SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Engedjék meg, hogy egy idézettel kezdjem mostani felszólalásomat: “Miért fontos a nő részvétele a törvényhozásban? Másképp és mást lát meg egy nő, új, életközeli, praktikus szempontokat hozhat.” Az idézet Slachta Margittól, az első magyar női országgyűlési képviselőtől származik, aki a keresztény női tábor megalakításával a budapesti I. kerület képviseletében került be a Nemzetgyűlésbe.
Valóban, azt hiszem, kivétel nélkül egyetértünk a nagyszerű és rendíthetetlen jellemű első magyar országgyűlési képviselő asszonnyal, aki nemcsak zsidó menekülteket bújtatott a náci vészkorszak alatt, többek között Radnóti Miklós hitvesét is, de 1948. június 16-án azzal a bátor - nevezzük: férfias - gesztussal írta be magát e Ház történetébe, hogy az egyházi iskolák államosításakor egyet nem értését kifejezve nem állt fel, amikor a szavazást követően az akkori kommunista képviselők elénekelték a Himnuszt.
A kommunizmus térnyerése miatt emigrációba kényszerült Slachta Margitnak tehát igaza volt: “jó és fontos, ha a női lélek, a női szempontok és érzékenység” is megjelennek a politikai életben.
Rövid történeti kitekintést téve kiemelendő, hogy az 1920-as részleges választójog bevezetése után a nők Magyarországon 1945-ben kaptak először teljes körű választójogot, igaz, ekkor még a férfiak kék, a nők rózsaszín cédulákon szavazhattak. Innen is lehet tudni, hogy a nők kifejezetten konzervatív beállítottságúak voltak, hiszen a rózsaszín cédulás szavazatok között nagyon alacsony volt a kommunistákra leadott voksok száma.
Ezt követően sorra alakultak a pártok, és az 1947-es választásokon 25 képviselőnő került a parlamentbe. A kommunista hatalomátvétel és a rendszerváltás ideje közötti aktívabb női politikai részvétel annak volt a következménye, hogy a nők szerepvállalását kvóta szabályozta akkoriban, szovjet mintára. Talán ennek a rossz emlékű időszaknak az emléke is hatással van a női kvótával szembeni, még ma is létező ellenérzésekre, hiszen a “kvótanő” fogalma nem kevés pejoratív tartalmat hordoz.
1985-ben egyébként a parlamenti helyek 27 százalékát töltötték be a nők, a helyi politikában pedig 21 százalék volt az akkori időszakban az arányuk.
1990-ben, a kötelező szocialista kvóta megszűnését követően azonban a társadalomban nem érvényesült a női politikai szerepvállalás további támogatása. Az első szabad országgyűlési választásokon a női képviselők aránya 7,3 százalékra csökkent, a helyi politikában pedig 16 százalékra. Azóta öt országgyűlési választás zajlott le hazánkban, és a női képviselők száma és aránya hol nőtt kicsit, hol csökkent, jelenleg 9 százalék a parlamentben a hölgyek aránya.
A helyi politikában - leginkább a kistelepülések szintjén - ez az arány jóval magasabb, és a rendszerváltás óta emelkedő tendenciát mutat.
(9.10)
Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, hogy a parlamentekben a nők aránya változatos képet mutat. Ha az Unión belül maradunk, akkor is sokszínű kép bontakozik ki: van, ahol a nők aránya jóval meghaladja a 30 százalékot, míg máshol a 10 százalékot sem éri el. A magyar parlamentben a nők aránya szinte évek óta változatlan. Láttuk azonban azt is, hogy 2010-ben a jelöltek között növekedett a nők aránya, és azt is láttuk, hogy a pártlisták szerepe kiemelkedő a női jelöltek képviselőség felé vezető útján.
Itt jegyezném meg, hogy a magát baloldalinak definiáló MSZP az előző választásokon és a nemzetközi szokásokhoz képest lényegesen kedvezőtlenebb feltételeket biztosított női jelöltjei számára. A Fidesz-KDNP mind a területi listán, mind az egyéni választókörzetekben nagyobb arányban, az MSZP kisebb arányban indított nőket, mint 2006-ban. A honanyák majdnem fele, 42,9 százaléka területi listáról, egyharmada, 31,4 százaléka országos listáról és egynegyede egyéni választókerületből került be az Országgyűlésbe. Azt hiszem, az egyéni választókerületből bekerült képviselő asszonyok párthovatartozásáról nem kell túl sokat vitatkozni.
A magyar kormány tagjai között jelenleg nincs női miniszter, ugyanakkor a nők aránya az államtitkári és a helyettes államtitkári pozíciókban megerősödött. De vajon mik e jelenség okai? Milyen társadalmi, kulturális tényezők állnak annak hátterében, hogy a társadalom nagyobbik részét kitevő, annak 52 százalékát alkotó hölgyek alulreprezentáltak nemcsak a politikai életben, de a tudományos elit világában, vagy épp a közéleten túl, a versenyszférában, a gazdasági vezetők körében is?
A Társadalomkutatási Intézet kormányzati megbízás alapján 2010 májusában kutatást végzett e témában. A kutatás legfontosabb célja az volt, hogy megismerjük: a lakosság hogyan vélekedik a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek okairól, a nők helyzetének javítása érdekében tehető fontosabb lépésekről, valamint néhány aktuális családpolitikai kérdésről. A válaszadókat megkérdezték arról is, hogyan látják, melyik pártnak van nőbarát programja. Alig egy hónappal a választások után a felnőtt lakosság döntő többsége tájékozatlannak mutatkozott a kérdésben. Mindössze a válaszadók harmada mondta azt, hogy valamelyik párt nőbarát politikai programmal rendelkezik. A kormánypárt programját a magyarok 18 százaléka tartotta nőbarátnak, a második helyen az újonnan alakult LMP párt végzett - az ő programjukat a választópolgárok 6 százaléka tekintette nőbarátnak. Az egyéb pártok, köztük a korábbi kormánypárt - mármint amelyik még benn maradt a parlamentben - esetében mindössze 2-3 százalék vélekedett így.
A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete 2000. és 2009. évi kutatásának eredményéből világosan kirajzolódik, hogy a magyar lélek a női szerepfelfogással kapcsolatban még ma is inkább tradicionális. Ezzel szorosan összefügg a nők vezető pozíciókban való alulreprezentáltsága is. Ha a nemi szerepekkel kapcsolatos kérdésre adott válaszokat összesítjük, akkor látható, hogy még mindig vezetjük az európai mezőnyt, annak ellenére, hogy a tradicionális értékrend visszaszorulása tapasztalható Magyarországon is. Azzal az állítással, miszerint a nők számára fontosabb a család és a gyermek, mint a munka, a magyarok 79 százaléka értett egyet még 2000-ben, míg a szélső értéket képviselő Hollandiában csak a megkérdezettek 3,3 százaléka. 2009-ben ezzel az állítással már kevesebben, összesen a megkérdezettek 60 százaléka értett egyet.
A 2000-es felméréshez képest tehát 2009-re, az újabb kutatási időszakra magyar viszonylatban is jelentős változás állt be. Míg 2000-ben a megkérdezettek 55 százaléka mondta azt, hogy rossz a családnak, ha az anya teljes munkaidőben dolgozik, mára ez az arány 35 százalékra csökkent. Ennek következtében a magyarok felfogásában is erősödött a nők munkavállalói szerepének fontossága, és némileg csökkent az otthoni szerepek jelentősége. Ugyanakkor változott a társadalmi hovatartozás szerinti álláspont is: míg korábban az alacsonyabb végzettségű csoportok voltak leginkább tradicionális gondolkodásúak, ez megfordult mára, és a felsőfokú végzettségűek kezdenek inkább családorientáltabbá válni. Összességében tehát: társadalmunk homogenizálódik a kérdésben, amennyiben tehát mesterségesen próbálnánk hozzányúlni a női részvétel kérdéséhez, az az általános társadalmi felfogással nem korreláló nézeteket jelenítene meg.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A nők politikai szerepvállalásával kapcsolatban ugyanakkor újra és újra felmerül a mesterséges beavatkozás, a pozitív diszkrimináció alkalmazásának kérdése, azaz a kvóta kérdése. De mit jelenthet ez pontosan? Több elmélet szerint a nők nagyobb arányú döntéshozatali részvétele elősegítené a nők és férfiak közötti tényleges egyenlőség megteremtését, de legalábbis rendelkezésre állnának az ehhez szükséges politikai erők. De vajon számolhatunk-e azzal, hogy a női képviselők homogén csoportként viselkednének? Úgy gondolom, ez egy elhamarkodott következtetés lenne, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a nők nem alkotnak homogén csoportot, saját nemükön belül is más-más preferenciák, értékek és érdekek vezérlik döntéseiket, éppen úgy, mint a férfiakét.
