BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szólás lehetőségét. Tatai-Tóth Képviselőtársam! Nagyanyám azt mondta annak idején: fiam, ha sértegetsz valakit, akkor elárulod, hogy bajban vagy, vagy nem mondtál igazat, vagy ehhez hasonlót. Ön sértegetett engem (Tatai-Tóth András: Nem sértegettem!), de tényleg úgy szokta Tatai úr csinálni, hogy bármelyik törvényről van szó, ön előveszi, hogy önök el se olvasták, nem értik, nem tudják, bezzeg én, és ehhez hasonlók. Szóval, ezt a szerepet nem kell játszani. Csak azért szóltam közbe, mert úgy gondolom, hogy sokszor ezt miniszterek és államtitkárok is megteszik. Talán a korrekt tárgyaláshoz az tartozik, hogy feltételezzük egymásról, hogy jót szeretnénk, de önöknél ezt sajnos nem tudom feltételezni, ugyanis azt mondta, hogy miről szól a kérdés, Tatai-Tóth képviselő úr. Nem arról, amiről ön beszélt, hanem arról szól - és ezt megfejtettem -, hogy pénzt kivonni a felsőoktatásból, mert bajban van a költségvetés. És ennek a fedőakciónak a neve: minőség, meg nem tudom, még mi, mert zavarban vannak a fedőnévvel, többet jeleztek.
Nézzék, nem ma jöttünk le az uborkafáról, úgy gondolom, és ne mondja a bagoly, hogy nagy feje van a verébnek - vagy fordítva. Tudják, tényleg gondban vannak. Gondban vannak, de talán valami normálisabb megoldást kellene tenni, mint hogy a jövőnek, amely az oktatásban rejlik, kést adni, hogy bökje szíven magát. Szóval, ne lehetetlenítsék el a felsőoktatást önök! Kimutatta Szabó képviselőtársam a foga fehérét, hisz ő mondta azt, hogy csökkenteni kell meg felszámolni, megszüntetni, és hogy ehhez hasonló metódusokra kerül sor. Ezt mind a pénzen keresztül hajtják végre, magánosítják a felsőoktatást, és az tanulhat csak, akinek pénze van.
Én pedig ilyen Magyarországon nem szeretnék élni, és Békés megyében sem. Mondhatják erre, hogy demagógia, önök ígérték, hogy egy diploma ingyen. Tudják, az sem volt ostobaság, amikor mondták, hogy tudásalapú társadalom és tudásalapú gazdaság kell, de önök ezzel még a gazdaság jövőjét is megeszik és letiporják. Ne tegyék, könyörgöm!
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem