TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársaim némelyikének nem zavarta meg a tisztánlátását a kormány által beterjesztett törvényjavaslat, merthogy a hozzászólásukból kiderült, fogalmuk sincs, hogy mi van a törvénytervezetben. (Babák Mihály: Ezt minden törvényjavaslat vitájában elmondja!) Az a helyzet, Babák képviselő úr, hogy ha megszólal a parlamentben egy képviselő, akkor az, aki nagyjából ismeri a beterjesztett törvényjavaslatot, pontosan meg tudja állapítani, hogy megzavarta-e a gondolkodását a kormány által beterjesztett törvényjavaslat, vagy nem.
Meggyőzött róla minden hozzászólásával, hogy önt nem zavarta meg az, amit a kormány beterjesztett. Önnek van egy elképzelése, hogy mit kell erről a kormányról és a beterjesztett törvényjavaslatról mondani. (Dr. Pósán László: Ezt olvasta ki a törvényjavaslatból.) Akkor rosszabb a helyzet, ha olvasta, és nem mondom tovább, hogy abból milyen következtetést lehetne levonni. Maradjunk annyiban, nehéz megállni, hogy az elhangzott kérdések közül néhányra ne reagáljak.
Sok a főiskola vagy az egyetem Magyarországon, sok az intézmény, vagy nem sok? Amerikát szokták példaként hozni. Amerika elég nagy ország, ott lakosságarányosan valamivel több felsőoktatási intézmény van, mint Magyarországon. Ha azt kérdezzük, hogy sok-e az egyetemi és főiskolai hallgató Magyarországon, akkor találunk országot, ahol arányosan több van, és találunk olyat is, ahol arányosan kevesebb van, tehát az igazi kérdés nem az, hogy sok vagy kevés az egyetem vagy a hallgató. Az igazi kérdés az, hogy mi történik a magyar fiatalokkal a magyar felsőoktatásban. Ez az igazi kérdés, és erre a kérdésre kell válaszolniuk elsősorban azoknak, akik ezen a területen felelősek a képzésért. Itt a parlamentben pedig azzal kell foglalkoznunk, hogy hogyan szabályozzuk ezt a területet.
A beterjesztett törvényjavaslat azoknak a területeknek a többségét, amit képviselőtársaim előhoztak a mai vitában, nem érinti. Néhány pontosítást tartalmaz. Tartalmaz a hároméves finanszírozásról elemeket, és meg kell mondani világosan, hogy nincs forráskivonás - amiről Pálinkás képviselő úr beszélt -, forráskivonás akkor lenne, ha ezek a források rendelkezésre álltak volna. Volt egy garanciális csomag a két évvel ezelőtt beterjesztett törvényjavaslatban, ezeket a garanciális elemeket a törvényjavaslatból ez a módosítás kiiktatta, mivel mindannyiunk számára világos, hogy azok a magyar gazdaság mai teljesítménye, a rendelkezésünkre álló jövedelem alapján nem teljesíthetők.
Természetesen lehetett optimistának lenni, amikor a törvényt alkottuk, lehetett úgy gondolkodni, hogy ezek a források rendelkezésre állnak, de ha kiderül, hogy nem, akkor változtatni kell rajta, és meg kell tenni ugyanazt, amit a közoktatási törvénynél is megtettünk. Azokat az úgynevezett garanciális szabályokat, amelyek egyik kormányzat alatt sem érvényesültek, éppen úgy hatályon kívül helyezte a parlament minden egyes költségvetés elfogadása előtt, mind a jobboldali kormányzat időszakában, mind a baloldali kormányzat időszakában. És azt gondolom, helyesen tette a parlament, hogy ezeket kivette az oktatási törvényből, mert olyan szabályozást fenntartani, amelyet soha nem lehet betartani, nem komoly dolog.
(0.30)
Azt kellett tenni a felsőoktatási törvénnyel is, olyan garanciákat szabad benne hagyni a törvényben, amelyek betarthatóak. Például bizonyos egységnyi finanszírozásra megszabott korábbi korlát helyett egy rugalmasabb szabály került be, aminek az a lényege, hogy nyilvánvalóan abból az összegből kell kiindulni annak a megállapításánál, ami a költségvetésben rendelkezésre áll.
Megkérdezték, hogy miből finanszírozza a kormányzat azokat a kötelezettségeket, most például a tb-hozzájárulást, ami bekerült a törvénybe. Ugyanabból fogja finanszírozni, mint az összes többi kötelezettséget. Hiszen az egész felsőoktatási törvényben leírt feladat, rendszer, minden egyes kötelezettség mögött munka van, annak a munkának ára van. Nincsen ingyen diploma, nincsen ingyen egyetem, ami munka folyik, ami tevékenység folyik, mindennek ára van, azt ki kell fizetni. Nyilván az alapvető forrást a jövő évi költségvetés fogja megteremteni ennek a kötelezettségnek a teljesítéséhez úgy, mint minden más kötelezettség teljesítéséhez.
Nem szeretnék ezen a késői órán az összes tételről beszélni. Egy elemét emelem ki. Azt mondtam a bevezetőmben, hogy azon múlik, hogy sok vagy kevés az egyetem, vagy sok vagy kevés a hallgató, hogy mi folyik, milyen minőségű képzést szereznek a hallgatók. Meggyőződésem, hogyha az iskolában a gyerekek tanulnak, ha a felsőoktatásban a hallgatók megfelelő módon tanulnak, készülnek a pályájukra, és ezt színvonalasan teszik, akkor nem kell attól félni, hogy tíz év múlva ugyanaz a szakma nem áll rendelkezésre, amit megtanult. Mert ha jól kiképeztük a fiatalt, ha jól jár az agya, akkor nagyon gyorsan meg fogja tanulni azt az új szakmát, ami majd tíz év múlva lesz a felkészültsége alapján. Ma sem okoz gondot nagyon sok embernek már, hogy nem azt a feladatot végzi, nem azt a szűken vett feladatot, amire fiatalkorában készült, de megszerzett olyan képességeket, megszerzett olyan tudást, ami alapján, arra építve meg tudja oldani azokat a feladatokat, amiket az élet az ő számára biztosít.
Nincs olyan állam, nincs olyan kormányzat, amely felelősséggel gondolkodva garanciát tudna vállalni arra, hogy na, te fiam, ha jogi egyetemet végzel, akkor jogászként vagy ügyvédként fogod az életed tengetni. Volt olyan időszak, mikor ezt gondolta az állam, az a rendszer megbukott, és nagyon rossz úton járna a mostani, ha ugyanazt az ígérgetést szeretné tenni.
Amit viszont meg kell tenni, panaszkodnak a felsőoktatási intézmények, hogy egyre rosszabb felkészültséggel kerülnek be hallgatók az egyetemre. Vizsgálni kell azért ennek az okát. Nyilván nem 18 éves korban romlanak el. A magyar közoktatás készíti föl az életpályára is, meg a továbbtanulásra is a 18 éves fiatalokat, és ha rosszabb a felkészültség, akkor tenni kell azért, hogy jobban készüljenek föl. A törvényjavaslat megnyitja azt a paragrafust, amelyben mód van az érettségi vizsga szabályozására. Javaslatot teszünk arra képviselőtársaimmal, hogy minden diplomát adó felsőfokú képzésbe - az alapképzésbe, hiszen abból léphet majd tovább a hallgató, diplomát adó képzésbe - két emelt szintű érettségi vizsga letételével léphessen be a hallgató.
A legfogékonyabb középiskolás éveket így azok a gyerekek, akik továbbtanulásra készülnek, eredményesebben használják föl. Azért nem kell egy tárgyat, és nem kell az egyetemek választására bízni ezt a kérdést, mert ha a középiskolából úgy kerül be egy szakra egy hallgatócsoport, hogy a fele egy tárgyat tanult, a fele másik tárgyat tanult, nem tud rá építeni az egyetem, tulajdonképpen akik hajtottak a középiskolában, mint ahogy tapasztaltam, az egy-két évet az egyetemen sokszor végigunatkozták, amíg a többiek, akik nem készültek komolyan középiskolás korukban, felzárkóztak arra a szintre.
Tehát van mód arra, hogy olyan elemeket változtassunk meg a beterjesztett törvényjavaslatban is, hogy az ifjúság érdekét szolgálja, hogy jobb minőségű legyen az oktatás, és így eredményesebben, színvonalasabban működjenek az intézményeink, és valóban el fogja dönteni a minőségi követelmény azt, hogy ha életképes egy intézmény, akkor fog tudni működni, ha nem életképes, nem fog tudni működni.
A Magyar Hírlap tanulmánya mire utal? Hogy nagyon egészségtelen nálunk az a rendszer, hogy ha fél ponttal rosszabbul teljesít a felvételi vizsgán vagy a felvételi pontszámításnál a hallgató (Babák Mihály: Nincs is benne a törvényben. Miről beszélsz?), akkor teljes térítési díjat vagy önköltségest fizet (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ezt mutatja a szám. A másik szám pedig azt mutatja, a nulla, hogy még vannak a felsőoktatásban, akik nem fizetnek. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő!) Ebből lehetne egy normális rendszert csinálni, de ez nincs benne most a törvényben.
Köszönöm a figyelmüket.