Legutóbb 2007-ben, egy ma már nem létező párt, az SZDSZ képviselőinek önálló képviselői indítványa nyomán le is zajlott az úgynevezett kvótatörvény tárgyalása, amely kísérletet tett a politikai döntéshozók körében a választási rendszer átalakításának javaslatával a nemi arányok kiegyenlítésére. A javaslat alapján a listás választásokon az úgynevezett cipzárelv alapján a nők és férfiak egymást váltva helyezkedtek volna el a listákon. A társadalmi vita széles körben indult meg ekkor: az írott sajtóban, az elektronikus oldalakon és kerekasztal-beszélgetéseken merült fel újra és újra a téma. Éles kritikát két akkori - egyébként egyikük akkori kormánypárti - képviselő asszony fogalmazott meg a javaslattal szemben. A pártok a képviselőik lelkiismeretére bízták az állásfoglalást, és igennel végül kevesebb mint a képviselők harmada voksolt. 2007-ben a kvótakérdés tehát szinte berobbant a köztudatba, sokan azonban a rendszerváltás előtti évek kötelező női kvótarendszerét látták ebben.
A nők és férfiak közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó szakemberek körében is megoszlanak a vélemények arról, hogy megfelelő eszköz-e a kvóta a nők parlamenti arányának növelésére. Technikailag természetesen igen, hiszen mi sem egyszerűbb, mint egy adminisztratív intézkedéssel kvázi parancsba adni valamit. Emellett azonban felmerül a kérdés: társadalmilag hasznosak-e az efféle parancsok, előbbre viszik-e Magyarország és jelen esetben a magyar nők ügyét, jobb lesz-e ettől a nők munkaerő-piaci helyzete, segít-e kilábalni a demográfiai válságból, lesz-e több gyermekintézmény? És még sorolhatnám az ilyen és ehhez hasonló, jogosan felvethető kérdéseket. Tudom, sokan úgy vélik, hogy a nők alacsony mértékű politikai jelenlétét az idő nem oldja meg. Talán igazuk is van, úgy vélem azonban, hogy az általános körülményeket kell javítani, és azok javulása magával vonja a döntéshozatalbeli változásokat is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha a nők politikai vagy akár tudományos, gazdasági, felsővezetői alulreprezentáltságát vizsgáljuk, soha nem feledkezhetünk meg a nőknek a családi életben betöltött szerepéről, és meggyőződésem, hogy valahol itt találjuk a kérdés lényegét és gyökerét is. Ráadásul egyre nagyobb szüksége van társadalmunknak a nőkre mint édesanyákra, hiszen rohamos ütemben fogy a népességünk. Az alacsony termékenység egész Európában kulcsprobléma. 2030-ra az aktív dolgozók létszáma az Európai Unióban 280 millióra fog csökkenni a jelenlegi 303 millióval szemben.
(9.20)
Ez veszélyezteti a nyugdíjrendszerek és a jóléti juttatások, összességében az egész Unió gazdasági egyensúlyának fenntarthatóságát. A munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolását elősegítő intézkedések és ezek termékenységet növelő hatásait tehát egész Európában fontos feladatként vetik fel. A nők előrejutási esélyeit lényegesen csökkenti, hogy egybeesik a családalapítás és a karrierépítés időszaka.
Ezt támasztja alá a férfi és női vezetők korcsoportok szerinti megoszlása is, másrészt a családi állapotra vonatkozó adatok elemzése. A nők átlagos foglalkoztatási szintje a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan Magyarországon is alacsonyabb a férfiakénál. Ebben mindenekelőtt az tükröződik, hogy inkább a nők azok, akik a gyermeknevelés vagy egyéb családi kötelezettségeik miatt hosszabb-rövidebb időre elhagyják a munkaerőpiacot életpályájuk során.
Nemzetközi összehasonlításban mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási mutatói rosszabbak hazánkban az európai átlagnál. Ez egyébként általában is jellemző az új tagállamokra. Szeretném azonban felhívni a figyelmüket, hogy a nemenkénti eltérést tekintve a nők munkaerő-piaci pozíciói relatíve jobbak a férfiakénál az európai összehasonlításban. Az aktivitást és a foglalkoztatási szintet tekintve is kisebb az uniós átlagtól való lemaradásuk a nőknek, mint a férfiaknak.
A nőkre még mindig hatalmas nyomás nehezedik, amely válaszút elé állítja őket: a családot vagy a karriert válasszák? Ritkán nyílik arra lehetőség, hogy úgy érezzék, nem kell választaniuk a munka és a család között, hanem a két terület összehangolható. A politika és a társadalmi-gazdasági rendszer leginkább azzal bátoríthatja az ezt ambicionáló nőket a vezetői posztok betöltésére, ha segíti őket a női létükből fakadó kettős hivatásukban, segíti az anyai hivatás és a munka világában betöltött szerep összehangolását. A “munka vagy család” kérdés felvetése helyett munka és család összeegyeztetése szükséges.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is rendkívül sok tehetséges hölggyel dolgozom a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban. Vezető beosztású munkatársaink 46 százaléka ugyanis hölgy, az összes munkatársam között pedig jóval meghaladja a kolléganők aránya az 50 százalékot. Nap mint nap tapasztalom azt, amit egyszer Margaret Thatcher mondott: “Ha azt akarjuk, hogy valamiről beszéljenek, akkor egy férfit kell megkérni. De ha azt szeretnénk, hogy valamit megcsináljanak, akkor egy nőt.”
És hogy ne vádolhassanak férfitársaim elfogultsággal, amiért egy sikeres női vezetőtől idézek, engedjék meg, hogy Szent-Györgyi Albertre is hivatkozzam, aki szerint: “A nőknek több a józan eszük, mint a férfiaknak.” És valóban, látva női munkatársaim munkáját, azt a nagyszerű képességet, amellyel helytállnak a munkahelyükön és egyúttal családjukban, csak elismerésemet tudom kifejezni, és igyekszem támogatni őket abban, hogy a munka és a család közötti összhang minél sikeresebb és sokoldalúbb lehessen. Ezzel a szemlélettel több atipikus formában, részmunkaidőben, illetve távmunkában dolgozó kolléganőt és férfi kollégát is a munkatársaim között tudhatok.
Úgy gondolom, hogy a kormány feladata, hogy támogassa a nőket és rajtuk keresztül a családokat a mindennapi életükben. Kormányunk családpolitikájának épp ezért elválaszthatatlan részét képezi a női érdekek képviselete, és nem véletlen, hogy például uniós elnökségünk alatt a családügyi miniszterek informális találkozóján és az eköré szerveződő tematikus héten is épp e kérdések álltak a középpontban, hiszen meggyőződésünk, hogy a munka és a családi élet összeegyeztetésének biztosítása nélkül nem érhetünk el eredményeket a népesedés területén. Nem véletlen, hogy az új alaptörvényben kimondtuk, hogy Magyarország támogatja a gyermekvállalást és a legmagasabb szinten is deklaráltuk: “Magyarország külön intézkedésekkel biztosítja a fiatalok és a szülők munkahelyi védelmét.”
