NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Elnök úr, nagyon röviden szeretnék szólni. Köszönöm szépen.
Köszönöm a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció támogató szavait. Azt nagyon sajnálom, hogy az ellenzék jelentős részének nem sikerült megérteni a napirendünk lényegét, a határozati javaslatban foglaltak mozgatórugóit pedig teljes egészében félreértették.
Vargha Tamás államtitkár úr a vita elején reményét fejezte ki, hogy ennél a napirendnél, pontosan úgy mondta, hogy nem kell az aktuálpolitikai iszapbirkózás személyeskedő, agresszív és buta mocsarába belefulladnunk. Én úgy érzem, hogy a Jobbiknak ez most azért sikerült.
Azokat a tisztelt képviselőtársaimat, akik támogatják ezt a javaslatot, és megértették, hogy miről van szó, mekkora a tétje és milyen súlya van az ebben foglaltaknak, kérem, hogy majd ezt szavazatukkal is nyilvánítsák ki.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem