogunk cselekedni. Azt mondta egy törvényről, amiről most itt a Ház előtt vitatkozunk, és amiről majd szavazni fogunk, hogy nem számít, mit írunk bele, teljesen mindegy, hogy mi szerepel ebben a törvényben, ez csak egy papír; az számít, hogy ha éppen majd humanitárius segítségnyújtásra van szükség, a kormány miként fog cselekedni, ha adott esetben magyarlakta területekről is van szó. Véleményem szerint ez felháborító. Mondja ezt egyébként az önök frakcióvezetője. Az az ember, akinek pont a legnagyobb felelőssége lenne, hogy itt olyan törvények menjenek át a tisztelt Házon, amely törvények ennek az országnak a javát szolgálják, amely törvények az emberek javát szolgálják, és amely törvényeket azért alkotunk meg, mert ezeket a törvényeket majd be is kell tartani. Ő meg erre azt mondja, hogy egy törvény, amit itt megalkotunk, csak egy papír, teljesen mindegy, hogy mit írunk rá, az a lényeg, hogy mit fogunk majd cselekedni. Ez tipikus példája annak egyébként, valóban - gondolom, önök az orbáni utat követik -, amikor Orbán Viktor azt mondta, ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem azt, hogy mit cselekszem. De mi ezzel soha nem fogunk egyetérteni, és igenis szerettük volna, s még mindig szeretnénk azt, ha kiemelt prioritásként kezelnénk a magyarlakta területeket abban az esetben, ha ott bármilyen humanitárius segítségre van szükség.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem