DR. PUSKÁS IMRE
DR. PUSKÁS IMRE
DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Különleges meggyőződésem szerint a mostani napirendi pont, különleges a mostani törvényjavaslat, hiszen a napi feladatunk, munkánk természetes fejleménye, hogy ebben a gyönyörű házban, ebben a patkóban ülünk, és törvényjavaslatokról tárgyalunk, vitatkozunk. Ezek a törvényjavaslatok az élet nagyon fontos területeit szabályozzák, és ez természetesen a dolgunk, hogy lehetőleg jól tegyük.
Viszont itt saját magunkról döntünk, saját magunk munkáját szabunk valamilyen kereteket. Ahogy itt rengeteg felszólalásból kiderül, úgy mellékesen szeretnénk magunkról jó képet mutatni. Hiszen amikor azt mondjuk, hogy a Ház méltósága meg az Országgyűlés tekintélye, akkor nyilvánvalóan nem a falakról beszélünk, a látogatás persze a falakról szól, meg a gyönyörű környezetről. De a méltóság és a tekintély arról szól, hogy szeretnénk magunkról jó képet felmutatni.
Valószínűleg ez nemcsak azért van, merthogy van mindenkiben egy kis exhibicionizmus, aki ezek között a falak között dolgozik, tehát nem valamiféle öncél, hanem alapvetően a politikának egy olyanfajta színben történő megőrzése, a választópolgárok felé felmutatása, ami mégiscsak a demokrácia érdeke.
Hiszen ha a demokrácia intézményeiben az emberek bizalma fogyatkozik, akkor nyilvánvalóan ennek a demokráciának működési zavarai lesznek. Vagy úgy lesznek működési zavarai, hogy esetleg kevesebb választópolgár megy el a választásokra, mert úgy gondolja, hogy nincs különösebben jelentősége annak, hogy ő ott éppen hogyan szavaz, vagy ennek esetleg szélsőségesebb megnyilvánulásai is volnának. Alapvetően nem könnyű a dolgunk, hiszen, ahogy talán Schiffer képviselőtársam fogalmazott sok órával ezelőtt, egy mediatizált világban élünk, amit ha megpróbálunk magyarrá tenni, akkor ez azt jelenti, hogy körülvesz bennünket a média, és a médián keresztül ismerik meg az emberek a munkánkat. Ahogy ez itt most szóba került, sokan éppen azt hiányolják, vagy azt szeretnék, hogy még inkább jöjjön be a média, még inkább legyen itt, a padsorok között, és még inkább minden dolognak legyen tudója, és értelemszerűen minden dolognak legyen tudója a társadalom.
Ez természetesen teljesen vállalható és könnyen védhető érvelés. Én azonban azt gondolom, hogy azért ennek vannak bizonyos határai, vagy értelmes határokat is lehet szabni, éppen a Ház tekintélyének és méltóságának megőrzés érdekében. Azt gondolom, hogy minden egyes munkát végző ember, és nem országgyűlési képviselő, munkafolyamataiban lehet, hogy vannak olyan pillanatok, amelyeket nem biztos, hogy oda kell tárni a nagy nyilvánosság elé, mert az olyan különösebben felemelő volna. Szoktam mondani, bár lehet, hogy tévedek, hogy ha bemegyünk egy rendkívül exkluzív étterembe, akkor nem biztos, hogy a vacsorát elfogyasztanánk, ha minden egyes helyiségbe benéznék, és ott körülnéznénk, és minden dolog mögé benéznénk. Tehát nem biztos, hogy ez a legjobb módja annak, hogy a Ház tekintélyét megőrizzük. Azt gondolom, ennek egy értelmes határt szabva, a nyilvánosság és a teljes tájékoztatás megőrzésében és a Ház munkája valamiféle intimitásának megőrzésében értelmes egyensúlyt lehet tartani.
De természetesen nem ez a fő mondanivaló, csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy persze nagyon érzékenyen vagyunk arra, ami itt most előttünk van, hiszen nem egyszerűen csak a képviselői munkánkból következően fontos, ami itt van, hanem bizonyos értelemben a saját egónk szempontjából is mindez nagyon fontos. Ha ebből a megközelítésből nézem, és, miután ez egy népképviseleti testület, egy kicsit megpróbálok kívülről magunkra nézni, akkor valóban csorbul, és milyen módon csorbul ez a tekintély, ez a méltóság, milyen külső vizuális sebeket ejtünk magunkon, és milyen tartalmi gyengülések láthatóak:
A tartalom gyengüléséről vagy a tartalom kritikájáról értelemszerűen az ellenzék feladata, hogy ezt hosszasan előadja, és ez már meg is történt többek részéről. Itt időnként valóban rapid gyorsaságú a jogszabályalkotás, és sokszor a Házszabály bizonyos lehetőségeivel való élés, nyilvánvalóan éppen azért érezzük ennek szükségességét, mert annak a 8 éves, mögöttünk lévő kormányzásnak számos fogyatékossága és károkozása, úgy gondoljuk, hogy gyors jobbítást igényel.
(20.50)
De természetesen vannak ennek a tekintélycsorbulásnak bizonyos vizuális megjelenései is. Erről is volt már szó. Képviselőtársam utalt arra, hogy a Házban olykor még a felszólaló sem hallja a saját hangját. S az is fontos körülmény - képviselőtársam erre is tett célzást -, hogy a vita olykor látszólagos, tehát inkább mindenki csak kötelezően elmondja a maga mondanivalóját, és a felszólalók számtalanszor elbeszélnek egymás mellett, ami sokszor még a nyilvánosság számára is egyértelmű és levehető. Ezek a körülmények sem növelik a Ház, illetve a képviselők tekintélyét.
Melyek az előttünk lévő törvénytervezetnek azok az elemei, amelyek sokat kívánnak tenni annak érdekében, hogy ennek a testületnek mindannyiunk és a magyar demokrácia érdekében nagyobb legyen a tekintélye, és működésének a rendellenességei minél kevésbé nyilvánuljanak meg? Ezzel kapcsolatban csak néhány példát szeretnék mondani.
Az első a nagyon sokszor emlegetett fegyelmezés kérdése. Itt valaki azt a kifejezést használta, szerintem nagyon helyesen, hogy életszerű-e bizonyos dolgokról beszélni. Én másképpen közelítem meg a dolgot. Aki ezt mondta, az annak az életszerűtlenségét próbálta ecsetelni, hogy mennyire volna az helyes, ha bejönne ide egy darutollas vitéz, és kivezetne egy képviselőt. Szerintem meg az az életszerűtlen, hogy ezt mint valami gyakori és fő szabály szerinti eseményt állítjuk be, amikor erről a kérdésről tárgyalunk. Erre - ez persze csak egy jóslás - meggyőződésem szerint nem fog sor kerülni ebben a parlamenti ciklusban sem. És valószínűleg az elmúlt huszonkét évben sem került volna sor egyetlen alkalommal sem.
Ilyen értelemben persze fel lehet tenni a kérdést: mi értelme van egy olyan szabályozásnak, amelyhez valószínűleg nem találunk majd olyan eseményt, amely miatt ennek a szabályozásnak majd látjuk az indokoltságát? Én azt gondolom, hogy a Ház működésében vannak tendenciák, amelyek hoznak olyan elemeket, amelyek korábban nem voltak, és ha ezt a néhány pontból álló egyenest meghosszabbítjuk, akkor még az is elképzelhető, hogy olyan események is történhetnének, amelyek szükségessé teszik ezt a szabályozást. Gondoljunk arra, hogy most már a parlamenti performanszok megnyilvánulása, megjelenése - ami azért a korábbi ciklusokban emlékeim szerint, bár nem voltam képviselő, de követtem a parlament munkáját, és nemhogy nem volt jellemző, hanem egyáltalán nem volt ilyen megnyilvánulás - akár súlyosabb, nagyobb megmozdulásokat is jelenthetnek, ami semmiképpen nem illik ide a Házba.
Mint ahogy az is fontos elem, és valószínűleg már életszerűbb kérdés, hogy a képviselők verbális megnyilvánulása valóban elérhet egy olyan szintet, ami egy komolyabb fegyelmezési eszközt, például az ülésről való kizárást, kirekesztést vonhatja magával. Azt gondolom, ez valóban olyan fegyelmezési eszköz, amely életszerű, és adott esetben szükségszerű is lehet. De azt semmiképpen nem tartom szükségszerűnek - és ha ellenzéki képviselő volnék, talán még akkor is tartanék egyfajta mértéket ebben -, hogy ennek a túlhajszolása és túlkarikírozása jellemezze ennek a törvényjavaslatnak a tartalmát.
De a Ház tekintélyének jövőbeni megőrzése érdekében fontos ennél néhány, ha úgy tetszik, tartalmibb kérdésre is utalni, mert az emberek nem feltétlenül a jogalkotásunk minőségét tudják megítélni, hanem inkább néhány, számukra ennél látványosabb és triviálisabb elemet, például a képviselői összeférhetetlenség kérdését. Én is azt gondolom, helyes, hogy szerepel az országgyűlési törvényjavaslatban a képviselői összeférhetetlenség szabályozása, ami egyrészt még inkább megteremti az országgyűlési képviselő profibb képviselői munkájának a lehetőségét, amire egy kétszáz fős parlamentben valószínűleg még nagyobb igény lesz, másrészt pedig kialakult már egy olyan társadalmi igény, amely ezt a szabályozást magával vonta. Szeretnék utalni arra, hogy elhangzott Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak az a hiányérzete, hogy miért nincs benne a kívülről megválasztott alpolgármester, megyei közgyűlési alelnök vagy főpolgármester-helyettes. Nos, két fideszes módosító javaslat is tartalmazza ezt. Az egyiket éppen én adtam be, mert én is úgy gondoltam, hogy a jogszabály, a törvény szelleméből értelemszerűen következik az, hogy ha vannak ezek az összeférhetetlenségek, akkor ezek közül ez sem maradhat ki, és bízom benne, hogy ez majd megkapja képviselőtársaimtól a támogatást.
Fontos kérdésnek gondolom - bár ez a nyilvánosságot látszólag talán kevésbé érdekelheti - a frakcióalakítás kérdését, és azt, hogy a tekintély és a frakcióalakítás kérdése hogyan találkozik egymással. Ezeket látszólag csak elég távoli képzettársításokkal lehet összetalálkoztatni. Én viszont azt gondolom, hogy talán mégsem. Egyrészt a törvényjavaslat szabályozása meggyőződésem szerint elvi alapon nyugszik, és nagyon helyesen nyugszik ezen az elvi alapon, másrészt pedig tudjuk, hogy a frakcióból való kiválás vagy új frakció alakítása mindig egy kicsit bulváresemény, és a közvéleményben, a választópolgárokban mégiscsak azt az általában nem a tekintélyt növelő érzést erősíti, hogy ezek ott jól elvannak, és mindenféle dolgot megtesznek, többek között visszaélnek azzal, hogy a választóknak volt egy akarata, de hát ez senkit nem érdekel, a választók akaratát meg lehet változtatni kiüléssel, átüléssel vagy új frakcióalakítással. Azt gondolom, nagyon helyes, hogy a törvényjavaslat ennek gátat fog szabni, mert meggyőződésem szerint ez is a parlament tekintélyét növeli. Ez egyébként semmiképpen nem a jelenlegi pártrendszer, pártstruktúra bebetonozását jelenti, hiszen gondoljunk arra, hogy a mostani parlamentben két új párt is van, a Jobbik és az LMP, és egyik új parlamenti párt sem úgy került be a parlamentbe, hogy az előző ciklusban valakik kiültek volna valahonnan, és létrehozták volna ezeket a frakciókat. Ez tehát egy látszólag jó, de valójában teljesen alaptalan és a valósággal nem igazolható érvelés.
E néhány kiragadott gondolat alapján is úgy gondolom, nagyon helyes, hogy egy országgyűlési törvényt alkotunk. Önmagában az is a tekintély növelésének az eszköze, hogy nem néhány szétszórt törvény szabályozza az Országgyűlés, az országgyűlési képviselők jogállását, hanem egy országgyűlési törvény, amely egységes módon teremeti meg a munkánk kereteit, természetesen meghagyva a Házszabálynak a napi munka, a napi gyakorlat szabályozását. Arra biztatom képviselőtársaimat - még ha ez esetleg a hozzászólásom szósszal történő leöntésének is tűnik -, hogy ha valamennyien látjuk a parlament működésének a fogyatékosságait, számos vizuális, apróságnak tűnő kérdéstől kezdve nagyon fontos tartalmi kérdésekig, akkor tegyünk annak érdekében, hogy a parlament nagyobb tekintélyt élvezzen a társadalom körében, és lehetőleg minél nagyobb tekintélyt, merthogy ez nem az egónk miatt fontos, hanem a magyar demokrácia erőssége és stabilitása miatt.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
