DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal kezdem, hogy nem szeretjük a salátatörvényeket, főleg azért, mert nagyon sok részterületen hoznak szabályozásokat, módosításokat, ezért nehéz egységben, összefüggéseiben látni, és még nehezebb ék meg, hogy összefüggéseiben, az egyes részletelemeket is szem előtt tartva. Mégis azt kell mondjam, hogy a jelenlegi helyzetben szükség volt erre a szabályozásra, ennek a törvénytervezetnek a benyújtására, már csak azért is, és főleg azért, mert interferál, összefügg azzal a másik két nagy szabályozási áramlattal, amelyek közül az egyik már kodifikált törvénytervezetként éppen tárgyalás alatt áll itt a parlament előtt, ez a 2011. évi költségvetési törvény tervezete; a másik pedig egy széles körű szakmai vitát, együttgondolkodást indított, a Semmelweis-programról van szó, amelyik az egészségügynek a jövőbe irányuló stratégiai fő irányait jelzi.
Én olyan értelemben és olyan szempontból vizsgáltam ezt a törvénytervezetet, hogy illeszkedik-e abba a stratégiai rendszerbe, ami formálódik az egészségügy konszolidációja keretébe, a bajokból történő kilábalás keretébe. Úgy gondolom, hogy ez a törvénytervezet valóban az ágazat konszolidációját szolgálja, és abban a szűk gazdasági mozgástérben, amit ebben az évben, a következő évben “élvez” az egészségügy, valóban nagyon fontos szabályozásokat hoz, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az ágazat elkezdjen egy olyan többéves, talán évtizedes programot, ami kilábalást, konszolidációt jelent, és amelyben nem tétlenségre vagyunk kárhoztatva a nehéz gazdasági környezetben, hanem bizonyos területeken megalapozó, és hosszú távon nyilván a betegek jobb, minőségibb ellátását szolgáló lépéseket is tudunk tenni.
(12.30)
Ettől a salátatörvénytől alapvetően nem változik meg természetesen az egészségügy, de úgy érzem, hogy annak az elrugaszkodásnak a része, amelyik végül is az ágazat konszolidációjához vezethet.
Én a stratégiai irányok szempontjából szeretnék a törvénytervezet kapcsán néhány megjegyzést tenni. Elsőként azt a kérdést vetem fel, hogy valóban tükrözi-e ez a törvénytervezet, hozzájárul-e ahhoz a tervhez, ahhoz a vágyhoz, ahhoz az elváráshoz, miszerint az államnak nagyobb felelősséget kell vállalnia az ellátórendszer működtetését illetően. Azt gondolom, hogy igen, tetten érhető a törvénytervezetben a nagyobb állami felelősségvállalás; gondolok itt a struktúrának a fellazítását jelentő paragrafusokra.
Nem értek egyet az előttem szóló szocialista Garai István Leventével abban, hogy nincs mozgástér. Van mozgástér, hiszen fellazul az a szerkezet, amit a korábbi törvények bebetonoztak, a korábbi ciklusok bebetonoztak, hiszen mód nyílik ennek a törvénynek az alkalmazásával egyes intézeteken belül, de intézetek között is, intézménycsoportok között is bizonyos kapacitásátrendezésre, a térségi szükségletekhez jobban igazodó ellátórendszer kialakítására. Tehát az állam felelősséget illetően, a a struktúrának a térségi betegellátás szükségleteihez történő alakításában.
Azt gondolom, hogy ha a többi szabályozást is - mint ahogy az előbb a bevezetőben kitértem erre - tekintem, akkor azt kell mondjam, hogy talán és reményeim szerint az igazán korszerű technológiával felszerelt intézeteket és a jó humán szoftverrel, orvostudással, szaktudással rendelkező intézetek számára a tvk fellazításával talán azt a lehetőséget is megadja, és erre kell egyértelműen törekedni, hogy ezek az intézetek felpörgetve sokkal több beteget lássanak el, jobb minőségű gyógyítási szolgáltatást tudjanak nyújtani. Hiszen ha ezt teszik, akkor nyilvánvaló, hogy az egyik legkritikusabb, már-már krízishelyzetet jelentő várólistákat is sikerül rövidíteni, és az embereket a szenvedéseikben meg lehet óvni a hosszú várakozási kényszertől. Azt gondolom, hogy az ellátás színvonala is jelentősen javulhat ebben.
Amikor arról beszél a törvénytervezet, hogy a biztosító ellenőrzési szerepét is növeli, akkor nyilvánvaló, hogy a betegellátás biztonságát állami felelősséggel szolgálja. Egyáltalán meg kell jegyeznem azt, hogy olvasván ezt a törvénytervezetet, olyan érzésem támad, hogy valóban az egészségügyben elkezdődik egy lassú, a gazdasági mozgástérhez illeszkedő átalakulás. Végül is sok minden változni fog, amihez korábban ragaszkodtunk, a hagyományos struktúrához, a mindenki számára elérhető, a kor szerinti legmagasabb szintű, ráadásul térítésmentes, ingyenes ellátáshoz - azok már távol vannak tőlünk. Vagy éppen az egészségügyben meglévő paternalisztikus, kicsit félfeudális szerkezetet fellazítva valóban talán egy jobb, egészségesebb, és a betegellátás szempontjából eredményesebb ellátórendszer és működési mód alakulhat. Ebben a törvénytervezetben ennek a nyomai fellelhetők.
A másik stratégiai irányultság, amiről itt a miniszter úr hosszabban szólt, ugyancsak tetten érhető ebben a törvénytervezetben, ez pedig az emberi-szakmai erőforráskrízisnek a megoldására irányuló törekvés. Bár ebben a törvénytervezetben ennek csak bizonyos megalapozó tevékenységére utaló szabályozás jelenik meg, konkrétan az egészségügyi humánerőforrás-monitoringrendszereknek a kialakításával, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valóban egy életpályamodellt tudjunk kialakítani, és valóban biztonságot, megélhetést és egy jó közérzettel végezhető munkalehetőséget tudjunk a szakmában meghatározó embereknek, orvosoknak, ápolónőknek, és más szakmai területekhez tartozó, a betegellátás szempontjából nélkülözhetetlen szakembereknek az ittmaradásához, egzisztenciájához.
Ma, amikor a végzett orvosoknak körülbelül 30 százaléka a végzés után rögtön eltűnik a szemünk elő, akkor, azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos megalapozó tevékenység. Nem nagyon látványos, nem sokan fogják érteni, hogy miről van szó, hiszen ha humánerőforrás-monitoringról beszélünk, valljuk be, hogy ezt igazán csak a szakma érti, de nekünk tudunk kell, hogy ez egy nagyon fontos megalapozó ténykedés, ami nélkül nem lehet olyan életpályamodellt kialakítani, ami pályán tartja, és a jó közérzettel végzett munka lehetőségét nyújtja a szakembereinknek.
Szabadjon kitérnem arra is, hogy ezt azért is fontosnak tartom, mert korábban is vallottuk, most is valljuk, hogy az egészségügyben, bár eluralkodik egy közgazdasági, pragmatikus, számolós szemlélet, azért mi valamennyien tudjuk, hogy az igazi, meghatározó és költséghatékonyság szempontjából is meghatározó tényező maga az orvos, hiszen a szakmaiságával, a tapasztalataival, de még az intuícióival is az orvos az a szereplője ennek a rendszernek, amelyik képes arra, hogy akkor, amikor a receptet írja, amikor vizsgálatot utalványoz, amikor gyógyszertámogatást utalványoz, akkor gazdaságilag racionálisan járjon el, és képes arra, hogy megtalálja a gyógyításban azokat az optimális megoldásokat, sokszor protokollokban, guideline-okban is megfogalmazva, amelyek amellett, hogy minőségi, eredményes gyógyítást jelentenek, gazdaságilag is hatékonyak, költséghatékonyak a rendszerben. Tehát mi az emberierőforrás-krízis megoldásában ezt az elemet a salátatörvényben nagyon fontosnak tartjuk és hangsúlyozzuk.
Az alapellátás megjelenik a rendszerben, szűkre szabottan, néhány bekezdésben, de mégiscsak nyilvánvaló a tárca törekvése és az egészségpolitikának ez a stratégiai irányultsága, amely a házi orvoslás erősítésével a lakóhely közeli, definitív ellátásra akar ösztönözni. Emellett népegészségügyi szerepvállalást és feladatvállalást is kíván a háziorvostól, a háziorvosi alapellátási praxisoktól, ezt ösztönzi, mert pontosan tudja, hogy itt is ez a gazdaságilag hatékony megoldás. Ha a lakóhely közelében gyógyítható meg a beteg, akkor az a rendszer számára nyereség, a beteget sok kíntól menti meg, az ellátórendszer különböző szintjein való kalandozásoktól és ebből származható ártalmaktól menti meg, és költséghatékony megoldásként természetesen gazdaságilag is értelmezhető.
A népegészségügyi tevékenység forszírozása pedig egyáltalán az “egészségesen élni jó” életérzésnek a kiteljesítését, vagy éppen a betegség megelőzhetőségét jelenti, ami a rendszer szempontjából, de talán elsősorban a betegek szempontjából rendkívül fontos stratégiai irányultság. Amennyiben valóban ilyen ösztönzés történik, akkor, azt gondolom, hogy az életkorhoz kötött védőoltások vagy egyáltalán a védőoltások, a Magyarországon világcsúcsnak számító védőoltási rendszerben való közreműködése az alapellátásnak, vagy éppen a szűrővizsgálatok, esetleg speciális, helyhez köthető szűrővizsgálatok szervezése az egészségügyi rendszer számára felbecsülhetetlen értéket jelenthet.
Örülünk annak, hogy az adminisztratív terhek csökkenésével talán több idő fog jutni - és itt elsősorban megint a definitív ellátásra való késztetésre gondolok - az alapellátó rendelőkben, praxisokban a beteggel való foglalkozásra és a beteg eredményes gyógyítására.
Fontos, stratégiához illeszkedő elem a törvénytervezetben a gyógyszerpolitikában tervezett változások sora. Talán ez a legfajsúlyosabb része ennek a rendszernek, amelynek különösen örülünk, hiszen 2001 óta kínlódunk a magyarországi gyógyszer-kiskereskedelmi egységeknek, a gyógyszertáraknak a repatriálása gondolatával - annak idején erről törvénytervezetet is alkottunk -, hiszen továbbra is valljuk, azóta is, azelőtt is, és továbbra is vallani fogjuk, hogy a gyógyszer-kiskereskedelem, a patika, de maga a gyógyszerész is a gyógyító-megelőző rendszer része, és nem pusztán kereskedelmi egység.
A patikusnak, a gyógyszertárnak ott kell lenni a területen, a lakóhely közeli ellátás segítésében, hiszen a gyógyszerész felkészültsége, főleg ma, amikor a gyógyszerterületen, a gyógyszerpiacon óriási áramlatok jelennek meg... - amelyeket, valljuk be őszintén, sokszor az orvos is nehezen tud követni, gondolok itt például a biológiai készítmények térhódítására, vagy az előttünk álló óriási kihívásra, a genetikus készítmények, genetikus gyógyszerek érkezésére.
(12.40)
Irdatlan költségigényű áramlatok ezek, amelyeket okosan, a beteg javára, az optimális gyógyító munkát segítendő nem nélkülözhető a patikus közreműködése. Tehát örülünk ennek az új gyógyszerpolitikának, amelynek része a gyógyszer-kiskereskedelmi egységek önállóvá válása, az abban dolgozó szakembernek, a patikusnak, a gyógyszerésznek a menedzsmentjogok birtoklása, hiszen ki más irányíthatna egy ilyen egészségügyi intézményt, amelyik a gyógyítás irányában elkötelezett, mint maga a szakgyógyszerész.
Örülünk annak, hogy a menedzsmentjogokat bírni fogja, örülünk annak, hogy ez a tulajdonosi rendszerben is leképeződik, és örülünk annak - itt most óriási viták vannak, gondolom, ezt mindannyian, akik az egészségügyben járatosak vagyunk, észleljük -, hogy az az óriási gyógyszer-koncentráció, ami folyik a gyógyszergyártói világ, a nagykereskedői világ között, nem fogja befolyásolni a továbbiakban a gyógyszer-kiskereskedelemnek a gyógyítás irányába történő elkötelezettségét, ezt a hivatását. Ezt azért is fontosnak tartjuk, mert nyilvánvaló, hogy a gyógyszerpiac mint a világ legnagyobb piaca, hiszen ha a volumenét, az értékét nézzük, akkor a hadiiparnál is nagyobb piac a gyógyszerpiac, nyilvánvaló, hogy profitérdekeltségtől vezérelt óriási piac ez, és nem szabadna odáig jutni, hogy a profitérdekeltség határozza meg azt a gyógyszerportfóliót, amit velünk meg akarnak etetni. Elnézést kérek a kicsit szimpla leegyszerűsítésért. Tehát végül is a profitérdekeltség abba az irányba hat, hogy a gyártó által legyártott gyógyszereket a kereskedő eladja, a gyártó pedig azokat a gyógyszereket gyártja le, amelyek a piacon is kurrensek, amelyek profitot hoznak. Tessék arra gondolni például, hogy ma gyakorlatilag nem fejlesztenek ki új antibiotikumokat, pedig óriási szükség lenne rá, hanem a gyógyszergyártás elmegy egy egészen más irányba, ami a profitérdekeltségének jobban megfelel.
Ki lehetne az a szakember, mi lehetne az az intézmény, milyen vagy melyik lehetne az az intézményrendszer, amelyik ki tudná egyensúlyozni ezt a profitérdekelt portfóliót, eladni a naponta készülő, forszírozó, cselekvő akaratot, mint maga a gyógyszerész, mint maga a gyógyszer-kiskereskedelem, amelyik ott van az orvos mellett, és segíti az orvost abban, hogy valóban racionális és költséghatékony gyógyszeres terápiát tudjon folytatni. Tehát úgy gondoljuk, ez egy nagyon pozitív lépés, ezt üdvözöljük, és erősítjük a tárcát abban, hogy azokat a vitákat, amelyeket a gyógyszerpiacon mozgó óriási hatalmú, nagy intézmények és szervezetek most elindítottak, valóban a beteg érdekében, a teljesebb, definitív és lakóhely közeli betegellátás érdekében, ezt szem előtt tartva tudja kezelni, és tudja megvívni.
Még néhány megjegyzés: szerettük volna látni ebben a törvénytervezetben - ha már saláta, bele lehetett volna pakolni, de nem látjuk benne - a hivatásrendi köztestületek, a kamarák szabályozásáról szóló kodifikációt is. Tudomásunk van arról, hogy önálló törvényben fogja a tárca szabályozni, egyet is értünk vele, meg kell mondanom, hiszen olyan fontos, olyan meghatározó és olyan érzékeny területről van szó, hogy szerencsésebb is, hogyha a tárca ezt szabályozná. Reméljük, még ebben az évben megtörténik ennek a szabályozása, hiszen, mint említettem, az orvos nélkül, annak a hivatásrendi köztestülete nélkül, amelyik a gyógyítás etikai felügyeletét ellátja, őrködik az egészségügyi orvosi szolgáltatások minősége felett, nem nagyon lehet ezeket a szép, ebben a törvénytervezetben szereplő irányultságokat kiteljesíteni.
Én magam még szeretném - most már nem a salátatörvényben, hiszen nincs benne - az új orvos jogállásokat is szabályozni, és továbbra is mondom azt, hogy az orvos jogállások végiggondolása és ennek valamilyen új típusú kodifikálása nem várathat tovább magára. Egész Európában dominánsnak látjuk a szabad szellemi foglalkozású orvos jogállást, ezek az orvosok szerződéses jogviszonyban dolgoznak, és díjtételekkel számolják el a diagnosztikus gyógyító tevékenységüket.
Ebből az a helyzet következik, és erre akarok kilyukadni, ami ma az egészségügy egyik legnagyobb problémája, a legnagyobb kontramotivációs rendszere, de mondhatom azt is, hogy rákfenéje, a paraszolvenciakérdés megoldása. Ott, ahol szabad szellemi foglalkozású szakorvosi létrendszer van, ahol a hippokratészi definíciót vallják a szabályozásban az orvosra vonatkoztatva - mármint, hogy az orvos szabad szellemi foglalkozású művész, hiszen Hippokratész nemhiába tette hozzá a művész kifejezést, mert az orvosi munka spirituális tevékenység is, nem csak materiális, hogy a kettő meg kettő az négy logikán alapul -, ahol ilyen jogállásban dolgoznak az orvosok, ott értelmezhetetlen a paraszolvencia, és ott nem kell félni attól, hogy az ebben a törvénytervezetben rögzített pozitív változások igazán elinduljanak, és az orvos ezek mellé a változások mellé felsorakozva segítse a jó szándékú tárca ilyen irányú törekvéseit.
Az egészségügyi bizottság megtárgyalta ezt a törvénytervezetet, mint hallottuk, támogatta az általános vitára bocsátását, és a továbbiakban is támogató attitűddel fog hozzáállni ehhez a kérdéshez.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
