DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztők! Igen, azt hiszem, Nagy Andor úrnak mérhetetlenül igaza van, ez egy eléggé konszenzuális terep, amit ez a bizonyos határozati javaslatunk felölel, és főleg a mögötte álló munka, ami azért nem kevés. Ugyanakkor vitatkoznék vele abban, hogy erről tehát nem is kellene olyan sokat beszélni, habár valószínűleg ő is úgy értette, az ilyen késő éjszakai óra a téma szempontjából nem a legszerencsésebb, Józsa képviselő úr is utalt erre, hogy ez nem egy ilyen esti félkilences, “zavarjuk le gyorsan” típusú vitát érdemlő ügy.
Elnök Úr! Ez év elején a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának néhány képviselője, a nálunk működő “Fenntartható fejlődés” munkacsoport tagjai közreadtak egy dokumentumot, ami persze kellő politikai tartalommal is bírt. “Balra, magyar” volt a keresztségben a neve, ugyanakkor ennek volt egy munkacíme, ami talán a mi témánk szempontjából izgalmasabb lehet. Ennek a dolgozatnak az volt az eredeti címe, hogy “A pazarlás szégyen”, a zárómondata pedig annyi, hogy “a felelősség közös, a jövő pedig kötelez”. Igen, körülbelül ezen gondolatok szövegkörnyezetében készült azután el később ez a parlamenti határozati javaslat, de szeretném hangsúlyozni, hogy egy bő egyéves és nagyon-nagyon sok szakember munkáját felölelő dolgozat, maga a jelentés az, ami a hátteret adja.
Szerintem a parlament, a Magyar Országgyűlés nagyon régen foglalkozott ilyen igényesen elkészített anyaggal, és azt hiszem, azért érdemes külön, név szerint is elmondani, hogy ebben nagyon-nagyon komoly szerepe volt Láng István akadémikusnak, aki egyébként ennek az egész témakörnek az egyik bajnoka, vagy szabad így mondanom: pápája. Rajta kívül még persze sokan vannak, akik nemcsak Magyarországon, hanem a nagyvilágban is foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. Érdekes módon Magyarországon viszonylag keveset beszélünk arról, amit ma a szakirodalom giddensi paradoxonnak mond. Anthony Giddens volt az a tudós, aki egyébként politikai erővel írta körül azt a banalitást, hogy az emberiség egészen addig nem tesz érdemben a fenntarthatóság érdekében, amíg az első igen jelentős fájdalmakat el nem viseli az ügy kapcsán. Igen, genetikailag ilyenre van kalibrálva az ember, de talán amivel kilógunk az élővilágból, pont a tudatosságunk az, amely ezen minket talán átsegíthet.
Egyébként ugyanez az Anthony Giddens volt az, aki pár mondat erejéig véleményezte is az előbb említett dolgozatunkat, viszont felhívta a figyelmet arra, hogy azért állj, állj, állj! - a fenntartható fejlődés kérdésköre messze nem egy baloldali projekt, sőt ugyanígy messze nem egy jobboldali projekt, messze nem egy ideológiai projekt és a többi. Ez tulajdonképpen az az egyetlen lehetséges perspektíva, amely a jelen gazdasági világválság után következő időszak alapjául szolgálhat, és itt tényleg van helye a parlamenti konszenzusnak.
Tisztelt Országgyűlés! Függetlenül attól, hogy milyen összetételű lesz a legközelebbi parlament, én azt mondom, hogy ha nem a fenntartható politikák igénye szerint fogja vinni Magyarország ügyeit, akkor tulajdonképpen egy történelmi feladatát és esélyét mulasztja el.
Igen tisztelt Elnök Úr! Ez a dokumentum, beleértve a határozati javaslatot is, valójában a parlamentben, a Magyar Országgyűlésben azért kiemelkedően stratégiai jelentőségű, mert a hosszú távú gondolkodás szükségességét teszi elénk, tulajdonképpen a hosszú távú gondolkodás lehetőségével kínáljuk meg önmagunkat.
Érdekes módon a magyar közvélemény a fenntartható fejlődést alapvetően valami környezetvédelmi ügynek kezeli. Nem véletlen egyébként, hogy a kormány részéről is elsődlegesen a környezetvédelmi tárca az, amelyik ilyen témák mentén szokott feladatokat kapni, jóllehet, egyébként maga a tárca is - tudom, hogy ezt tudják - tisztában van azzal, hogy egy jóval-jóval összetettebb kérdéskörről beszélünk. Egyébként Szili Katalin, aki ennek az egész munkának az egyik motorja, ő maga is a bevezetőjében már utalt arra, hogy mennyi minden aspektusa van ennek a dolgozatnak.
Egyébként az előterjesztők és a munka mögött álló szakemberek, de különösen Szili Katalin nagyon-nagyon sokszor elmondta, nemcsak ezen a fórumon, hanem korábbi minőségeiben is, hogy kérem tisztelettel, a fenntartható fejlődés kérdésköre négy pillérre épül: a már említett környezetvédelmi vagy környezettudatos pilléren túl a társadalmi kérdések tekintetében, a gazdaságpolitikai kérdések tekintetében említhetünk egy-egy pillért, de - és ezt is hozzá szoktuk tenni - az európai megközelítések ma már negyedik pillérként odateszik, hogy igen, politikai pillére is van, ezt pedig úgy hívjuk, hogy fenntartható politikák, és ezek azok a fenntartható politikák, amelyeket itt a parlamentben mi a törvényalkotás során gyakorlunk, illetve nem gyakorlunk.
Tisztelt Elnök Úr! Alapvetően tehát arról van szó, hogy egy gondolati paradigmaváltás az, ami ennek a dokumentumnak a tényleges értéke, vagy ennek az előterjesztésnek a tényleges értéke. Nem lehet erről eleget beszélni. Akkor sem lehet erről eleget beszélni, hogyha a különböző kommunikációs mérések szerint az elmúlt néhány esztendőben évente háromszor, négyszer, ötször annyit beszéltünk ezekről a kérdésekről a különböző kommunikációs területeken - rádió, újság, televízió és a többi műsorokban -, mint korábban, de még mindig azt mondom, hogy ha tulajdonképpen összehasonlítjuk azokat a tematikákat, amelyeket amúgy a média, az újságok, a sajtó hoz elénk, ez még mindig egy mélységesen elnyomott terület, miközben az egész jövőnk, az egész glóbusz jövője ezeken a megfigyeléseken alapszik, amelyekről ez a jelentés, illetve a hozzá tartozó parlamenti határozati javaslat beszél.
(20.30)
Tisztelt Elnök Úr! Néhány megjegyzést hadd tegyek egy konkrét terület vonatkozásában, ez pedig az energiák kérdésköre. Igen, úgy is föl lehet tenni a kérdést, vajon fenntartható-e az, hogy Magyarország alatt, teljes területünk alatt szinte fortyog az anyaföld, mi meg 15-20 ezer kilométerről hurcolásszuk ide azt az energiát, amit itt elpöfékelünk, és szépen szennyezzük vele a levegőt. Nyilvánvalóan nem. Nyilvánvalóan ezért fordul akkora figyelem a rendelkezésünkre álló lehetőségek iránt, ami a megújuló energiák kérdéskörét illeti. Itt nyugodtan és bátran kitűzhetnénk magunk elé célokat. Olyan célokat, amikor azt mondjuk, hogy kérem szépen, most olyan politikákat fogunk folytatni, aminek az a vége, hogy Magyarország minden esztendőben 1 milliárd köbméterrel kevesebb gázt legyen kénytelen importálni. Már 5 év alatt felére tudnánk levinni a magyar gázimportot úgy, hogy természetesen azt hazai, lehetőleg megújuló forrásokból kell vagy lehet finanszírozni.
Elnök úr, még egy megjegyzés, ami ennek a dokumentumnak az egész szellemiségéhez, ugyanakkor konkrétan az energiák ügyéhez tartozik. Nincs tovább helye egy sor olyan megfigyelésnek, amiket eddig szoktunk volt tenni, vagy megközelítésnek, amikor mérlegeljük például bizonyos ügyeink megtérülési idejét. A mai körülmények között azt mondjuk, hogy adott energiaforrásnak ennyi vagy annyi vagy amannyi a megtérülési ideje. Aha! A mai ismereteink alapján. Aztán ki tudja, hogy holnap mennyi lesz adott esetben egy sor olyan komponens, ami ezt a megtérülést meghatározza. Mondjuk, ötszörösére ugrik a gáz ára, és meglátják, tisztelt képviselőtársaim, amint ennek a válságnak egy picit is vége van, vagy legalábbis enyhülni fog, úgy fognak fölmenni újra az energiaárak, és akkor majd megint az importforrások problematikájával nézünk szembe.
Nem lehet a továbbiakban ezzel a forint-fillére támaszkodó megtérüléssel megközelíteni ezt az ügyet. Azért nem lehet, tisztelt Országgyűlés, mert kérdezem én profán módon, mikor térül meg X. Y.-nak a kerítése, mikor térül meg Z. lakkcipője, vagy egyáltalán mikor térül meg a személygépkocsi, amit vásárolunk. Képtelenség ilyen kérdéseket föltenni! Miért pont ezeken a területeken kérdezzük meg a megtérülést, miközben pusztán arról van szó, hogy olyasvalamit csinálunk, ami hosszú távon nemcsak hogy a jövőnket alapozza meg, hanem egyáltalán az életünket rá tudjuk bízni és hangolni.
Hát, tisztelt elnök úr, még egyszer hadd ismételjem meg azt a mondatot: a felelősség közös, a jövő pedig kötelez.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