Ugyancsak ez vezetett bennünket, amikor 2011. január 1-jétől bevezetésre került a kisgyermekes szülők részmunkaidős foglalkoztatása utáni járulékkedvezmény, amelynek lényege, hogy amennyiben a munkáltató lehetővé teszi, hogy a gyermekgondozási szabadságról visszatérő gyermekes anya a korábbi munkakörét egy másik, újonnan felvett munkavállalóval megosztva, heti 20-20 órás részmunkaidőben láthassa el, akkor mindkét dolgozó bruttó bére után a 27 százalékos társadalombiztosítási járulék helyett 3 éven át csak 20 százalékot kell fizetni. Fontos döntés volt az is, hogy a gyes 3 évre történő visszaállításával újból megadtuk a választás lehetőségét a kisgyermekeket nevelő szülőknek. Eközben bővítjük a bölcsődei férőhelyek számát, és egyszerűsítettük a családi napközik létrehozásának és működtetésének feltételeit.
Az Új Széchenyi-terv keretében megjelent bölcsődeépítési pályázatok, illetve a családi napközikhez és a gyermekjóléti ellátáshoz kapcsolódó támogatások több ezer új férőhely létrehozását alapozzák meg, amihez hozzá kell tennem az igazságot: az előző kormány már megkezdte ezt a munkát. A társadalmi közfelfogás és a piaci szereplők magatartásának kedvező befolyásolására megújítottuk a “Családbarát munkahely” pályázatot, amellyel szintén a családi élet és a munka összehangolásának fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet.
2011. január 1-jétől azok a nők, akik legalább 40 év szolgálati időt szereztek, életkortól függetlenül teljes összegű öregségi nyugdíjra jogosultak, ami azon túl, hogy jelentős kedvezményt jelent a hölgyek számára, egyúttal hozzájárul a generációk közötti együttműködés erősítéséhez is.
És végül, de nem utolsósorban szeretném hangsúlyozni, hogy az adórendszerben megjelent, gyermekek után járó kedvezmény hatására az idei évben az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, míg a reálkereset 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A keresetek reálértékének legnagyobb növekedése a gyerekes családoknál kövezett be: a kétgyerekes szülők nettó keresete 13,8 százalékkal, a háromgyerekeseké 22 százalékkal nőtt az első félévben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! E fenti intézkedések és a folyamatos társadalmi tudatformálás vezethetnek el oda, hogy minél több hölgy érezheti majd úgy, hogy helye van a politikai, a tudományos vagy gazdasági vezetők körében anélkül, hogy le kellene mondania a gyermekvállalás örömeiről. A magam részéről Slachta Margittal együtt úgy gondolom, hogy fontos és támogatandó a nők részvétele nemcsak a családban, de a törvényhozásban és a közélet minden színterén is.
Befejezésül, tisztelt hölgyeim és uraim, még egy idézetet hadd olvassak föl önöknek II. János Pál pápától, akire, úgy gondolom, hogy mindazok, akik nem vallásosak, nem hívő keresztények, azok is tisztelettel emlékeznek: “Az ember kezdettől fogva férfinak és nőnek teremtetett. Az emberi közösség élete - a legkisebb közösség éppúgy, mint a teljes társadalom - magán viseli e kettősséget. Ebből ered az egyes egyedek férfiassága és nőiessége, s e kettősségen alapszik, hogy a személyek a kölcsönös kiegészítéssel érik el sajátos gazdagságukat. Erre vonatkozik a Teremtés könyvének szava: férfinak és nőnek teremtette őket. Egyúttal ez a férfi és nő egyenlő méltóságának kijelentése is: mind a ketten egyformán személyek. Ez az alkatuk, a belőle fakadó sajátos méltósággal együtt határozza meg kezdettől fogva az emberiség közjavának jellegzetességeit az élet minden területén. A férfi és a nő a maga módján járul hozzá e közjóhoz, aminek következtében az emberi együttélés gyökereinél ott van a közösség és a kiegészítés jegye.”
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.
