RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Földesi képviselő úr hozzászólása teljesen elképesztett. Ugyanis eddig úgy tudtam, hogy egyetértés volt abban, hogy Magyarországon rossz volt, hogy tizenöt évvel ezelőtt az adott korosztálynak mindössze 7-8 százaléka vett részt felsőoktatási képzésben. Mindig azt mondtuk, hogy nagyon jelentős előrelépés történt, és büszkék voltunk arra, hogy a különböző kormányok alatt, de többé-kevésbé egyenletesen növekedett a felsőoktatási képzésben részt vevők száma. Ezért teljesen megdöbbentő, hogy Földesi képviselő úr feláll, és a tizenöt évvel ezelőtti számokat citálja elénk szinte pozitív példának. Én azt hiszem, hogy az most nem helyes, ha abban a kínban, hogy a költségvetés helyzetét, amit elég katasztrofálisan elrontottak, egyensúlyba kell hozni, olyan eredményeket is megpróbálnak felrúgni, sőt negatív példaként beállítani, amelyre eddig közösen büszkék voltunk, és legalább azon kevés téma közé tartozott, amelyben konszenzus volt ebben az országban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyébként még ennél is drámaibb a helyzet, ugyanis vissza akarják fordítani ezt a folyamatot, ami egyébként nyilvánvalóan a versenyképességünk rovására fog menni, de ráadásul jól mutatja, hogy micsoda káosz van az önök érvrendszerében. Amikor a tandíjat bevezették, akkor pontosan azzal érveltek még - emlékszem, itt többször is elmondták -, hogy azzal, hogy valaki diplomához jut, mennyivel nagyobb esélye van arra, hogy munkához jusson, elmondták, hogy mennyivel kisebb köztük a munkanélküliek aránya. Most pedig azt mondják, hogy az egész képzés felesleges, és vissza kell szorítani ezeket a képzéseket, hiszen itt feleslegesen munkanélkülieket képzünk.
És, tisztelettel, képviselőtársaim, az a legnagyobb bűn, hogy egyébként a tandíjjal (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő!) és ezekkel az intézkedésekkel, amit itt most hoznak, éppen a legszegényebb rétegek elől zárják el a tanulás, a felemelkedés lehetőségét. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem