DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Csak egy személyes élményemet hadd mondjam el, nem elvéve a belügyi államtitkár úr feladatát és lehetőségét. Én magam is személyesen jártam a Terrorelhárítási Központban, és láttam azt a kiváló szakmai munkát, amit ott végeznek. Figyelem a munkájukat, tevékenységüket, és azt hiszem, hogy ez alatt a rövid idő alatt, amióta fölálltak, léteznek és működnek, egyértelműen elmondhatjuk azt, hogy igen, a bűnözővilág tart, hogy ne mondjam, fél a Terrorelhárítási Központ kiváló szakembereitől, felkészített kollégáktól.
Ez önmagában már nagyon komoly cselekedet, hiszen a szervezett bűnözés, az alvilág, a gengsztervilág kifejezetten fél a Terrorelhárítási Központ munkatársaitól. Fontos, hogy visszatartsuk ilyen módon is a bűnelkövetői szándékot fontolgató bűnözőket. (Szilágyi György: A rendőrségtől féljen a bűnöző!) Ennek a központnak a működése egyértelműen pozitív eredménye a kormányzatnak, és azt hiszem, az a támogatás, ami a költségvetésben szerepel, mindenképpen megilleti őket. Úgyhogy én is ezúton szeretném megköszönni a munkájukat, és kívánok nekik további sikereket és eredményeket.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem