FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA
FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA
FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Eörsi Mátyás! Szeretnék reflektálni az ön által most elmondottakra. Nagyon nagyra értékelem azt a konszenzusteremtési kísérletét, ami itt most megnyilvánult akár a vezérszónoklatában, akár pedig más hozzászólásában.
Attól tartok azonban, hogy ezzel a megoldással, amit ön fölvetett, nemhogy kiemelné a pártharcokból ezt a törvénykönyvet, hanem pontosan inkább belesüllyesztjük ezzel. Azt gondolom, hogy az elmúlt csaknem másfél évben a parlamenti frakcióknak, a parlamentben dolgozó pártoknak lehetőségük volt - igazán őszintén mondom - arra, hogy megfogalmazzák az álláspontjaikat. Úgy hiszem, hogy aki nem fogalmazta meg, az nem is akarta, nem is állt szándékában jobbá tenni ezt a törvénykönyvet. Azért ezt lássuk be! Vagy ha megfogalmazta, olyan módon fogalmazta meg, hogy az ne segítse azt a folyamatot, amit a köztársasági elnök úr joggal vár el tőlünk, hogy egy koherens, jövőbeni, időtálló törvényt alkossunk. Erre most hozhatnám példának akár az előbb, a hozzászólásomban érintett módosító javaslatot is, amikor tudva tudjuk, hogy úgy készítjük el, hogy ne lehessen ezt koherencia- vagy egyéb problémák nélkül beültetni, módosítani ezzel a törvényt. Tehát nagyon nagyra értékelem az ön törekvését, de tartok attól, hogy ez a politikai helyzet ma nem alkalmas arra, hogy ezt megoldjuk.
A másik problémám ezzel csak az, hogy ha ön általam tisztelt emberekre hivatkozott, olyanokra, akik 20 éve tagjai ennek a parlamentnek, és igaz, hogy most többen nincsenek itt, de nem erre akarnék reflektálni; hanem ha önök, akik 20 éve itt ülnek, alakítják az ország életét, ennek az országnak az életét és ennek a Háznak a szabályait, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy mi okból nem módosították a Házszabálynak azon rendelkezéseit, amit egyébként rossz gyakorlatként ön is citált és emlegetett, és mi, új képviselők, viszonylag joggal mondjuk azt: jé, ez így tud működni?
(11.30)
Tehát bennem ez a kérdés felmerül, és azért óhatatlanul talán az lenne az első lépés a megközelítésemben, hogy a Házszabályt kellene alapos átgondolás alá venni, és annak természetesen konszenzusos elfogadásával lehetne ezeken a problémákon változtatni.
De hogy kicsit mégis visszatérjek a Ptk. tárgyalásához, az előbbi hozzászólásomban nem véletlenül, de nem említettem a Fidesz-KDNP két másik módosító javaslatát. A 423. módosító javaslattal kapcsolatban Szép Béla képviselőtársam a vezérszónoklatában már utalt az általunk elképzelt megoldásra, úgyhogy ezt nem részletezném, azonban a 424. javaslatról hadd ejtsek egypár szót.
Ez ugye miről szól? Ez a házastársi hűségről szól. Érdemes talán ebben a témakörben egy-két dologra rávilágítani. Az értelmező szótár a következőképpen fogalmazza meg a házastársi hűséget: valakinek valamihez való állhatatos, kitartó ragaszkodása. Felmerül a házastársi hűség kérdéskörében, hogy szükséges-e szabályozni jogi normában egy olyan emberek közötti kapcsolatot jellemző viszonyt, ami - mondjuk, álláspontom szerint, de nem vagyok ezzel egyedül - jogi eszközökkel nem kikényszeríthető, de még csak nem is végrehajtható. Ugye, mert abban azért megállapodhatunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a házastársi hűség előírása egy végrehajthatatlan rendelkezése lenne a polgári törvénykönyvnek?
Lehet-e a jogalkotónak célja, hogy egy végre nem hajtható, nem kikényszeríthető rendelkezést építsen be, pontosan egy polgári törvénykönyvbe? Azt gondolom, nem. Jogi normában, különösen egy magánjogi kódexben azt érdemes és kell rögzíteni, ami valamilyen módon kikényszeríthető vagy végrehajtható. Erről mindenki tudja, hogy egyik módon sem lehet elérni ennek a végrehajtását. Ellenben az az együttműködési kötelezettség, amit a családjogi kapcsolatokban a polgári törvénykönyv megfogalmaz, az mint elvárás már végrehajtható.
És ha beszélünk a házastársi hűségről, akkor beszélnünk kellene talán a hűtlenségről is, mint ellenkező fogalomról. Hiszen a hűtlenség, illetőleg a hűség kötelezettsége a mai hatályos Csjt.-ben megtalálható. Azonban ennek a kötelezettségnek a megszegése nem válóok ma sem a családjogi törvény vonatkozó rendelkezései alapján, hiszen a házasságot a hatályos jogszabályok szerint a bíróság akkor bontja fel, ha meggyőződött arról, hogy a házasság véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott.
Arra nem kívánnék talán statisztikai adatokat sorolni - bár tehetném, mert ezzel foglalkozó kollégáink közül vannak, akik ebből publikációkat is írtak, de azt gondolom, ez teljesen szükségtelen -, de mégis hadd mondjam azt, hogy a hűtlenség sokszor saját maga is egy következmény, annak nyilvánvalóan vannak kiváltó okai. Ha úgy nézzük, akkor a házasság megromlásának, a kapcsolat funkciózavarának egy tünetével állunk szemben. Azt gondolom, nem jogszabállyal, nem jogi normával, és nem a jogi norma kötelező erejével kell elérni azt, hogy valaki egy házasságban vagy egy emberi kapcsolatban a hűségről tanúbizonyságot tegyen, illetőleg azt megélje, hanem mindenkit a saját értékrendje, saját jósága kell hogy arra vezesse, hogy a hűség fontos legyen az életében, vagy ha nem, akkor ez nem tartozik a jogra.
Grád András jogász-pszichológustól idéztem tulajdonképpen ezeket a gondolatokat, és még azt is hadd idézzem tőle - egy október 16-án, a Kossuth rádióban folytatott rádióbeszélgetésből -, ami azt tartalmazza, hogy ő erre vizsgálatokat is végzett, hogy az eddigi családjogi előírás mellett is a hűséget a házasságok elsöprő többségében megszegték. Tehát a jelek szerint nem annak van jelentősége, hogy leírjuk-e ezt egy törvénykönyvben, hanem inkább annak, hogy az emberi gyarlóság milyen mértékben tud érvényesülni.
És ha már itt tartunk, szintén ennek a beszélgetésnek a másik résztvevőjétől, Érszegi Márk Vatikán-szakértőtől szeretnék idézni, hogy mit mond vajon az egyház a hűtlenségről. Látom, a képviselőtársaim az ellenzéki padsorokban nem hallgatták ezt a beszélgetést, pedig nagyon tanulságos lett volna, és nem is véletlenül idézem ennek a beszélgetésnek a részleteit.
Tehát mit mond az egyház a hűtlenségről? Azt, hogy emberek vagyunk, ezért gyöngék és esendők. A házasság sem két tökéletes ember egysége, és bizony a bűn sajnos itt is jelen van. Napjainkban sok olyan hatás éri az embereket, ami megnehezíti azt, hogy hűséggel és következetességgel éljék meg ezt a személyes állapotot, amit a házasság jelent. Azt mondja a Vatikán-szakértő: más az egyház jogi rendje és más a polgári jogrend. Ugye, ez talán mindannyiunk számára világos? XVI. Benedek pápa is mondta, hogy manapság az emberek nem a természetjog szerint kötnek házasságot, vagyis gyakran nem az van eszükben, hogy milyennek kell lennie egy házasságnak az eredeti hivatása szerint.
Azt gondolom, hogy ez az egyháznak a korábbitól eltérő - kétségtelenül eltérő - és konzervativizmusában nem a korábbiakkal megegyező álláspontját tükrözi. Mivel mi is itt a szocialista frakcióban többször meditáltunk, gondolkodtunk, alaposan átgondoltuk - hogy a köztársasági elnök fordulatával éljek -, hogy mit is kezdjünk a házastársi hűség Ptk.-beli szabályozásával, eme gondolatok csak megerősítettek bennünket az általunk képviselt jogi megoldásban, hogy a házastársi hűséget nem jogi normákban, nem a polgári törvénykönyvben kell kötelező erővel előírnunk. Úgy gondolom, ez két emberre tartozó érzelmi kapcsolatot kifejező, a kapcsolat mélységét, szeretetteljességét megélő két ember belső ügye kell hogy legyen.
Bízom abban, hogy önök el tudják ezt fogadni, bár tudom, hogy nyilván az önök értékválasztását is tükröző megoldás ez a módosító javaslat, de mégis azt kérem, hogy próbáljunk a mai életünkhöz leginkább idomuló és alkalmazkodó, értelmes és végrehajtható szabályokat hozni.
Bízom abban, hogy a polgári törvénykönyv a jelen vita eredményeként is jobbá tud válni. Azért azt hadd mondjam el így a vita vége felé járván - gondolom én, de erről természetesen nem vagyok meggyőződve -, bízom abban, hogy az a küzdelem, amivel az elmúlt években a polgári törvénykönyv megalkotásáért a szocialista frakció tagjai és mindazon képviselők, akik tudásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez jobbá váljon, és a vita alapjául szolgáló szakértői javaslat mégis tükrözze azokat a társadalmi elvárásokat, amelyek minket, képviselőket is részben indítanak a törvényjavaslat elkészítésekor; bízom abban, hogy ez a küzdelem eredményre fog vezetni. És ez a küzdelem nemcsak a polgári törvénykönyvért, egy új polgárjogi kódexért szólt, hanem sajnos egyidejűleg a mindenre nemet mondás ellen is folyt ez a küzdelem. Ugyanis több képviselőtársam elmondta - és magam is ezt hiszem -, hogy sajnos a jelenlegi politikai helyzetben konszenzusra nem fogunk jutni sem a Házszabály, sem a polgári törvénykönyv tekintetében.
(11.40)
Hiszen a megegyezés csírájával sem tudtunk találkozni szinte a törvényjavaslat vitája során. Sőt, azzal is találkoztunk, hogy úgy vitatkoztunk egy-egy tévéműsorban az ellenzéki képviselőtársaim egyikével, hogy azt kérdezte tőlem a műsor előtt, hogy olvastam-e én ezt a törvényt. És mondom, igen, én már régóta olvasom, mert 2007 óta, mióta a szakértői javaslatot el lehetett érni az interneten, azóta én foglalkoztam vele. Úgy folytattuk le ezt a parlamenti vitát, hogy az ellenzéki képviselőtársam el sem olvasta a törvényjavaslatot, de nagyon jól vitatkoztunk. Tehát ebből is látszik, hogy igazából a hozzáállás és a cél az ellenzéki pártoknak vajon miről szól. Sajnos tényleg arról, és ezt el kell mondanom nekem is, bármennyire is önöknek ez nyilvánvalóan az egyetértését nem fogja kivívni, hogy sajnos a polgári törvénykönyv is egy politikai cél elérésének az eszközévé vált. Ezt nagyon szomorúan vagyok kénytelen, de mégis tényszerűen megállapítani. A lefolytatott vitából, a mögöttes beszélgetésekből - és nyugodtan mondhatom talán ezt is, anélkül, hogy ezeknek a tartalmát fölfedném - mégis ezt a végkövetkeztetést kell levonnom.
Én sokkal jobban örültem volna, hogyha egy konstruktív együttműködést könyvelhettünk volna el a polgári törvénykönyv vitája során, és annak eredményeként az ország egészével kommunikálni tudó parlament tudna az ajtón, kezében az új magánjogi kódexszel kilépni. Sajnálom, hogy nem így történt, és csak reményemet tudom kifejezni és csatlakozni e tekintetben Eörsi Mátyás képviselő úrhoz. Talán nem stílszerű, de mégis azzal kell befejeznem, hogy talán a remény, ami soha nem hal meg…, és bízunk abban, hogy azért ez máshogy is képes lesz majd egyszer működni ebben az országban.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
