BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! 1989-ben a Képes Hétnek adott interjúból idéznék miniszterelnök úrnak. „Apró, kétszobás vályogházban nőttem fel, ahol fürdőszoba egyáltalán nem volt, de ez nem zavart. Persze ezt városi embernek hiába magyarázom. A faluban a szélső házban laktunk, mellettünk az erdő.” „A mélyszegénységből önerőből nem vezet út felfelé. A többség, a döntéshozók jelentős része is már csak a szegénység tüneteit látja, ennek alapján ítélkezik, de az odavezető utat nem vizsgálja.” - mondja Czibere Ibolya szegénységkutató szociológus.
Egyáltalán ki a szegény ma Magyarországon? Ezek a családok nem csupán a fizikai nélkülözéstől szenvednek, hanem szinte teljes kirekesztettségben élnek, megfosztva a többség számára természetesnek tűnő jogoktól, egészségtől, oktatástól, biztonságtól, olyan alapvetőektől is, mint például a lakhatás biztonsága.
Régen leírták már: az elnyomorodott életet kell néznünk, nem csak az üres pénztárcát. Van-e esélye ma bárkinek kiverekedni magát ebből a helyzetből? Önerejéből biztosan nincsen. Mivel a mélyszegénység öröklődik, egymás utáni generációk ebbe születnek, ebben nőnek fel, így nem tanulhatnak meg semmilyen módot, amely elősegítené ebből a kilábalást.
A kormány a segélyeket lenullázza, az oktatási és a szociális szféra átalakításának eredményeként a kormány egyenesen intézményesíti a szegénységet. Gyarapodni fog a szegények száma. Az utóbbi egy évben százezerrel nőtt. Most, a legújabb kutatások szerint a hét év alatti gyermekeknek a 42,4 százaléka él szegénységben.
Mindezek miatt kérdezem miniszterelnök úrtól: ön szerint egy ugyanolyan körülmények között felnövő mai gyermeknek megvannak-e ugyanazok a lehetőségei, mint anno önnek? Ön, ha ma lenne gyermek (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), tanulhatna-e gimnáziumban, egyetemen és tanulhatna-e (Az elnök ismét csenget.) később a Soros Alapítvány által Amerikában?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem