DR. SZÉP BÉLA
DR. SZÉP BÉLA
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Úgy gondolom, hogy többféleképpen lehet minősíteni ezt a javaslatot, de a tények, ahogy szokták mondani, makacs dolgok. Ezért szeretném szó szerint néhány mondat erejéig idézni ezt a javaslatot, hogy mindenki eldönthesse, az valóban kívánatos megoldása-e a személyek szükségletének egyfajta munkaviszonyhoz hasonló kielégítésének.
Azt mondja a javaslat 1. § (1) bekezdése, de ezt már az előbb idéztem is, hogy “a munkáltató személye körül, hozzátartozói körül, háztartásában, kertjében, műhelyében, vállalkozásában munkát végez, a munkáltató pedig a lekötött időre megállapodás szerint munkabért fizet, és esetleges kiegészítő szolgáltatásokat biztosít.” Eddig még majdnem rendben lévőnek látszik a dolog. Aztán folytatódik a javaslat, és azt tartalmazza: “A felek megegyezhetnek abban, hogy a munkáltató a munkavállaló teljes munkaidejét leköti, és a munkavállaló a munkáltatóval fennálló munkaviszonya alatt mással nem létesít munkaviszonyt, kivéve, ha ehhez a munkáltató kifejezetten hozzájárul.” És ez a lényeg: “Az ilyen megállapodást írásban kell megkötni, abban a munkabérről kifejezetten és összegszerűen meg kell állapodni.” Más esetekben viszont ezt a kötelezettséget nem írja elő, erre utaltam.
A következő rendkívül aggályos része ennek a javaslatnak: “Összegszerűen nem meghatározott munkabér - tehát lehetséges ilyen - a helyben szokásos teljesítményarányos tételben számolandó el. Ha a munkavállaló előzetes megállapodás hiányában a kapott munkabért kevesli, a munkabér hatósági (bírói) megállapítását kérheti.” De nem mellékes körülmény a következő rendelkezés, amire szintén utaltam: “Amennyiben a munkáltató a munkavállaló részére lakást, esetleg étkezést vagy más ellátást - munkaruha stb. - biztosít, ezt a munkabér megállapításában figyelembe lehet venni.” Kérném még figyelembe venni azt a részét is a javaslatnak, ami a 279. § (3) bekezdésében szerepel: “Személyes gondozás teljesítésével járó munkajogviszonyt a munkavállaló csak két hétre mondhat fel, hogy helyettesítéséről gondoskodni lehessen.” Az érdekes ezután jön: “Ha a gondoskodás a helyzeti adottságok miatt két hét alatt nem rendezhető, a munkavállaló köteles addig maradni a munkaviszonyban, amíg az a helyzet rendezéséhez okvetlenül szükséges.” Semmiféle felső időkorlát nincs beépítve.
Sorolhatnám még tovább, hiszen elég terjedelmes a javaslat. A munkavállaló kiszolgáltatottsága és az itt rögzített jogviszony egyoldalúsága egyértelmű. Nagyon csodálkozom, hogy Kontur képviselőtársam mint a munkások nagy barátja nem emelte fel szavát sem korábban, sem most az ilyen kiszolgáltatottság ellen.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
