BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meg kell fejteni minden törvényjavaslatnál, hogy mi a kormány szándéka, mi a célja, mit szándékolnak. Szabó képviselő úr, cinikusan ugyan, de szó szerint kimondta a kormány tisztes szándékát, amit önök annak neveznek, minőségburokba göngyölve: hallgatói létszám visszaszorítása, intézmények számának csökkentése, kivonulás a felsőoktatásból, jelentős csökkentések, mert óriási baj van a költségvetéssel.
(23.50)
Hölgyek, Urak! Ez iszonyú felelősség, amit önök csinálnak. Gondolják már végig! Önök nem jókedvűen, manóként jelentek meg e törvényjavaslattal, hogy most minőséget tesznek és rendet pakolnak a felsőoktatásban, hölgyek, urak. Ebben az országban működik a felsőoktatás, minőségi gondokkal alkalmasint. Önök forrást akarnak kivonni, visszaszorítani és kivonulni, ellehetetleníteni a főiskolákat, az egyetemeket. De gondolják végig ennek a társadalmi, történelmi felelősségét! Én erre szeretném önöket rádöbbenteni. Nem tehetik meg! Önök azt ígérték, hogy tudásalapú társadalmat és tudásalapú gazdaságot építenek. Mi ehhez még asszisztáltunk. Azt mondtuk, hogy helyes, jó fogalmak, helyénvaló dolog. Azt is mondták, hogy egy diploma ingyen jár. Akkor miről tetszenek beszélni? Úgy gondolom, hogy bűn, amit elkövetnek ezzel a törvényjavaslattal, kérem, és nem dramatizálom. Kimutatták a foguk fehérjét, egyenes beszédet mondott Szabó képviselő úr, brutális támadás a főiskolák és egyetemek ellen azért, mert nincs meg a pénz.
Kérem, ne magyarázzák azokat, hogy többet kapnak! Tudják önök is, hogy hazugság. Nem vagyunk mi gyerekek! Gondolják már végig! Kormánypárti képviselő hölgyek, urak, fontolják meg, nem támadhatják meg a magyar társadalmat, nem támadhatják meg a fiatalokat, nem vehetik el a jövőjüket azzal, hogy tanulhassanak. Ez nem tisztességes.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem