DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Mindig nagy csodálattal adózom, ahogyan Szabó Zoltán szelektíven tud hallani, és még szelektívebben tudja értelmezni az elmondottakat, de istenem, ez legyen az ő problémája.
Ellenben arra azért kíváncsi lennék, hogy akkor most mi a kormánypárti oldal álláspontja, mert Szabó Zoltán arról beszélt, hogy vannak bizonyos területen túlképzések, ellenben Tatai-Tóth képviselő úr meg azt mondta, hogy önmagában nem ez a kérdés, hanem az, hogy a tanulás során bizonyos képességekre szert tesz, és lehet, hogy nem abban a szakmában fog elhelyezkedni, hanem valami másban, megtanul ezt-azt-amazt. Innentől kezdve jó lenne azt eldönteni, hogy akkor most van túlképzés vagy nincs túlképzés. Ha túlképzés van, akkor annak nincs értelme, hogy képességekre, készségekre, nyitottságra tesz szert valaki az egyetemen vagy főiskolán, ha pedig annak van értelme, akkor annak nincs értelme, amit Szabó képviselő úr mond. Remélhetőleg reggelig talán ebben sikerül közös nevezőre jutniuk.
Ellenben azt azért jó lenne végiggondolni önöknek, hogy ha az önrész, amivel Szabó képviselő úr itt érvelt, hogy mennyivel jobban fog majd elhelyezkedni a mérnök, vagy a nem tudom, hogy kicsoda, ezt kalkulálják… Belegondoltak-e abba, hogy a mostani felállás szerint a jelen helyzetből kiindulva ki fog elmenni pedagógusnak, ki fog elmenni orvosnak, ki fog elmenni esetleg biológusnak, fizikusnak, meteorológusnak, és jó néhány szakmát lehetne sorolni, ahol ma azt látják az emberek, hogy bezárják a kórházakat, kirúgják az orvosokat, az ápolókat, bezárják az iskolákat, kirúgják a tanárokat és így tovább? Végiggondolták-e azt, hogy hány területen lesznek nagyon rövid időn belül hiányszakmák? (Közbeszólások az MSZP soraiból.) És olyan önrész van megállapítva, amit egyébként a hazai fizetések mellett nagyon kevesen tudnak kigazdálkodni, nagyon kevesen. Na, ez a nagyon-nagyon nagy veszély. Akkora katymaszt és kulimászt okoznak az egész oktatásban, hogy annál lejjebb már talán nincs is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem