SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalt törvényjavaslat alapjaiban határozza meg a közigazgatási feladatok ellátásának személyi feltételeit. Jelentős kihatással lehet a hatékony kormányzásra és önkormányzásra, és a közszolgálat területén dolgozó tisztviselők életpályájára, hosszabb távú kilátásaira. Éppen ezért világosan kell látnunk a törvény rendelkezései mögötti szándékokat, vizsgálnunk kell azok helyességét, és azt, hogy a rendelkezések alkalmasak-e a kitűzött célok elérésére.
Elöljáróban tehát meg kell határoznunk a törvény célját. A javaslat indokolásában a jó közigazgatás a szakmailag jól felkészült, stabil tisztviselői kar megteremtésének szándéka, a közszolgálati életpálya vonzóvá tételének a szándéka szerepel. Ezek a célok az LMP meglátása szerint támogatandóak.
A kérdés az, milyen eszközök szükségesek ahhoz, hogy a mindenkori közszolgálati tisztviselői kar stabil szakmai bázist jelentsen a mindenkori kormányzatnak, hogy szakmai értékeit megfelelő erővel képviselni tudja, és maga is szakmailag és etikailag is alkalmassá váljon feladatai hatékony ellátására.
Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol a törvényjavaslat rendelkezései és az indokolásban megjelölt célok között ellentmondást vélünk felfedezni. A megfelelő szakmai munka első feltétele ugyanis, hogy a közszolgálatban dolgozók megfelelő védelemmel rendelkezzenek a túlzott politikai befolyással szemben, hogy jogviszonyuk léte, munkájuk minősítése ne a politikusok személyéhez és politikai elvekhez történő viszonyulásuktól, hanem kizárólag a szakmai teljesítménytől függjön. Bár a törvény szakmai-kodifikációs szempontból pozitív értelemben kilóg a kormányzattól eddig megszokott színvonalú előterjesztések közül, tartalmilag sajnos összességében az előbbi szempontból súlyos aggodalmakra ad okot.
Konkrétan a következő problémáink vannak a törvényjavaslattal.
A közszolgálati tisztviselő kiszolgáltatottsága megmarad a felmentésük kapcsán a munkáltatónak adott széles körű felhatalmazás változatlanul hagyásával. A közszolgálati tisztviselők magánéletére túlzott befolyást akar gyakorolni a törvény. Megnehezül a bírósági jogorvoslat igénybevételének a lehetősége, a fegyelmi, etikai eljárások szabályai rendeleti szintre kerülnek, és ez további bizonytalanságot fog teremteni. És végül az illetményeltérítés kapcsán nagyobb mozgásteret kapnak a vezetők, így a személyi függés még jobban érvényesül.
Vegyük hát sorra, mire is gondolok pontosan! A törvényjavaslat fenntartja a kormány által a jogviszony megszüntetése kapcsán bevezetett gyakorlatot a munkáltatói felmentés minél szélesebb körű alkalmazására. A kormánynak a köztisztviselői törvény korábbi barkácsolása során kifejtett tevékenysége kapcsán kifejtett véleményünket továbbra is fenntartjuk, a vita során az indokolás nélküli felmentés kapcsán képviselt álláspontunkat később az Alkotmánybíróság is megerősítette. Az ezt követően meghozott jelen törvényben fennmaradt módosítások azonban korántsem elégségesek, ugyanis fönntartják a túlzott munkavállalói kiszolgáltatottságot. Itt sem tudunk másra gyanakodni, csak arra, amire a korábbi vitákban is felhívtuk a figyelmet, megerősíti ugyanis a törvényjavaslat a 63. § (2) bekezdésében a méltatlanságot és a vezető bizalmának elvesztését mint munkáltatói felmentési okokat.
Ezek a rendelkezések rendkívül tág teret engednek annak, hogy önkényesen akár politikai, akár személyes indíttatásból a munkáltató kénye-kedve szerint bánjon az alkalmazottaival. Ugyan a kormánytisztviselő felmentését indokolni kell, annak valósnak és okszerűnek kell lenni, de két esetben kötelező a kormánytisztviselő felmentése, és nincs indokolási kötelezettség: a méltatlanság esetében és amennyiben a vezető bizalmát elveszti a kormánytisztviselő. Ráadásul ezekben az ügyekben a fegyelmi eljárás lehetőségét is kizárja a törvény, tehát minden olyan szabályozott eljárási rendet, amelyben a kormánytisztviselő megvédhetné magát.
A törvényjavaslat egyértelmű célja tehát, hogy modern hűbéri viszonyokat alakítson ki a közigazgatásban. Olyan rendszert, ahol a közügyek képviselete helyett a főnök kiszolgálása a túlélés egyetlen lehetősége.
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény vitájában el is ismerték, hogy a kormány kifejezett szándéka, hogy a munkáltató teljesen szabadon, indokolás nélkül rúghasson ki akár több ezer embert a közszférából. Vélhetően ugyanez a helyzet a jelenlegi javaslat szabályozása kapcsán is, csak az eszközök finomodtak.
Véleményünk szerint nyilvánvaló, hogy a jogállamiságot, a jogbiztonságot sértő jogalkotási gyakorlatba illeszkedik ez a javaslat is ebből a szempontból, és sérti az emberi méltósághoz való jogot, amennyiben túlzott kiszolgáltatottságot eredményez megfelelő mértékű jogi védelem nélkül. Súlyosan sérül a véleménynyilvánítás szabadsága is, hiszen a kiváló, de másként gondolkodó munkaerőt is meg lehet fosztani a megélhetésétől. Ez visszatarthatja a munkavállalót attól, hogy egy jogszabályellenesnek vélt utasítás végrehajtását megtagadja, vagy kérje annak írásba foglalását. Ezáltal az eddig is óvatosan gyakorolt jog válik végleg illúzióvá.
Világosan látszik tehát az az új hűbéri világ, amelyben a köztisztviselő a főnökéhez kell hogy lojális legyen, nem pedig a közfeladathoz, a közösséghez, az államhoz és a joghoz.
Felhívjuk a parlamenti többség figyelmét, hogy a közszolgálati tisztviselők nem tehetők politikai zsákmányszerzés áldozatává, mert ezzel hosszú távon tesszük tönkre a közigazgatás minőségét, megteremtve a kontraszelekció, a politikai talpnyalás intézményesült megvalósulását.
A törvényjavaslattal a kormány a közszolgálati tisztviselők magánszféráját is igyekszik minél jobban befolyása alá vonni. Ez tűnik ki ugyanis a javaslat 10. § (2) bekezdéséből, amikor a közszolgálati tisztviselőkre vonatkozó szabályokat a munkaidőn kívüli tevékenységük során tanúsított magatartás körében igyekszik szabályozni. Ha mindehhez hozzávesszük a 85. § (4) bekezdés a) pontjában az összeférhetetlenség körében megfogalmazott szabályt, amely szerint a kormánytisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet, amely pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné, akkor láthatjuk, hogy a jogszabály megteremti annak az alapjait, hogy bárkit szubjektív megítélés alapján minősítsenek, a magánéletében, adott esetben a lelkiismereti szabadságában korlátozzanak.
(3.50)
A javaslat ezen része persze indokolható azzal, hogy nyilván elvárható egy közszolgától, hogy ne randalírozzon részegen, ne tanúsítson egyértelműen törvénysértő magatartást. A céllal egyetértve is azonban azt kell mondanunk, hogy a szabálynak ez a megfogalmazása ezen a célon jócskán túllő, és alkalmas az általunk az imént ismertetett visszaélések megvalósítására is.
A helyzetet súlyosabbá teszi a következőkben megfogalmazott aggályunk, mégpedig az, hogy az imént taglalt rendelkezésekkel egyidejűleg megnehezül a bírósági jogorvoslat igénybevételének a lehetősége. A szabályozás a közszolgák panaszának elbírálására egy sorrendiséget állapít meg. A 190. § szövegéből az következik, hogy a közszolgálati tisztviselők panaszát először a magyar közszolgálati tisztviselői kar döntőbizottsága előtt terjesztheti elő, és csak ezt követően fordulhat a bírósághoz.
A kormánytisztviselő tehát a jogellenes munkáltatói intézkedéssel, fegyelmi döntéssel szemben nem fordulhat közvetlenül bírósághoz, pedig annak szervezetét és eljárási rendjét lehet ismerni, hanem egyből a döntőbizottsághoz kell fordulnia, amelynek elnökét, helyetteseit, tagjait a miniszterelnök nevezi ki határozatlan időre. Csak ezt követően lehet majd bírósági útra terelni az ügyet.
A becsületbíróság, etikai eljárás, döntőbizottság mind azt a célt szolgálja, hogy a közszolgálaton belül döntsenek a kormánytisztviselőkről, és ha ez nem célravezető, akkor lehet méltatlanságot vagy bizalomvesztést megállapítani.
Az eddigi rendelkezéseket összerakva, joggal állapíthatjuk meg, hogy a szabályozás alkalmas arra, hogy a közszolgák hivatásuk során kénytelenek legyenek jobb szakmai meggyőződésük ellenére a vezetői akaratnak engedelmeskedni, és még véleményük kinyilvánítása is súlyos veszélyekkel jár rájuk nézve.
A következő problémánk a tisztviselők kiszolgáltatottsága fokozásának szándékát támasztja alá, hiszen a törvényjavaslat rendelkezései alapján a fegyelmi, etikai eljárások szabályai rendeleti szintre kerülnek, ezzel további bizonytalanságot teremtve. A közszolgálatra vonatkozó törvényi szabályozás mellett számos kérdésben kormányrendeleti vagy miniszteri rendeleti felhatalmazást ad a törvény, ami egyrészt még nem ismert, másrészt a törvényi szabályozással szemben kevesebb garanciát tartalmaz a kormánytisztviselők számára. Például kormányrendelet állapíthatja meg a fegyelmi eljárás szabályait, a kormányzati szolgálati jogviszony létesítéséhez kapcsolódóan a kormánytisztviselőt terhelő további kötelezettségeket, a kormány-tisztviselői döntőbizottság szervezetére és eljárására vonatkozó szabályokat, a kormánytisztviselő teljesítményértékelésének, minősítésének szabályait, a karrierhídra vonatkozó szabályokat. Miniszteri rendeletben lehet a munkáltatói jogkör gyakorlásának és átruházásának részletes szabályait megállapítani.
Szintén a vezetőtől való személyi függést erősíti, hogy az illetményeltérítés kapcsán nagyobb mozgásteret kapnak a vezetők. Az új szabályozással a vezetők kezében sokkal szélesebb jogosítvány nyílik az illetményeltérítések kapcsán, ugyanis 50 százalékos mértékben élhetnek ezzel az eszközzel. Mindez újabb lehetőséget ad arra, hogy a munkáért járó bér mértéke ne csupán a szakmai teljesítménytől, hanem sokkal inkább a vezetővel való jó viszonytól függjön, ami véleményünk szerint nem szerencsés, és a szakmaiság érvényesülése ellen hat.
A fő kifogásaink a javaslattal szemben tehát a következők. A munkáltatóknak a felmentés körében meglévő széles körű felhatalmazása változatlanul megmarad. A közszolgálati tisztviselők magánéletére a munkáltatónak túlzott mértékű befolyása valósul meg. Meg fog nehezülni a bírósági jogorvoslat igénybevételének a lehetősége. A fegyelmi és etikai eljárások szabályai rendeleti szintre kerülnek. S végül az illetményeltérítés kapcsán nagyobb mozgásteret kapnak a vezetők.
Mindezek miatt a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni, illetve arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt, hogy az előadott problémákat kiküszöbölő módosító javaslatainkat támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)
